Az irodalmi Nobel-díjat 2002-ben Kertész Imre kapta meg. A Svéd Akadémia 2002. október 10-én megjelent sajtónyilatkozatában többek között ez olvasható:
Kertész Imre írói műve annak a lehetőségét vizsgálja meg, hogy lehet-e még egyénként élni és gondolkozni egy korszakban, amelyben az emberek egyre teljesebben alávetették magukat a társadalmi hatalomnak. Könyveiben szüntelenül visszatér életének döntő élményéhez, auschwitzi tartózkodásához, ahová mint fiatal fiút a magyarországi náci zsidóüldözések idején vitték el. Auschwitz számára nem kivételes esemény, amely akár egy idegen test a Nyugat rendes történelmén kívül létezne. Auschwitz a végső igazság az ember lealjasodásáról a modern létben. (…)
Az ember szellemi mivolta Kertész szerint az életképtelenségében van. (…)
Kertész álláspontjának hajthatatlansága világosan felismerhető stílusában, amely olyan, mint a szépnövésű galagonya sövény: tömör és tüskés a könnyelmű látogató előtt. Ezzel azonban feloldja az olvasót a kötelező érzelmek terhe alól, és egy különleges gondolati szabadságra csábít.
(A közlemény teljes szövege magyarul: http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/literature/laureates/2002/press-h.html)
A fenti szavak ismeretében kell értelmeznünk Kertész Imre írásművészetének azon elfeledett darabjait is, amelyek a Rákosi-korszakban születtek. Auschwitz után vagyunk, s a leendő Nobel-díjas már 1949-ben azt vizsgálta, lehet-e még egyénként élni, gondolkozni a lealjasodás korában. Kertész válasza: lehet.
Vizsgálódásának eredményéről ünnepi hangú cikkben adott számot az író. Az ipari munkásság szellemi mivolta ugyanis szerinte nem az életképtelenségében van, a kommunista párt uralta Magyarországon olyan tettekre képesek az öntudatos proletárok, amelyek soha nem voltak még az ország történetében: „a Mátravidéki első óriás-turbinájá”-nak minden porcikája hazai gyárban készült! Erről írt lelkes riportot 1949. március elsején Kertész Imre a Magyar Dolgozók Pártja napilapjában.
Mielőtt átadnám a szót Kertész Imrének, szeretném megismételni a Svéd Akadémia egyik fontos megállapítását: az író stílusa olyan, mint „a szépnövésű galagonya sövény: tömör és tüskés a könnyelmű látogató előtt”. Az alábbi stílremekléshez sem szabad könnyelműen közeledni.
A magyar ipar nagy diadala
Elkészült a Mátravidéki első óriás-turbinája
Olyan izgalom talán még nem volt a Láng-gépgyárban, mint vasárnap délelőtt. Hogy is ne lettek volna izgatottak a Láng-gyár dolgozói: vasárnap délelőtt derült ki, jó munkát végeztek-e másfél év alatt. Vasárnap délelőtt tudták meg, hogy a most épülő mátravidéki erőmű első turbinája, amelyen éjt nappá téve dolgoztak, jól működik-e.
Gyerünk!....
Ott áll a gépóriás. Hatalmas teste köré deszkákból emeltek padozatot, hogy közlekedni lehessen körülötte. Csillogó öntöttvas testén érzékeny műszerek, órák. Egyre többen és többen gyűlnek köré. Munkások, mérnökök. Wonschina Károly főművezetőnek idegesen rángatózik a szemöldöke.
- Gyerünk! – adja ki a jelszót. És lassan beindítják a monstrumot.
A turbinaházak megtelnek gőzzel, a gép lassan felsivít. Az idegek pattanásig feszülnek. Ott áll mindenki, akinek része volt a hatalmas munkában. Müller József művezetőnek izzadság gyöngyözik homlokán.
A tahométer mutatója megmozdul. Valahol bent a gépóriás hatalmas gyomrában forgásba lendülnek a turbinalapátok. Sivít a gőz. A tahométer mutatója kúszik fel, egyre feljebb. Jelzi a fordulatszámot. Majzik Pál franciakulccsal a kezében szaladgál a gép körül. Olajos rongyával felváltva törülgeti hol a gép egy-egy darabját, hol a homlokát. A tahométer mutatója 800-on van. A gép megy!
- Vigyázzunk elvtársak! – int nyugalomra Wonschina főműhelyvezető hangja. – Majd ha elértük a „kritikust”.
A „kritikus” 2000
Kint a turbinaműhely előtt ácsorgókat lassan párával lepi el a fáradt gőz. A gép egyre élesebben sípol. A tahométer mutatója lassan tornássza fel magát. Munkások, mérnökök ott állnak körülötte, kezük a gép testén, figyelik a hőmérsékletét. A tahométer mutatója túljutott a „kritikus” 2000-en. Percenként kétezer fordulatszám! Azután eléri a 3000-et.
A csoport felbomlik. – Elértünk tehát ehhez a pillanathoz – ragyog Fehér János mérnök szeme, amint Ritoók Zsigmond művezetőhöz fordul. – A mátravidékire nincs többé gondunk.
Valóban, a mátravidéki erőmű első turbinája már készen van. Ritoók Zsigmond szeme végtelen szeretettel simogatja a „dögöt”. Elkészült – mondja. – Elkészült idő előtt két nappal. De hogy készült el! Ilyen még nem volt az ország történetében!
Soha ezt magyar gyár nem csinálta
Nem, ilyen még nem volt. Minden anyagot hazai gyár adott hozzá. Az acélöntéseken, amelyek különleges eljárást igényeltek, hónapokig kísérleteztek. A turbinalapátgyártó osztály önmaga állította elő a turbinához szükséges nagy rézlapátokat. Soha ezt magyar gyár nem csinálta. De ők megcsinálták. A lapátok merevítésére szolgáló huzal beforrasztásánál olyan újítást vezettek be, amely a gyártási időt harmadára rövidítette. És a lemezgyűrű! A különleges krómnikkel lemezgyűrűket hosszas kísérletek után alaposan megkésve szállították. Az anyag minősége viszont tökéletes volt.
A Láng-gyár szerelő lakatosai hozzáláttak a késés behozásához. Éjszakákat és vasárnapokat dolgoztak át, de behozták a késést. És a csapágyfémet szintén itthon csinálták a WM-ben. A szürkevasöntöde munkásai a kisebb darabokat teljesen selejtmentesen állították elő. Munkások, mérnökök mind együtt dolgoztak a turbináért.
És elkészült időre, idő előtt két nappal. Ott áll és dolgozik. A fordulatszám még egyre emelkedik. Ötvenezer lóerő dolgozik gigászi testében. Holnap már kezdhetik szétszedni, „utazhat” a Mátrába, ahol most épül az ország legnagyobb energiafejlesztő telepe. Ott is a Láng-gyári munkások diadalát hirdeti.
Kertész Imre
A Láng-gépgyár dolgozói tehát nem sorstalanok, ezt üzeni Kertész tudósítása. Majzik Pál elvtárs például olajos rongyával felváltva törölgeti hol a gépet, hol a homlokát, szinte együtt lélegzik a turbinával. Ilyesmire csak sorsos ember képes. Ez a kép a riport egyik legmegragadóbb, szinte drámai epizódja. Igazi Nobel-díjas villanás.
Bistrán Demeter
Kapcsolódó: Kertész Imre: legenda és valóság