Mint ismeretes, tavaly tavasszal Dörner György műsorára tűzte a darabot, majd a meghirdetett előadás előtt két nappal indoklás nélkül felmondta a a bemutatásra vonatkozó egyezséget. Ennek ellenére a mű 2012. április 24-én bemutatásra került a Szabó Dezső Katakomba Színházban.

A színészeket telt ház várta s bemutatót követően a nézők álló vastapsa köszöntötte. A színdarab története a Magyar Királyság végnapjaiban játszódik. A Galilei Kör és Károlyi hatalomra jutásának valós körülményeit boncolgatja. A történelmi valóság szarkasztikus ábrázolása egyfelől szórakoztató, másrészt elgondolkodtató, ugyanis a darab üzenete egyszer és mindenkorra ledönti az 1918-as őszirózsás forradalomról szóló máig hivatalosnak számító marxista történelmi toposzokat.

"Nem egyszerű ezt a darabot színre vinni" - ismerte el a rendező. Ezúttal ismét csak saját szervezésben kénytelenek Budapestre hozni a társulatot. De mi nézők örvendhetünk, hogy mindez azért mégis csak sikerül!

A délvidéki színészeket is felvonultató Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház művészei által színre vitt darabot írta és rendezte Andrási Attila. Minden színházi élményt és történelmi ismeretek iránt fogékony nézőt szeretettel várnak tehát 2013. február 27-én szerdán este 19 órai kezdettel a DUNA PALOTÁBA ( V. kerület, Zrínyi u. 5. ) Belépőjegyek a helyszínen elővételben is válthatók.

Akit megérintett Tormay Cecil Bujdosó könyve, annak szívből ajánljuk a színielőadás megtekintését!