Valaki igazán elmagyarázhatná végre, hogy miféle jogi vagy éppen erkölcsi érvekkel lehetséges alátámasztani a dróntámadások indokoltságát?

Gondoljunk bele: az amerikai titkosszolgálatok és a hadsereg legfelsőbb köreiben önkényes döntést hoznak arról, hogy melyek azok a személyek, akik „veszélyeztetik az USA biztonságát”, és ezért meg kell halniuk. Ezután a halálra ítéltek listáját az amerikai elnök elé terjesztik. Ha pedig az ő jóváhagyása is megszületik, akkor az USA hadserege – mindenféle bírósági ítélet vagy éppen a hadiállapot bejelentése nélkül – pilóta nélküli harci gépeiről kilőtt rakétákkal megsemmisíti a kijelölt személyeket. A „járulékos veszteség” – vagyis polgári személyek, gyermekek, nők halála – pedig az egész felháborítóan törvénytelen akciósorozat elkerülhetetlen velejárója. A „nemzetközi közvélemény” legnagyobb része pedig mélyen hallgat, és így semmi sem állja útját az USA kormányának parancsára elkövetett terrorcselekményeknek.




A dróntámadások pedig rendületlenül folytatódnak tovább. Leon Panetta amerikai védelmi miniszter pénteken kijelentette: további akciók várhatók a „szélsőséges fegyveresek” ellen, nemcsak Afganisztánban, Pakisztánban, de Jemenben és Szomáliában is, sőt „mindenütt másutt is, ahol szükséges”. Tekintve, hogy az USA egy új drónbázist szándékozik kiépíteni Niger és Mali határán, a cionista terroristák következő célpontja alighanem Mali lesz.

Panetta azt az ordító hazugságot kürtölte világgá, hogy a drónokról indított rakétacsapások célja az „Amerika elleni támadások megakadályozása”. Vajon a Maliban a központi kormány önkényes intézkedései ellen a jogaikért harcoló tuaregek, illetve a mellettük fellépő iszlamista fegyveresek miféle fenyegetést jelentenek az állig felfegyverzett Amerikára nézve? Ha pedig a világ sorsát intéző cionista körökben úgy ítélik meg, hogy a Magyar Gárda vagy éppen a Jobbik fenyegeti az USA biztonságát, akkor majd rakétákat lőnek ki Vona Gábor vagy Morvai Krisztina házára, vagy a radikális párt irodáira is? Könnyen megtörténhet, ugyanis az amerikai védelmi miniszter pénteken azt is elmondta, hogy a CIA még ki is szélesítheti a „dróntámadások hatókörét az USÁ-ra leselkedő veszély nagyságától függően”. „Háborúban állunk” – fűzte hozzá a vérszomjas cionista.

A dróntámadásoknak az elmúlt évek során sok száz civil áldozata is volt, ami azonban a második világháborús zsidók sorsa fölött napi rendszerességgel siránkozó cionistákat és bérenceiket láthatóan a legkevésbé sem hatja meg. Pakisztán nyugati térségében már évek óta rendszeresen lecsapnak az amerikai terroristák rakétái. Az iszlamabadi kormány több alkalommal is kérte Washingtont, hogy függessze fel a törvénytelen és a nemzetközi jogot súlyosan sértő akcióit. Pakisztánban, Afganisztánban és Jemenben számtalan tömegtüntetésen is követelték az USÁ-tól, hogy hagyjon fel a terrorizmussal és az országuk ügyeibe történő fegyveres beavatkozással. Mindhiába. A „demokrácia” és az „emberi jogok” legfőbb őrei ott és akkor gyilkolnak, ahol és amikor éppen kedvük szottyan.

Perge Ottó - PressTV nyomán