Ugrás a cikkhez
Reklám

A HírTV friss Célpont című adásában láthattuk, ahogyan a szerkesztők ismét a dolgok végére jártak… Megnyugtatjuk a kedves hírtévéseket, hogy a végén voltak valóban, de a másik végén, mert ez még csak az eleje volt. Portálunk által végzett oknyomozás kezdi kifejteni várva várt hatását, egyre több figyelmet kap ez a emberiség legaljából kikerült kamarai vezetőség, gyilkosokkal, rablókkal, zsarolókkal, kényszerítőkkel, félanalfabéta, magukat félistenként feltüntető maffiózókkal az élen.

Sorozatunk előző része itt olvasható: Ami a HírTV-ből kimaradt, IV. rész - Végrehajtók és a (muszáj)szex

Nem mehetünk el szó nélkül a tegnapi műsor mellett sem, mert például retkes cigányunk, első eredeti erőszakoló Radics "Borat" Csaba azt állította megrettenve, hogy az általunk a nagy nyilvánosság elé tárt jegyzőkönyvek hamisak. Megnyugtatjuk Radics volt KMB-s urat, aki hatalmas köztiszteletnek örvend (elmondása szerint), hogy azért, mert a rablott vagyonból tellett az ügyek elsikálására is, az nem jelenti ezentúl azt, hogy az ügyek el lesznek felejtve és minden mehet a régi mederben. Radics ügyködését további dokumentumokkal fogjuk szemléltetni, egyre több szereplőjét bemutatva ennek a bűnbandának, takarító brigádjától a védőhálót biztosító szereplőkig bezáróan. Na majd akkor lesz a HírTv stábja is a vége végén, amikor Radics „urat” rabruhában mutogatják a börtönben, ahol biztosan nagy köztiszteletnek fog örvendeni, mivel jó sok lóvéja van, amivel fajtársait, a kigyúrt kancigányokat is megvesztegetheti, nehogy a „cső” másik végén kelljen gyakorolja a muszájszexet…




Radicsnak több ügye lett elsikálva és folyamatban is van több ügye, bírósági szakban is van pár, amikre nagyon oda fogunk figyelni. A korábbi cikkünkhöz írt hozzászólásokban is találunk több olyan olvasót, akiknek „szerencséjük volt” ehhez a szerecsen kinézetű gengszterhez és írtak a tapasztalataikról. Portálunk munkájának köszönhetően egyre többen mernek panaszkodni, informálni minket a valós helyzetről, ezt azonban nemcsak a kárvallottak teszik, hanem már a különböző hatóságok és szervek emberei is, kiegészülve olyan végrehajtókkal, akik mindannyian úgy látják, mára nagyon elszállt a szekér egyesekkel, egyre gusztustalanabbul rabolják ki Császtiék az embereket. Mára már mindenki úgy látja, betelt a pohár, eddig és ne tovább! Portálunk is azon fáradozik, hogy szűnjön meg ez a végrehajtási gyakorlat, távolítsák el és vonják felelősségre mindazokat, akik nem picit, hanem nagyon-nagyon bűnösök.

Mellesleg, ha néhány kedves érdeklődő úgy gondolná, hogy szívesen rákérdezne a kilátástalan helyzetben lévő adósokat zsarolással "természetbeni ellenszolgáltatásra" kényszerítő, végrehajtónak nevezett aberrált véglények egyéb viselt dolgaira (persze szigorúan csak "européer" módon), a következő címeken érhetők el:

Radics Csaba: Kóka, Kassai út 73.

Marada Gábor: Bp., XIII. Fay köz 3.

(Kuruc.info)

Kapcsolódó:

- A HírTV is méltóztatott foglalkozni az aberrált, bűnöző végrehajtókkal - "interneten megjelent dokumentumok"

- Ami a HírTV-ből kimaradt, IV. rész - Végrehajtók és a (muszáj)szex

- Ami a HírTV-ből kimaradt: így mentette fel volt iskolatársa a bűnöző végrehajtót

- Ami a HírTV-ből kimaradt, II. rész: a gyilkos Császti és a "nem létező" büntetőeljárások

- Ami a HírTV-ből kimaradt, III. rész – Betekintés a végrehajtói maffia bűnügyeibe

- Az MBVK elnöke évente milliókat sikkaszt a kamarától, míg lánya unalmában pornózik



Friss hírek az elmúlt 24 órából