A hidegháború kezdetén korántsem a Szovjetunió kötötte le a brit kémelhárítás figyelmét, az MI5 legfőbb ellensége akkoriban a közel-keleti cionista terrorizmus volt - állítja a titkosítás alól frissen feloldott dokumentumokra hivatkozva Calder Walton brit történész, akinek könyvéből az amerikai Foreign Policy külpolitikai magazin közölt részleteket honlapján.

Walton szerint a belső elhárításért felelős MI5 a II. világháború utáni években úgy vélte, hogy a Nagy-Britanniára leselkedő legfőbb veszélyt két palesztinai zsidó fegyveres szervezet, a Menáhém Begín későbbi izraeli miniszterelnök által vezetett Irgun (Nemzeti Katonai Szervezet), valamint az alapítója és vezetője, Avraham Stern után "Stern banda" néven is emlegetett Lehi (Izrael Szabadságharcosai) jelentette.

E két szervezet fegyveres harcot hirdetett az akkor Palesztinát mandátumterületként birtokló brit birodalom ellen, arra hivatkozva, hogy London lépései akadályozzák egy zsidó állam létrejöttét a Közel-Keleten. Walton kutatásai alapján emiatt az MI5 - más titkosszolgálatokkal és kormányzati szervekkel együtt - hajtóvadászatot kezdett a britek ellen Palesztina határain túl, sőt Nagy-Britannián belül is merényleteket tervező szervezetek ellen.

A történész kutatásaiból az is kiderül, hogy bár a technológiai lehetőségei a mainál jóval korlátozottabbak voltak, az MI5 a kor színvonalán hasonlóan kiterjedt megfigyelés alatt tartotta a terroristákat az 1940-es években, mint teszik azt a brit szolgálatok manapság Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának kiszivárogtatásai alapján.

Az MI5 1946 nyarán szerzett először információkat arról, hogy a radikális cionisták brit területeken készülnek terrorakciókra, de Palesztina területén addigra már válságossá vált a helyzet. 1944-ben a Lehi meggyilkolta Lord Moyne-t, a közel-keleti területekért felelős brit minisztert, 1946 júniusában pedig az Irgun merényletek sorozatát hajtotta végre, öt vonatot és tíz hidat felrobbantott.

Erre válaszul a brit erők 2700 cionista vezetőt vettek őrizetbe, az Irgun és a Lehi vezérei azonban megúszták a letartóztatást, és július 22-én elkövették a XX. század egyik legsúlyosabb Nagy-Britannia elleni terrorakcióját: a brit hatóságoknak, a hadsereg vezetésének és a titkosszolgálatoknak is otthont adó jeruzsálemi Dávid Király szálloda felrobbantásában 91 ember vesztette életét.

A Dávid Király szálloda a robbantás után

Később az Irgun a megszállt Németország területén is szabotázsakciókat hajtott végre brit csapatok ellen, és 1947-re a szervezet már brit politikusok életére tört: először a londoni gyarmati minisztérium ellen kísérelt meg sikertelen merényletet, majd 21 levélbombát küldött brit vezetőknek. Habár egy brit politikus sem vesztette életét, ez részben a szerencsének is köszönhető: Anthony Eden akkor konzervatív pártvezért (későbbi kormányfő) egy egész napon keresztül hordozta aktatáskájában a levélbombát, amit este tervezett felbontani. Addigra azonban szerencséjére figyelmeztették a hatóságok.

Külön aggasztotta a brit szolgálatokat, hogy a cionisták együttműködtek az Észak-Írország elszakításáért harcoló Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA), illetve hogy a két zsidó fegyveres szervezet számos tagja a brit hadseregben szolgált a világháború alatt.

Zsidó terroristák az elkövetők

A támadások miatt az MI5 kiterjedt terrorista-elhárító programba kezdett: minden közel-keleti zsidó brit vízumkérelme a szolgálaton ment keresztül, közel 7000, a brit haderőben szolgáló zsidó katonát világítottak át, szigorították az ellenőrzéseket a brit kikötőkben és határátkelőkön, a Nagy-Britannia területén tartózkodó zsidó csoportok és a radikális cionista személyek levelezését és telefonbeszélgetéseit pedig folyamatosan megfigyelték. Eközben a mérsékelt, a fegyveres harcot elutasító zsidó csoportok besúgóitól is próbáltak információkat szerezni a radikálisokról.

Menáhém Begín, a bűnöző

Menáhém Begín, a terrorista kormányfő

A műveletet kifejezetten nehézzé tette, hogy az amerikai szolgálatok elzárkóztak a segítségtől, mivel a washingtoni kormány elkötelezetten támogatta Izrael létrehozását. Egy Walton által dokumentált esetben például az amerikaiak zsidó fegyvercsempészekre bukkantak, erről azonban nem szóltak Londonnak, és maguk sem intézkedtek az ügyben.

Az egyik út, amelyen keresztül az MI5 információkat tudott kicsikarni az amerikaiaktól az volt, hogy a cionisták és a Szovjetunió közti - valós - kapcsolatokat hangoztatták. Ami már csak abból a szempontból is érdekessé teszi a kérdést Walton szerint, hogy a cionisták elleni fellépésben részt vett a brit-szovjet kettős ügynök Kim Philby is, aki akkoriban a brit hírszerzés (MI6) egyik vezetője volt. Habár Philby szerepe e kérdésben nem világos, az tény, hogy számos más brit akciót szabotált belülről, mielőtt 1963-ban a Szovjetunióba dezertált. Márpedig akkoriban Moszkva erősen támogatta Izrael létrejöttét, azt remélve, hogy a zsidó állam tüske lesz az "imperialista Nyugat" szemében, bár ebben csalódnia kellett.

London a nemzetközi közvélemény részéről is erős nyomás alatt volt. Nagy-Britannia egy arab-zsidó polgárháborútól félve erősen korlátozta a zsidó bevándorlást Palesztinába, és az illegálisan érkezőket internálótáborokba zárta, amiért sokan "nácizmussal" vádolták a birodalmat. AZ MI5 és az MI6 e téren is aktív szerepet játszott: szabotázsakciókkal és a hajózási társaságok kényszerítésével akadályozták meg a zsidók Palesztinába jutását.

1947-re a terrorizmus elleni harc és a palesztin mandátumterület egyben tartása kezdte meghaladni Nagy-Britannia erejét, ahogy az amerikai és a nemzetközi közvélemény nyomása is nehezítette London dolgát. Ezért végül a britek az ENSZ elé utalták a kérdést - írja Calder Walton brit történész.

(MTI nyomán)