A német kormány évente több milliárd eurót költ abból a célból, hogy növekedjen a születések száma az országban. Az eredmény azonban siralmas. Egy frissen nyilvánosságra került jelentés megállapításai szerint a német nőknek továbbra is súlyos nehézségeket okoz a karrier megkövetelte szempontok és a család igényeinek összeegyeztetése. De a vizsgálatból az is kiderül, hogy a németek jelentős része számára egyáltalán nem tartozik hozzá a boldogsághoz a gyermekek felnevelése.

Az előrejelzések szerint 2050-re Németország jelenlegi 82 milliós népessége 70 millióra csökken. (És amit nem polkorrekt kimondani: ennek a 70 milliónak is a tekintélyes hányada már nem tősgyökeres német lesz.) Ha nem történik döntő fordulat a gyermekvállalás terén (márpedig miért történne), akkor csakis abban az esetben lehetne szinten tartani a népesség jelenlegi számát, ha újabb bevándorlók milliói telepednének le Németországban.

Pedig az elmúlt esztendők folyamán a berlini kormány jelentősen növelte a családi pótlékot, a gyermekükkel otthon maradó szülőknek járó támogatás összegét, és az óvodai hálózat fejlesztésére is komoly pénzeket fordítottak. Az erőfeszítések és az európai összehasonlításban magas életszínvonal ellenére az egy nőre jutó gyermekszám továbbra is rendkívül alacsony: mindössze 1,4. A születések száma tehát a nagyvonalú kormányzati családpolitika ellenére sem növekedett.

A Népességkutatások Német Szövetségi Intézetének az elmúlt hét hétfőjén közzétett jelentése rendkívül lehangoló. A felmérésekből ugyanis az derül ki, hogy a fiatal párok elsősorban azért ódzkodnak a gyermekvállalástól, mert "akadályozza őket" a karrierjükben, a barátaikkal történő kapcsolattartásban, valamint kedvteléseiknek sem tudnak nyugodtan hódolni akkor, ha gyermekük van. A jelentés végkövetkeztetése megsemmisítő a liberalizmusra és a nyugati fogyasztói civilizációra nézve: "Immár sok német számára nem a gyermek a legfontosabb az életben.” (Hanem csak és kizárólag saját maguk, saját vágyaik kiélése a fontos.)

A szakértők persze mentegetik a menthetetlent, hangoztatva például, hogy a társadalom immár nem tekint tisztelettel azokra, akik sok gyermeket nevelnek. Ugyanis „megváltozott az értékrend”. Mintha bizony az „értékrend megváltozása” egyfajta sorcsapás lenne, és nem az uralkodó oligarchia érdekeinek a kifejeződése. De való igaz, a németek jelentős része attól tart, két vagy három gyermek vállalása esetén hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon, és szakmai előmenetelük is akadályokba ütközik. Nagyon sok nő gondolja úgy, hogy képtelen egyszerre megfelelni a munkahely és a család jelentette követelményeknek. A gyengébbik nem számos tagja – főleg azok, akiket a hagyományos erkölcsi értékek szellemében neveltek – lelkiismeret-furdalást érez, és rossz anyának gondolja magát, amennyiben kisgyermekét az óvoda vagy egy bébiszitter felügyeletére bízza. (A németek „Rabenmütter”-nek nevezik azt az édesanyát, aki karrierjének biztosítása érdekében kicsi gyerekét túlságosan is korán mások gondjaira hagyja.) Ami pedig a férfiakat illeti, a felmérés nyomán napvilágot látott jelentés megállapításai szerint nemigen hajlandók átvenni az anyai szerepkört.

A német demográfusok azonban úgy látják, a fő gond az, hogy a gyermekek nevelése egyre kevésbé jelent boldogságot a párok számára. A megkérdezett 18 és 50 év közötti gyermektelen férfiaknak és nőknek csupán 45%-a válaszolta azt, hogy boldogabb vagy legalább elégedettebb lenne, ha az elkövetkező években gyermeke születne.

A 2010-es születési arányok Európában

A jelentés összehasonlítja a németországi és az európai születési rátákat is. Csupán 6 olyan ország van Európában, ahol egy nőre vetítve kevesebb gyermek születik, mint Németországban. Mint a mellékelt táblázatból látható, a legkevesebben Lettországban látják meg a napvilágot, a legtöbben pedig Izlandon. A magyar nemzet is teljes sebességgel halad a megsemmisülés felé: hazánk az utolsó előtti helyen áll a táblázaton. Vagyis Európában, arányait tekintve, csak Lettországban születnek kevesebben, mint nálunk. (Arról nem beszélve, hogy még ennek a kevés Magyarországon született gyermeknek is egyre növekvő hányada cigány.) A németek számára külön aggodalom forrása, hogy világviszonylatban a német nők között található a legtöbb gyermektelen: például az 1964 és 68 között született korosztály egynegyede tudatosan határozott úgy, hogy nem fog soha életet adni – állapítja meg a tanulmány. Csak emlékeztetőül: Adolf Hitler állítólagos „rémuralma” idején meredeken emelkedett úgy a születések, mint a házasságok száma, miközben jelentősen csökkent az öngyilkosságoké.

Ugyanezen a hétfői napon, amikor a Népességkutatások Német Szövetségi Intézetének tanulmánya napvilágot látott, a nyugati bankároligarchia gazdasági érdekeit képviselő OECD (Gazdasági és Együttműködési Szervezet) is közzétett egy jelentést, melyben a „nemi egyenlőség” előmozdítása terén még további lépéseket várnak Németországtól. Ugyanis annak ellenére, hogy a fiatal német nők immár jobban képzettek és tanultabbak férfitársaiknál, mégis kevésbé sikeresek a munka világában. Az OECD dokumentumának állásfoglalása szerint a nőket gyermekvállalásra ösztönző családtámogatási rendszer következtében sokan maradnak otthon, ami jelentősen rontja pozícióikat a munkahelyeken. A globális nagytőkét képviselő OECD jelentése a nők Németországban meglehetősen elterjedt részfoglalkoztatását is kritikával illeti, mert a részmunkaidős alkalmazás is hozzájárul ahhoz, hogy a nők kevesebbet keresnek a férfiaknál.

Hogy azután a német kormány a demográfusok jelentését, vagy pedig az OECD dokumentumát tartja irányadónak, azt majd a jövő mutatja meg. Tény azonban, hogy a Népességkutatások Német Szövetségi Intézetének szakértői is igazodni kénytelenek a polkorrektség követelményeihez, melynek következtében egyáltalán megpendíteni sem szabad például a szabad abortusz (valamint a fogamzásgátlás) és a demográfiai katasztrófa összefüggésének tabuként kezelt témáját. Miként tilos beszélni arról is - a német demográfusok jelentése sem tért ki rá egyetlen szó erejéig sem -, hogy vajon miként alakulnak a népmozgalmi adatok a tősgyökeres németek és az egyes bevándorolt népcsoportok körében? A legfőbb tabudöntögetés pedig annak a kérdésnek a feszegetése, hogy vajon miféle nagyhatalmú érdekcsoportok ösztönzik az európai népek pusztulásáért elsősorban felelős liberalizmus eszméjének és a fogyasztói életszemléletnek a terjedését? Vajon kik és miféle céloktól vezérelve akadályozzák immár évtizedek óta a vészesen közeledő európai demográfiai katasztrófa elhárítását?

Perge Ottó - spiegel.de nyomán