A Jobbik helyi szervezete az UMGM Fejér megyei bajtársaival, HVIM-mel erősítve az idén kiegészültek a Vértesalja Gyermekei tagjaival illetve a dunaújvárosi ultrák is bebizonyították, nincs helye a kommunistáknak Dunaújvárosban.




Az idei DK-s birkameneten összesen 24 nyugdíjas kullogott, a magyar ellenállás mintegy 100 tagjával szemben. Öröm volt látni, hogy egy ilyen kommunista városban, egy DK-s rendezvényen a hazafiak lényegesen nagyobb számban jelennek meg, mint a hívek.




A nagyrészt nyugdíjasok poroszkálását Dunaújváros belvárosában mintegy 60 rendőr védelmezte a hosszú menet alatt. A közel kétszáz (!) méteres útszakaszt, ahol a "tömegük" haladt, a Jobbik Ifjúsági Tagozata előkészítette, a gyurcsányistákra jellemző képekkel, falragaszokkal.




A kukákra gyurcsányos képeket ragasztottak, így Feri végre oda került, ahová való.

A dunaújvárosi Jobbik molinókat készített, hogy messziről is látszódjon a véleményünk, vagyis hogy hazaáruló demagóg kommunistáknak tartjuk őket. Emellett valakik a városháza falára is óriás molinóval kiplakátozták: Nem kelletek Dunaújvárosnak!




Beszédet mondott Vadai Ágnes, Bács Márton és Mezei Zsolt, de a mondandójukat csak a közvetlen közelükben lévők hallhatták, ugyanis a véleményünk túlharsogta őket.

A DK-sok kaptak hideget, meleget, csak hogy érezzék a törődést, na meg az utálatot. Természetesen a magyar rendőrség jelen lévő állománya ismét bebizonyította, milyen szinten képesek megtisztelni Himnuszunkat... Fénykép nem készült róluk, hiszen mi vigyázzban állva hallgattuk Nemzeti Imádságunkat.




A rendezvény ugyanolyan hosszú volt, mint a menet, tehát hamar megunták, hazamentek, még fél órát sem szántak rá. Imádott Ferijük nem jött. Szomorúan elkullogtak.

(Dunaújvárosi Jobbik nyomán)