Olvasónk írja:

Tisztelt Kurucok!

Időnként beleolvasgatok a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (Degob) által a 2. világháború végén, illetve röviddel azt követően a külföldi munkavégzésből visszatért zsidókkal felvett és ma már az interneten is elérhető jegyzőkönyvekbe. Most viszont egy olyan darabra bukkantam, hogy először nem is hittem a szememnek. Maga a tömény holokamucáfolat. Arra kíváncsi leszek, hogy vajon a balfék Athena Intézet erről is beszámol-e bugyuta gyűlöletcsoport-térképén.

Jöjjön hát a 49-es sorszámú jegyzőkönyv, amelynek szövegét eredethűen közlöm, kizárólag egyes elírásokat és helyesírási hibákat korrigálva. Az eredeti jegyzőkönyv másolatát is mellékelem, a honlapon begépelve itt, szkennelve itt érhető el.

Jegyzőkönyv

Felvétetett a Magyarországi Zsidók Szervezete Vidéki Osztályán, Budapest, VII. Síp u. 12. szám alatti helyiségében 1945. április 9-én. Jelen vannak: a Vidéki Osztály részéről Salzer Izidor.

Megjelent nálunk kisvárdai lakos és a következőket adja elő:

A kisvárdai deportáltakkal indultunk 1944. április havában Auschwitzba. A fogászokat azokat külön lágerba tették és 2 hét múlva elindítottak bennünket kb. Auschwitztól 150-200 km távolságú Porcellán és Zahnfabrikba. 135-en voltunk, francia hadifoglyokkal, az ellátás elég jó volt, orvosi felügyelet alatt álltunk, ha valaki beteg lett, azonnal kórházba szállították, ahol a legjobb ápolásban és kosztban részesült. Február vége felé mikor felszabadítottak bennünket az oroszok, azonnal útnak indultunk, utunkban találkoztunk sok hazatérő zsidóval.

Lágerban laktunk a francia hadifoglyokkal együtt, reggelire kaptunk feketét és a kenyéradag napi 60 dkg volt, ebédre leves vagy főzelék volt, ami nagyon jól volt elkészítve, vacsorára szintén valami leves. Húst egyetlen egyszer sem ettünk. A franciák kaptak csomagot a Nemzetközi Vöröskereszttől, amiből mi is kaptunk a franciáktól. Fekhelyünk egymás fölötti fából készült ágy volt, mindegyikünk kapott egy takarót, sokat szenvedtünk azonban a hidegtől. A gyárban, ahol lengyel zsidók voltak a felügyelők jó dolgunk volt, csak a lengyel zsidó felügyelők voltak nagyon rosszak és kegyetlenek, ütöttek, vertek bennünket, ha nem készítettük el időre a munkát. A németek jól bántak velünk. Haláleset egyetlen egy sem fordult elő, a franciák között volt flekktífusz járvány, akkor bennünket elkülönítettek tőlük.

Egy délután, amikor hazajöttünk a gyárból, egy autón érkezett egy magasrangú német tiszt és felszólítottak bennünket, hogy egy óra alatt menetkészen álljunk. Aztán jöttek teherautók tisztekkel és sürgősen felpakoltak a németek és mivelünk nem törődve elmentek, 2 napig felügyelet nélkül maradtunk, nem dolgoztunk, az élelmet a németek otthagyták úgyhogy remekül voltunk ellátva. Harmadnap délután 12-14 orosz katona jött be a gyárba, mi informáltuk őket, hogy a németek már elmentek és hogy mi deportált zsidók vagyunk. A franciákat mindjárt magukkal vitték, mi ottmaradtunk, estefelé aztán bejöttek az oroszok és mi élelemmel felszerelve útnak indultunk hazafelé gyalog. Beérkeztünk egy faluba, ami kb. 20 km-re volt a gyártól, ott már nagyon jó dolgunk volt, rengeteg szép ruhát hoztunk magunkkal. Az út nagyobb részét vonaton tettük meg, közben rengeteg deportált, főleg szabolcsi és cseh zsidókkal találkoztunk és ők mondták, hogy még nagyon sokan jönnek haza. Ezek csak fiatalok voltak és főleg nők.

Azaz egy üdítően becsületesnek tűnő zsidó vallomása gyakorlatilag ugyanazt erősíti meg, amit a revizionisták már régóta állítanak.

Tehát:

1.) A táborokba alapvetően munkavégzés céljából kerültek a deportáltak.

2.) Az élelmezésük és az egészségügyi ellátásuk kielégítő vagy akár egészen jó minőségű is volt, de a németek igyekeztek a lehetőségeikhez képest egy legalábbis megfelelő színvonalat biztosítani még a háború végén is.

3.) A táborbeli kegyetlenkedésekből zömmel maguk a táborlakók, elsősorban pedig a zsidók vették ki a részüket, nem kímélve hitsorsosaikat sem.

4.) A németek becsülték és óvták a munkaerőt, a hololegenda állításával ellentétben a betegeket nem megölték, hanem meggyógyították, vagy legalábbis megpróbálták.

5.) A foglyok kaphattak csomagot (tudjuk, hogy levelet is), akár a Nemzetközi Vöröskereszttől is, ami a szervezet táborokbeli jelenlétére utal (ami nyilván nem kellett állandó és folyamatos legyen).

6.) A táborokat elhagyó németek nem öldösték halomra a hátrahagyott foglyokat, sőt még lehetőség szerint gondoskodtak ellátásukról, amíg a bevonuló ellenséges csapatok megérkeznek.

7.) Senki sem irtotta ki sem a magyarországi vidéki, sem a máshonnan származó zsidókat (ld. ez az egy szemtanú is rengeteg hazatérő zsidóval - főleg vidékiekkel - találkozott, akik még nagyon soknak a hazatéréséről beszéltek, és mindezt 1945 februárjában, amikor még a "hazatérők" inváziójának csak az előőrsei jelentek meg.

Üdvözlettel:

Skorzeny