Bevette a japán piacot a magyar mangalica. Michelin-csillagos éttermekben kezdte, előkelőbbnek tartják a világ legmenőbb húsainál, és már Koreát, Hongkongot és Szingapúrt is célba vette. Pedig a japán vevőkkel nem könnyű.

Május elején Hongkongban aratott sikert, és gyűjtötte be a helyiek Facebook like-jait Dezső. A Magyarországról kiutaztatott, kitömött, göndörszőrű, szőke mangalicának ez már a sokadik szereplése volt a Távol-Keleten, ahol a legjelentősebb élelmiszeripari vásárokon rendre bemutatkozik, hogy kedvet csináljon a mangalica húsának.

A magyar sertés elsőként a japán piacot vette be. A szigetország lakói különlegesnek és finomnak tartják, és hajlandóak áldozni is érte. A 2004 óta magyar nemzeti kincsként számon tartott hús Michelin csillagos éttermekben kezdte, exkluzív delikát boltokban folytatta, bekerült a szusikba és a gőzgombócokba, és ma már a drágább rámenezőkben (tésztalevesezőkben) is megtalálja a helyét.

Fortyog a drága alaplében

Nemcsak a menüsorba, hanem a japán szórakoztató tévéműsorokba és híradásokba, sőt a japán nyelvbe is beépült a mangalica. Megtanulták leírni a katakana jeleivel, a magyarhoz egészen hasonló kiejtéssel ki is tudják mondani, és talán ez az egyetlen magyar áru, amelyet valóban magyarként tudnak azonosítani a japán fogyasztók. Legalábbis ezt tapasztalja a tíz éve Japánban élő, és 2008 óta a Pick Szeged tokiói irodáját vezető Palanovics Norbert. Szerinte a Pick által a szigetországban bevezetett magyar sertés sikere azért különösen nagy szó, mert a japán fogyasztók korábban alig tudtak valamit a magyar gasztronómiáról és élelmiszerekről, és mert a japán piacot amúgy is kifejezetten nehéz meghódítani.

A húspiacon óriási a tolongás, amióta a tradicionálisan halevő japánok rákaptak a négylábúakra és így a világ legnagyobb húsimportőrévé váltak. Spanyol, olasz, francia cégek versenyeznek a japán fogyasztók kegyeiért, ebben a versenyben kell megállnia a helyét a magyar sertésnek. Hogy ez mostanra sikerült, arra csak egy példa: egy, a tradicionális shabu-shabut (asztalnál főzőedényben készült ételt) kínáló étteremlánc tavaly nyári ajánlatának sztárja nem a spanyol Iberico sertés vagy épp a híres japán wagyu marha, hanem a magyar mangalica volt. A csupán két hónapig az étlapra felvett ajánlat szerint az asztal közepén fortyogó húsos alaplébe mártogatták a vendégek a hajszálvékonyra szelt mangalicahúst, amely akkora sikert aratott, hogy idén ismét kínálják majd a speciális és korlátozott mennyiségben elérhető finomságot.

A teljes japán sertésimportból (1,2 millió tonna évente) a mangalica persze csepp a tengerben. A hatása azonban sokkal nagyobb: felhelyezte Magyarországot a minőségi élelmiszert gyártó országok térképére. A Tokióban élő magyar szakértők szerint a mangalica bevezetése óta komolyan számolnak Magyarországgal, mint minőségi élelmiszert előállítani képes országgal, és elkezdtek komoly partnerként kezelni minket.

Szemben a képpel, bőrkanapén

"Ha valaki a japán piacon akar érvényesülni, annak nagyon nagy türelemre, nem kevés pénzre és hosszú, tudatos építkezésre van szüksége" - vázolja a sikerrecept nulladik pontját Palanovics Norbert. Elmondása szerint a Pick Szeged is végigment ezen az úton, sok tapasztalatot szerzett, de a tanulási folyamat a végsőkig tart. Nem könnyű ugyanis elnyerni a japán üzletfelek bizalmát, ez rengeteg találkozást, tárgyalást, több hónapos ismerkedést és szinte minden esetben egy magyarországi látogatást is megkövetel. Ilyen alkalmakkor végig kell kísérni a japán vevőt a repülőtéri érkezéstől az elutazásig, és közben folyamatosan résen kell lenni, hogy a kulturális különbségek ne okozzanak félreértést.

Márpedig kulturális különbség bőven akad. Már önmagában a nyelv sok csapdát rejt, sokkal kevésbé direkt, mint mondjuk a magyar. Mintha virágnyelven beszélnének, az igényeiket a sorok közé rejtik, ott kell tudni olvasni. Nemet nem mondanak, de ha úgy fogalmaznak, hogy "hát, ez nagyon nehéz", akkor tudni lehet, hogy ez egy elutasítással ér fel. "Ha régóta itt élsz, akkor tudsz olvasni a sorok között" - mondja a japánul kifogástalanul beszélő Palanovics, aki szerint enélkül nem lehet hosszabb távon építkezni, mert a bakikat legfeljebb ideig-óráig nézik el a külföldi partnernek.

Dezső Hongkongban

A nyelven kívül számos íratlan szabály is nehezíti az üzleti tárgyalásokat. A névjegykártyák átadásának módja még könnyen elsajátítható (két kézzel kell átadni, a feliratnak a partner felé kell néznie, és a tárgyalás alatt ott kell hagyni végig az asztalon a szemben ülők sorrendjében), de rá kell érezni az olyan apróságokra is, mint például a bizalmat erősítő ülésrend. A tárgyalóteremben a vendégnek mindig a legkellemesebb és legbiztonságosabb helyet kell kapnia, ami legtöbbször az ajtótól távolabbi helyet jelenti. Ha van kép az irodában, akkor az számít a legjobb pozíciónak, ahonnan pont szemből lehet látni a képet. Ha pedig olyan a tárgyalóterem (sok japán cégnél ilyen), hogy van két bőrfotel és egy bőrkanapé, akkor nem kérdés, hogy a vendég mindig a kanapéra ül.

Másképp zajlik a döntéshozatal is, itt végképp fő a türelem. A japánok rengeteg, látszólag lényegtelen részletkérdést szegeznek a potenciális partnernek, ez a külföldi cégek vezetőinél képes kiverni a biztosítékot rögtön az elején. Márpedig a bizalom elnyeréséhez ezeket a házi feladatokat nem lehet megúszni, a Pick Szegednek is végig kellett csinálnia a procedúrát, és bizony majdnem egy évbe telt, mire a bizalmi kapcsolat odáig jutott, hogy a magyar mangalicát bemutathatták a japán piacon.

Formás, göndörszőrű állat

A bemutatkozás végül jól sikerült, a mangalica az elmúlt években több élelmiszeripari vásáron is a figyelem középpontjába került, nem utolsó sorban azért, mert magát az állatot is odavitték, először csak egy nagy poszteren, később pedig egy kitömött mangalica formájában. Ő Dezső, akiért legutóbb már Hongkongban lelkesedtek, de akiből egyébként már kettő is van: az idősebb, hároméves disznó Tokióban, az idén elkészült fiatalabb pedig Hongkongban lakik.

A japánok külsőre is szépnek és érdekesnek találják a göndörszőrű malacot, és mindent tudni akarnak róla: honnan származik az állat, mit eszik, hogyan készítik el a húsát Magyarországon, miért különleges, hogyhogy majdnem kihalt és hogy sikerült megmenteni, mi adja a speciális ízét és hogyan tálalják - ezek csak a legtipikusabb kérdések.

Nemcsak kíváncsiak, de roppant igényesek és kényesek is a japán fogyasztók. "Volt már rá példa, hogy az egyik partnerünk lezárt nejlontasakban hozta vissza a csomagolás egy kis darabját, és mutogatta, mit kellene rajta változtatni a vevői észrevételek alapján" - magyarázza Palanovics, hogy miért nem ülhet egyetlen cég sem a babérjain. A japán fogyasztók (és a nagykereskedők) a világ talán legszigorúbb és legaprólékosabb vásárlói, így folyamatos, kiváló minőségű áru nélkül az ottani piacon senki nem tud érvényesülni. Ráadásul, a szigetországban soha sincs senkinek teljesen kész terméke, a vásárlók elvárják, hogy mindig mindenen fejlesszenek, és akár évszakonként a piacra dobjanak valami újat, ehhez muszáj alkalmazkodni, ha az ember hosszú távon sikeres akar maradni.

Ha viszont ez megvan, akkor más távol-keleti országban már könnyebb dolga van egy cégnek, a japán tapasztalatokat Dél-Koreában, Hongkongban vagy Szingapúrban is lehet kamatoztatni. A Pick is erre készül, a Távol-Kelet más országaiban ugyanazt szeretnék elérni, ami Japánban sikerült: kiemelni a tömegből az ázsiai fogyasztók előtt jórészt ismeretlen magyar élelmiszert, legyen szó mangalicáról vagy más húsról.

(Origó)