Ugrás a cikkhez
Reklám

A téma persze megint az - ezúttal a Lánchíd Rádióban -, hogy miért nem sikerült a Fidesznek az, ami Gyurcsányéknak sem: portálunk ellehetetlenítése. (Annak ellenére, hogy a rendkívül felkészült műsorvezető azzal indít: szerinte be vagyunk tiltva...) Rétvári bevallja, hogy a hatóságok régóta próbálkoznak vele, de eddig beletört a bicskájuk az amerikai szólásszabadság miatt - pedig ő még Izraelbe is elment segítséget kérni ellenünk:

 


Valamit azonban ezen kívül is mondania kell, ezért előjön azzal a nevetséges "érvvel", hogy a szerkesztők miért álnéven írnak, miért nem névvel és arccal. Nos, egyrészt azért, hogy "a magyar emberek által egyik legolvasottabb portál" továbbra is fennmaradhasson - ezt neki igazán meg kell értenie, hiszen egy jó demokratának fontos az emberek akarata, főleg ha sokan is vannak. Másrészt pedig azért, amiért például a pesti srácok sem sétáltak oda egy-egy tűzpárbaj után a ruszkikhoz vagy az ÁVH-s zsidókhoz, hogy megkérdezzék, nem kívánják-e esetleg a "népbíróságuk" elé állítani őket, vagy úgy gondolják, hogy annyi még belefért, és visszamehetnek vacsorázni...

Márpedig ahol a parlamenti többség, a rendőrség, a bíróság stb. az ellenséget védi, mosdatja, engedi szabadon, miközben a hazánk szabadságáért, a magyar emberek biztonságáért, az országhódítás és -felvásárlás ellen küzdőket üldözi, hurcolja meg és ítéli el, ott fölösleges öngyilkosság kiállni a gyarmattartók elé, hogy "ide lőjetek!" Az ő szabályaik szerint ugyanis, melyeket éppen ezért alkottak meg így, nem lehet kimondani az igazságot róluk, nem lehet a valós problémákról és az elkövetett aljasságokról, bűncselekményekről beszélni, az ugyanis rágalmazás, gyűlöletkeltés és becsületsértés, ezért nincs mód a gondjaink kibeszélésére ezen keretek között.

Talán majd eljön az az idő is, amikor névvel és fényképpel szerkesztjük az oldalt. De akkor már csak azok fogják látogatni, akiket olyan tanulmányok érdekelnek, amelyek arról szólnak, hogyan lehetne a hazánk sorsát még jobbra fordítani, az Antimagyarizmus Cigány-, Zsidó és Politikusbűnözés rovatok ugyanis üresek lesznek. Jó világ lesz az, Bence, meglátod. Majd küldünk be kinyomtatott cikkeket nektek. Minden cellába egy-egy példányt.

(Kuruc.info)



Friss hírek az elmúlt 24 órából