Megfejtés: Misima Jukio

1970. november 25-én Misima és a Tatenokai négy tagja ellátogatott a honvédelmi erő keleti (tokiói) főparancsnokságára, elbarikádozták a parancsnok irodáját, és egy székhez kötözték a tábornokot. Misima egy előre elkészített beszéddel és a követeléseiket tartalmazó, kilógatott felirattal az erkélyre lépve beszédet mondott a kinn összeverődött személyzetnek. Arra buzdította őket, hogy hajtsanak végre államcsínyt, és ruházzák fel hajdani abszolút hatalmával az uralkodót. Mivel szavait csak pfujolás fogadta, visszalépett az irodába, és szeppukut követett el. A segéd szerepére kiválasztott diák, Morita Maszakacu többször is sikertelenül próbálta lecsapni a fejét, amit végül egy másik, Koga Hirojaszu tett meg helyette.

Előző feladványunk itt található.