Nincs még veszve minden: egy Izraelben született, ám jelenleg New Yorkban élősködő "író" nemrég megjelent Allein Unter Deutschen (Egyedül a németek között) című könyvében kimondta a "borzalmas" valóságot: a németek döntő többsége titokban, szíve legmélyén antiszemita. Hova "menekül" ezek után Imre Kertesz, és hová járogatnak majd töménytelen szabadidejükben a Konrád György- és Demszky Gábor-féle "kelet-európai értelmiségiek"?
Az 55 esztendős Tuvia Tenenbom nevű "író" – eredeti gondolatok híján – rendre a nagyközönség sokkolásában és provokálásában éli ki magát. Mostani "korszakalkotó" műve úgy született meg, hogy 2010 nyarán néhány héten keresztül (!) Németországban utazgatott, és beszélgetett közéleti személyiségekkel, médiasztárokkal, üzlettulajdonosokkal, professzorokkal, diákokkal, radikális baloldaliakkal, sőt – még kimondani is borzasztó – neonácikkal is.
A feltűnési viszketegségben szenvedő zsidó arra a rettenetes következtetésre jutott, hogy 10 németből egészen pontosan nyolc szíve mélyén antiszemita érzelmeket táplál. Holott nem is oly rég egy nagyszabású felmérést végeztek a témában, melynek eredménye az lett, hogy 10 németből csak kettő tekinthető "látens" antiszemitának. (Mert bizony, ahogyan lehet valaki például "látens" homokos, úgy a "látens" antiszemitizmus is létező jelenség.)
Tenenbom érdeme viszont, hogy végre megkísérelte pontosan körülírni, ki is tekinthető antiszemitának. Íme, az "eredmény": antiszemita szerinte az, aki úgy gondolja, hogy a zsidók számarányukhoz képest aránytalanul nagy hatalmat összpontosítanak a kezükben, kizárólag a pénz érdekli őket, valamint Izraelt terheli a felelősség a palesztinokkal fennálló ellenségeskedések miatt. Magyarán: minden értelmes és gondolkodó ember antiszemita.
Az "író" a sajtó képviselőinek elmondta: nem tartott túlságosan sok ideig, amíg "lehullott a maszk" a németekről. "Ha én felhívok valakit, és megkérdezem, hölgyem, mit gondol a zsidókról, akkor a válasz a következő lesz: oh, azok kedves, jó emberek. Ha azonban elbeszélget velük az ember egy pohár sör, bor vagy pálinka mellett, valami egészen más derül ki: a csúnya zsidókról kezdenek beszélni, akik uralják az ő hazájukat" – mutatta be a "kétszínű", "látensen antiszemita" németeket a beteg agyú "író". Aki arról viszont elfelejtett beszámolni, hogy vajon miért nem merik véleményüket nyíltan felvállalni a németek az állítólagos "demokráciában".
A könyv fogadtatása meglehetősen vegyes. A Der Spiegel kritikusa "nagyon szórakoztatónak" nevezte az "úti beszámolót", amely ugyanakkor "halálos komolyságú figyelmeztetés" is egyúttal. A Sueddeutsche Zeitung viszont egy meglehetősen elmarasztaló ismertetőt közölt a könyvről.
Tenenbom egyébiránt egy zsidó színházat is üzemeltet New Yorkban, és még sajnos cikkeket is ír német, olasz és izraeli lapokba. Azt talán mondanom sem kell, hogy "holokauszt-túlélők" leszármazottja. (Mint ahogyan minden zsidó holokauszt-túlélőnek vagy azok leszármazottjának tekinti magát.) Tenenbom meg van győződve arról, hogy a németországi antiszemitizmus valami egészen speciális jelenség. "Németország volt az az ország, amelyik 70 évvel ezelőtt a legkeményebben lépett fel a zsidókkal szemben" – fejtegette nagyeszű "író", hozzátéve, hogy "1945-ben porig rombolták, semmi sem maradt belőle, de újjáépült, sőt Európa legerősebb, leggazdagabb országává vált". "Remélem, Németország mentálisan is újjáépíti önmagát az antiszemitizmus tekintetében, és utat mutat a többi nemzet számára is" – fogalmazta meg reményeit a németség teljes önfeladásában reménykedő zsidó.
Jellemző egyébként, hogy Tenenbom művét először a Rowohlt nevű könyvkiadónál szerette volna megjelentetni, amely azonban erre nem volt hajlandó. Éspedig legfőképpen azért nem, mert az "író" "anyaggyűjtése" során ellátogatott a Club 88 elnevezésű "neonáci bárba", ahol is egy Tóbiás nevű, német felmenőkkel rendelkező amerikaiként mutatkozott be. A Rowohlt Kiadó azonban úgy ítélte meg, Tenenbom "illegális" módszert alkalmazott, amikor valódi nevét nem árulta el, és "nem kért engedélyt arra vonatkozóan, hogy beszélgető partnerei gyűlöletkeltésre alkalmas propagandáját" közzétehesse. Így azután a "korszakalkotó mű" a Suhrkamp Kiadónál landolt, mely aztán meg is jelentette.
Tenenbom viszont jogosnak tartja eljárását a "neonáci bárban": "Végtére is nem mondhattam, hogy helló, én egy zsidó vagyok, hogy vagytok, örülök, hogy találkozhatom veletek, nem volna kedvetek most rögtön legyilkolni engem?" - jópofizott az "író".
A könyv angol nyelven is megjelent, címe: "Hitler szobájában aludtam." Tenenbom úgy véli, "úti beszámolója" "kritikus, de szeretetteljes módon" mutatja be a németeket. Véleménye szerint a "politikai korrektség" általában nem engedi meg az átlagos németek valódi gondolatainak és érzelmeinek a bemutatását. (De hogy kik erőszakolták ránk a "politikai korrektségnek" nevezett őrületet, és hogy az milyen célokat szolgál, arról is mélyen hallgat.) "Sokkal könnyebb lesz békét teremteni az izraeliek és a palesztinok, az arabok és a zsidók között, mintsem eltüntetni a németeknek a zsidók iránt érzett gyűlöletét" – olvasható a könyvben a meglepő tanulság, amely szöges ellentétben áll az idehaza oly sokszor hallott kioktató szöveggel, mely szerint "a németek, a magyarokkal szemben, bezzeg levonták a holokauszt következményeit." Mégsem vonták volna le? A zsidó "író" jövendölése mindenesetre reményt keltő: "A zsidóellenesség első két formája nyíltan mutatkozott meg, de ne várjunk semmi meglepetést, mert a harmadik elfedi magát okos, körmönfont érvelések mögé, melyek mint a füst, elhomályosítják a látást."
A hamburgi Abendblatt című lap lényeglátó összefoglalója szerint "megdöbbentő olvasni egy idegenből jött ember könyvében azt, amit mindenki tud". Hasonló következtetést fogalmaz meg a Juedische Allgemeine is: Tenenbom "úti beszámolója" "a nyílt igazság keserű nektárját" tartalmazza.
Perge Ottó - Ahram.org nyomán