Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbik elnöke Facebook-oldalán számol be az eseményről:



Le Izraellel, éljen Palesztina!

Ortodox találkozó

Ma délelőtt talán életem egyik legfurcsább megbeszélésén vettem részt. Bizonyára már sokan hallottak a Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezetről. Ennek tagjai olyan ortodox zsidó emberek, akik elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el. Számukra a zsidóság a jámbor vallásossággal és a Tóra tanulmányozásával azonos, és szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni. Ők az a szervezet, akik Ahmadinezsád iráni elnökkel is már többször találkoztak.



Ahmadinezsád is fogadta őket

Tegnap ifj. Hegedűs Loránt református lelkész meghívására három tagjuk érkezett Magyarországra, közöttük a világhírű Beck rabbi. Délelőtt lelkész úrral és Gyöngyösi Mártonnal velük találkoztunk. Miközben az egész világsajtó arról cikkez, hogy a Jobbik náci és antiszemita, eközben ma zsidó rabbikkal tárgyaltunk, és közösen értettünk egyet abban, hogy a világra nagyon komoly veszélyt jelent a cionizmus, annak erőszakossága és a népek közötti békétlenség szítása.



Izrael-ellenes rabbik Arafattal

Akiket bővebben érdekel a kérdés, azoknak ajánlom az alábbi interjút, valamint a közeljövőben a Barikád újságban is foglalkozni fogunk azzal a ténnyel, hogy vannak zsidók a világban, akik ugyanazt ítélik el, amit a Jobbik is.

Tisztelt ATV! Sakk!

Korábban írtuk:
- Izrael megszűnéséért imádkoznak vallásos rabbik
- Zsidók Izrael elpusztításáért
- Anticionista rabbikkal találkozott a Hamász-vezető


Friss hírek az elmúlt 24 órából