Egyesek szerint Oroszország megmentője, megerősítője, mások szerint az orosz demokrácia sírásója. Akárhogyan is van, Putyin 12 éve határozza meg Oroszország életét. Ma hatvanéves.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin egyszerű munkáscsalád gyermekeként 1952. október 7-én született Leningrádban. Eredetileg jogot tanult, s már egyetemi évei alatt belép a pártba, majd diplomája megszerzése után a KGB munkatársa lesz. 1985-ben végzi el a J. V. Andropov Főiskolát, hírszerző lesz, Drezdába helyezik, ahol a „Barátság Háza” igazgatója lesz.

1990-ben kerül vissza Leningrádba, ahol a polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatok bizottságának elnöki, majd a városi kormány elnökhelyettesi posztját tölti be. Karrierje gyorsan halad előre, amihez természetesen titkosszolgálati háttere is nagy segítséget nyújt.

1996-ban már Moszkvában van, ahol a jelcini adminisztráció munkatársa, később pedig vezetőjének első helyettese lett. Hatalmas lépést jelentett számára, hogy 1998 nyarán kinevezték az FSZB, vagyis a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetőjének, majd az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa titkárának is.

1999 nyarán Borisz Jelcin hivatalosan is bejelenti: Putyin lesz az elnöki utód, egyben kinevezi kormányfőnek. A vezetői deficittel küzdő Oroszországnak a legjobbkor jött az erős vezető, „Putyin cár”. A 2000 tavaszán tartott választásokon megszerzi a szavazatok több mint felét. 2004-ben újraválasztják, 2008-ban viszont – az orosz alkotmány értelmében – már nem indulhat, átadja helyét az ő támogatásával induló Medvegyevnek, ő maga kormányfő lesz.

Politikai vetésforgójukat természetesen sokszor élesen kritizálták, vagy épp kigúnyolták, de ettől a tény tény marad: működik.

Amikor átvette az állam irányítását, Oroszország komoly vezetői válsággal, államigazgatási káosszal, szeparatista régiókkal és gazdasági válsággal küzdött. Nehéz dolga volt, mégis igen hamar „egész pályás letámadással” tette rendbe az országot.

Vezetői imázsát könnyű volt kialakítani: elődje, Borisz Jelcin – az utolsó elnöki éveiben a szó szoros értelemben vodkával átitatott tompasága és botrányai – után Oroszország újra fiatal, energikus vezetőt kapott.

Putyin hatalomgyakorlását szinte minden elemző pozitív–negatív skálán értékeli, holott az egyedüli szempont annak működőképessége, sikeressége, vagy épp esetleges sikertelensége lehet. Utóbbiból viszont nem sok van. A fanyalgó, lépten-nyomon diktatúrát emlegető, a nyugati típusú váltódemokrácián nevelkedett európai és amerikai közvélemény-formálók a legtöbb esetben nem értik: Oroszországnak nem demokrácia kell, pontosabban nem négy-ötévente leváltott bábuk, hanem egy erős, hatékony, gyorsan reagáló vezető.

Igaz, persze, az állami szintre emelt populizmus áthatja az országot, Putyin és köre jól tudja, hogyan kell az orosz népet maga mögé állítania. A moszkvai vagy épp szentpétervári tiltakozások, botrányok közepette látni kell, hogy az orosz ellenzék nemcsak azért gyenge, mert az állami adminisztráció törvényi vagy karhatalmi erővel töri le, hanem azért is, mert átlépve a városhatárt körülbelül annyi befolyása és rálátása van a vidéki Oroszországra, mint Bauer Tamásnak Szabolcs megyére.

Bármennyire is jó pozícióban van jelenleg Putyin, Oroszország reformok előtt áll, így nem lesz könnyű dolga. A kétezres évek elején nagy lendülettel kezdett intézményi átalakítás elhalt, az ország még mindig a posztkommunista állami berendezkedés terhét nyögi, az ásványkincseknek köszönhető állami bevétel-növekedést pedig nem követte a gazdaság átállítása, hatékonyabbá tétele. Amennyiben Putyinnak nem sikerül keresztülvinnie akaratát és modernizálnia az orosz államot és gazdaságot, akkor bizony könnyen a brezsnyevi „pangás” világa tér vissza az országba. Ez számára az igazi veszély.

Akárhogyan is lesz, Putyin még hat évig Oroszország elnöke marad. Akkor 66 éves lesz, bár ne legyen kétsége senkinek: olyan opció nem lesz, amely Putyin nélküli Oroszországgal számolna.

Bazsó Bálint - Barikád