A Tchibo cég úgy döntött, visszavonja a kínálatából azokat a tornacipőket, amelyeken a 18-as szám szerepel. Az ok: a 18 sérti egyes zsidók érzékenységét, mivel szerintük - nagyon sok más minden mellett még ez is - Adolf Hitler nevére utal.




Mint ismert, a Tchibo cég jó ideje már nem csak kávét forgalmaz, hanem mobiltelefonokat, műszaki cikkeket, ruhákat, cipőket és egyéb termékeket is. A tornacipőkön szereplő 18-as szám révén terjesztett "gyűlöletkeltő náci propagandát" rettenthetetlen antifasiszták leplezték le Publikativ.org. elnevezésű blogjuk Facebook-oldalán. "El lehet felejteni a Thor Steinart és más náci cégeket, itt van helyettük a Tchibo" – kongatták meg a vészharangot.

Hogy mi köze van a 18-as számnak Adolf Hitlerhez? Nos, a Führer nevében az "A" az ABC-ben az első helyen áll, a "H" betűje pedig (a németeknél) a 8. a sorban. Ha pedig egymás mellé tesszük az 1-et és a 8-at, abból ugyebár 18 lesz. Más számok is gyanúsak persze, így például a 88, mert az a gaz nácik köszöntésének, a "Heil Hitler"-nek a megfelelője, vagy a 23, ami a Vér és Becsület lenne. A Facebookon többen megjegyezték, hogy ilyen alapon például egy kézilabdacsapat 18-as mezt viselő játékosát is meg lehetne vádolni náci propaganda terjesztésével. Esetleg minden hónap 18. napját is ki kellene iktatni, nehogy megsérüljön a sokat szenvedett zsidók érzékeny lelke.



Ha ők tudnák, hogy nálunk milyen szám virít minden egyes trafik fölött...

Patrick Gensing, az idióták Publikative.org nevű webhelyének működtetője is elismerte, hogy "vannak veszedelmesebb jelenségek is a náciellenes küzdelemben". Ők azonban mégis szerették volna felhívni a figyelmet egy "bizarr termékre". (Náluk már csak a cég vezetői betegebbek és gyávábbak, amiért a nevetséges érvek hatására vissza is vonták a cipőt a piacról.)

Korábban ugyanők azért bírálták a Tchibo céget, mert több kávé csomagolásán is a "mindegyik a tiéd" kampányszlogen volt olvasható. Márpedig a nácivadászoknak erről is a Harmadik Birodalom propagandája jutott eszükbe, sőt, egyeseknek még a buchenwaldi tábor bejárata fölött olvasható "Mindenkinek, amit megérdemel" felirat is eszébe ötlött.

És ők mit érdemelnének?...

Perge Ottó

Kapcsolódó: Lebuktak a törpikék: nácik, tán még gárdisták is