Ugrás a cikkhez
Reklám

Bár tévedésnek tűnik, mégsem az. Ferenc pápát valóban az 50 legnagyobb hatású zsidó származású ember közé sorolták az Egyesült Államokban – tájékoztat a RomeReports.




A listát egy amerikai napilap, a Jewish Daily Forward adta közre. Az 50 jelölt közül kettőnek nem feltétlenül kell zsidó származásúnak lennie: elég, ha tisztelik és ismerik a zsidó kultúrát.

Köztudott, hogy Ferenc pápa egyik legjobb barátja Abraham Skorka argentin rabbi. Még tévéműsort is vezettek együtt Buenos Airesben, melynek a "vallások közti párbeszéd" állt a középpontjában (a pápa szerint ugyanis lehetséges a párbeszéd egy olyan vallással, mely Jézust egy kurva fiának tekinti, akit forró ürülékben főznek a pokolban - a szerk.). Közös könyvük On Heaven and Earth (A mennyben és a földön) címmel jelent meg.




Mint ismeretes, Ferenc pápa határozottan felszólalt az antiszemitizmus ellen (nem így a zsidó kereszténygyűlölet ellen), sőt, egyszer azt találta kijelenteni, hogy egy keresztény nem lehet antiszemita", a zsidók pedig "idősebb fivéreink", továbbá 2014-re tervezett szentföldi útjának egyik célja éppen a két vallás közötti feszültségek elsimítása - mintha az a keresztényeken múlna, nem pedig az őket gyűlölő zsidókon.

A listán 13 kategóriában - többek között vallásiban - lehetett jelöltet állítani, de Ferenc pápa nem oda került be: a Plus kategóriát két nem zsidó származású személynek tartják fenn, ahova a pápa mellett Angelina Jolie-t is beválasztották.

(RomeReports - Magyar Kurír nyomán)

Kapcsolódó:

- Ferenc pápa Laudert is megnyugtatta: "egy keresztény soha nem lehet antiszemita"

- Ferenc pápa a Vatikánban először találkozott a nagy fölvásárlóval
- Ez már több vallások közti párbeszédnél: a népirtó zsidó állam elnökét fogadja a pápa
- "Példátlan szívélyesség" - egyre szaporodnak az új pápa által a zsidók felé tett gesztusok
- Különleges igyekezet: az új pápa már a megválasztása napján levelet írt a főrabbinak
- Habemus Papam! Van pápánk! - Aki gyertyát gyújt hanuka ünnepén


Friss hírek az elmúlt 24 órából