Napjainkban mindennapos tapasztalat, hogy mind irodalmi-, mind közéletünk súlyos mértékben eldurvult, vulgarizálódott és sok esetben trágárrá vált. Nos, ez kétségkívül igaz is, azonban korántsem csak napjainkra korlátozódó jelenség. Külön elemzés tárgya lehetne, milyen obszcén kifejezésekkel illették egymás személyét a protestáns-katolikus hitvitázó irodalom korában a szemben álló egyháziak, de maradjunk ezúttal csak a modern korban, a 20. századnál.

Különösen a nyugatosok voltak a szellemes tréfa és ugratás művelésének nagymesterei. Vegyük például Kosztolányi és Karinthy kapcsolatát. Az irodalomtörténeti hagyomány szerint legendás barátság volt közöttük. „Ez a marha volt köztünk a legnagyobb zseni” – mondta Kosztolányi Karinthyról. Ezt a szót használja, hogy „marha” és ezt, hogy „zseni”. Persze ennek nemcsak irodalmi, hanem miként az esetek többségében mindig, másfajta oka is volt. Ugyanis Karinthy, Kosztolányi és felesége, Harmos-Schlesinger Ilona között különös szerelmi és irodalmi háromszög volt. E hármasságból - mint életük más nagy fordulataiból - is az utókor profitált. Az irodalom “pletykarovatának” egyik legkedvesebb története 1910-re vezethető vissza. A Vígszínházban történt: a próba szünetében Kéri-Krammer Pál újságíró - utóbb az 1918-as anarchia és a polgári radikálisok lelkes szószólója - lépett oda Kosztolányi Dezsőhöz, aki történetesen egy fiatal színésznő, Harmos Ilona mellett ült, ekkor még ismeretlenként. Beszélgetni kezdtek, majd Kéri így szólt: "kérem, mutasson be a húgának”. Maguk is rácsodálkoztak a hasonlóságra, beszédbe elegyedtek, s a színházból már ismerősökként távoztak. 

Igazi “se veled, se nélküled” kapcsolat alakult ki kezdetben Kosztolányi és Harmos között, eleinte csak pajtásoknak tűntek, szerepeket osztottak egymásra, hogy polgárpukkasztó jeleneteket adhassanak elő az utcán, sokak megbotránkozására. De a barátok gyorsan átláttak a szitán, s ketten is segédkeztek abban, hogy a kínzó szerelemből végül házasság alakuljon: az egyik Kosztolányi unokaöccse, az istenáldotta tehetséggel rendelkező - író, festőművész, pszichiáter, utóbb morfinistává lett - Brenner József doktor, azaz Csáth Géza, a másik pedig barátja, Karinthy Frigyes volt. Kosztolányi mindössze 26 éves volt, mikor találkozott későbbi feleségével, Ilona 21, Karinthy pedig 23 esztendős.Az életrajzírók ugyanis Kosztolányi házasságának történetében többnyire a “nevető harmadik” szerepét osztják Karinthy Frigyesre, s azt nemigen hangsúlyozzák, hogy a szépírói vénával is megáldott Görög Ilona művészi álnéven írogató Harmos Ilona később nemcsak a férjének szentelt életrajzi kötetet, hanem Karinthynak is. Kosztolányiné írásai arról árulkodnak, hogy Kosztolányi előtt Karinthyhoz is gyengéd szálak fűzték a színésznőt. Kétségtelenül szórakoztató, bohém társaság lehetett a hármuké,  a Karinthy-Kosztolányi párost mindenki a legnagyobb tréfacsinálónak tartotta környezetükben. Harmos Ilona így jellemzi ezt:

“Külsőben semmiképpen sem hasonlítottak egymásra, annál inkább lelki alkatban. Mindketten rendkívül érzelmesek, kamaszosan játékosak, konvenciómentesek. Fütyültek minden hivatalos tekintélyre, a sajátjukéra is. Kosztolányi akaratlanul is tudott tekintélyt tartani, míg Karinthyval mindenki, még a környezetébe került legsilányabb szellemű ember is frère et cochon módján bánt, vagyis mintha együtt őrizték volna a disznót.”

Nem csak másokat, nagyon gyakran egymást is becsapták. Az egyik kedvencük volt, a telefonos vicc (persze ezeket semelyikük se vette komolyan), Karinthy szinte heti rendszerességgel felhívta Kosztolányit. Sokszor másokat is bevontak a tréfába. Kosztolányi felesége - akinek ezek leírását is köszönhetjük - legtöbbször velük volt és így emlékezik Karinthy “különleges képességeire”:

“Karinthy egyik erőssége az “e” betűvel való beszéd volt. Valósággal egy bűvész módjára, pillanatnyi gondolkodás nélkül, akár egy óra hosszat képes volt így beszélni, rendkívül fordulatosan. A “mozit” kapásból mondta így: “Rengeteg fekete terem, melybe emberek sereglenek egybe, rendben elhelyezkednek, egy leplen jeleneteket pergetnek le, melyeket szemembe vennem kellemes, esetleg kellemetlen..."

Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba, amelyeknek talán legismertebb és legkacagtatóbb példája Kosztolányi Nyár, nyár, nyár című verse, ahol a kezdőbetűkből - a Villon és Balassi által is előszeretettel használt akrosztikonként, azaz névrejtésként -  a “Nyald ki a seggem Karinthi” mondat olvasható ki.

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

Azért az igazsághoz tartozik, hogy korántsem az élc és ugratás volt meghatározóbb kapcsolatukban. Ahogy Kosztolányi a legnagyobb zseninek tartotta Karinthyt, Karinthy “Az ötvenéves Kosztolányi” című írása arról tanúskodik, hogy az egymás iránti tisztelet és megbecsülés kölcsönös volt… De akkoriban még nem veszett ki a szellemesség és a humor a világból.

Lipusz Zsolt - Kuruc.info

Frissítés: Olvasói levél: Miért népszerűsít Lipusz Zsolt zsidókat?

Van egy kis problémám, ami a Kuruc.infót, illetve Lipusz Zsolt nemrég megjelent irodalomtörténeti szösszenetét illeti.

Az egyébként kiváló szerző ugyanis elfelejt megemlíteni egy egyáltalán nem elhanyagolható tényt, mégpedig azt, hogy az általa kedélyesen emlegetett Harmos-Schliezsinger Ilona egy zsidó kurva volt, akit 1944 őszén éppen Fiala mentett meg az Ádám nevű fiával együtt nyilas karszalagot viselő bűnözők kezei közül.

"Hálából" Harmos (akkor már Kosztolányi özvegyeként) 1946-ban megtagadta, hogy Fiala népbírósági tárgyalásán tanúként megjelenjen, és a valóságnak megfelelően igazolja a történteket. Sőt a kéréssel hozzáforduló Fiala feleségét egyszerűen kirúgta.

De akinek még ez sem elég, az olvassa el Harmos Ilona háború után megjelent, hazugságokkal teletűzdelt visszaemlékezéseit (Tüzes cipőben), amiből egyértelműen megállapítható, hogy Lipusz Zsolt itt - tudva vagy tudatlanul - egy gátlástalan cionista kurvát népszerűsít. És ez sajnos senkinek sem tűnik fel.

Továbbá a szerző azt sem tartja fontosnak, hogy említést tegyen Karinthy zsidó származásáról (apja eredeti neve: Kohn) vagy Karinthy szintén zsidó feleségéről, Bőhm Arankáról, akitől Ferenc nevű fia született.

K. I.
München