A cím a vicc műfajának kategóriájába tartozik, mégsem az, illetve csak félig az. Valóban, holnap ünnepli az emberiség jobbik fele a világtörténelem Mao Ce-tung utáni második számú tömeggyilkosa halálának évfordulóját. Igaz, még csak a hatvanadikat. Ugyanis 1953. március 5-én hunyt el Moszkva melletti kuncevói dácsájában Sztálin. A diktátort, aki egyébként ekkoriban már rossz egészségi állapotban volt, valószínűleg megmérgezték, mégpedig a március 1-jén hajnalig tartó szokásos orgiák egyikén italába kevert ciánnal vagy – stílszerűen – warfarinnal, ami erős patkányméreg.
Hétvégi Magazinjában a Magyar Nemzet egész oldalas írást szentel a kegyetlen zsarnok halála körülményeinek, és a háttérben az SZKP prominensei között zajló hatalmi harcoknak kurzívval szedett „Hetven esztendővel ezelőtt halt meg Sztálin kuncevói dácsájában” címmel. Alatta pedig vastagon szedve a „Mélységes megrendeléssel” főcím olvasható. Ezzel a lap arra kíván utalni, hogy hatvan esztendővel ezelőtt, amikor a „tragikus” esemény bekövetkezte már csak órák kérdése volt, Magyarországon kommünikét adtak ki a generalisszimusz súlyos betegségéről, s mindennap beszámoltak fizikai állapotáról. Itthon botrányt okozott a Népszava egyik ezzel kapcsolatos közleménye. A Gyertán Ervin fogalmazta szövegbe „sajnálatos” sajtóhiba csúszott, s így ez jelent meg: „Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről”.
Gyertyán-Grünbaum Ervin (1925-2011) egyébiránt 1950-1956 között a Népszava munkatársa, 1953-1956 között rovatvezetője volt. 1958-tól 1975-ig a Filmvilág rovatvezetője lett. 1975-1976 között a Gondolat Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese, majd 1976-tól 1979-ig a Magyar Filmtudományi Intézet tudományos főmunkatársa volt. 1977-1981 között a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének alelnöke, 1981-től 1985-ig elnöke. 1979-1984 között a Magyar Televízió filmosztályának vezetőjeként ténykedett, ezt követően 1984-től két évig a Filmtudományi Intézet tudományos osztályvezetőjének feladatait látta el. Az MDP illetékes cenzori hivatala által felelőssé tett ügyeletes szerkesztőt, Bodó Bélát, a Brumi Mackóvárosban íróját hamarosan letartóztatták. Azonban Bodó (1903-1970) is “jó elvtársnak” számított, hamarosan szabadult, ezután 1953-tól a Nők Lapjánál dolgozott, végül 1957-től 1963-ig, nyugdíjazásáig az Esti Hírlap szerkesztőjeként mutatta a magyar népnek a helyes ideológiai útirányt.
Voltaképpen a Gyertyán-Bodó duó nem is tévedett nagyot, s a már akkor is hazug pártlap akarata ellenére kivételesen ez alkalommal igazat írt: mivel Sztálint megmérgezték, betegsége és halála valóban megrendelésre következett be. Mindenesetre komikus, hogy míg a Magyar Nemzet ironizál a korabeli Népszava 1953-as elírása fölött, maga is elkövet egy kapitális baklövést: kereken tíz évvel számolja el a jeles évforduló dátumát.
Viszont azonnal is ötletet ad számunkra egy történelmi hipotézis felállításához: ha ma a véreskezű Sztálin halálának hetvenedik évfordulóját ünnepelnénk, vagyis amennyiben Koba 1943. március 5-én hunyt volna el, e tény fölöttébb érdekes világpolitikai helyzetet idézett volna elő. A Szovjetunióban nyilvánvaló zavart és hatalmi harcokat okozott volna, amely kihatott volna a keleti front katonai-hadi eseményeire. Hisz a szövetségesek számára épp a legrosszabbkor következik be. Ne feledjük: épp Sztálingrád (1943. február 2.) után vagyunk, a németek és szövetségeseik még az egész kontinenst utalják, a teheráni csúcstalálkozóra még nem került sor (1943. november 28. és december 1-je között tartják), ahol majd döntenek a második, normandiai front megnyitásáról és arról, hogy Közép- és Kelet-Európa szovjet érdekszféra lesz a háború befejezése után; nos, tehát amennyiben ez a történelmi forgatókönyv érvényesül, úgy a világtörténelem – s benne Európa története – teljesen más fordulatot vehetett, illetve vett volna. Hiszen másképp alakul a második világháború végkifejlete, s ennek köszönhetően ma egy teljesen más, normálisabb Európában élhetnénk. S ami a legfőbb: Magyarországnak sem kell azt a történelmi passiót végigszenvednie, amely 1943-tól napjainkig tart. Tehát csak azt kívánhatjuk végszóként: bárcsak igaza lenne a Magyar Nemzetnek!
Lipusz Zsolt – Kuruc.info