Az autochrom eljárással készült képeken elsősorban inkább a nyugati front békésebb pillanatait ismerhetjük meg. A felvételeken a frontvonal közelében élő emberek (harcok szünetében ebédet főző és falatozó katonák, a fegyvereit összeállító géppuskás alakulat, a falnak támasztott karabélyok mellett a babájával játszó kislány) mellett nagy szerepet kapnak a német ágyúzásban elpusztított épületek is.
A Párizstól száz kilométerre északnyugatra található Reims és Soissons a harcok során többször is gazdát cserélt, a környéken 1917 áprilisában indított, egy hónapig tartó offenzíva során 220 ezer francia katona vesztette életét.
A hadmozdulatok pusztítását azonban a legjobban az a kép mutatja meg, amin egy 116 méter átmérőjű, 45 méter mély kráter, illetve az annak peremén ácsorgó emberek látszanak. A krátert a britek robbantották 1917. június 7-én, a messines-i csata kezdetén. Az összesen 21 tonnányi robbanóanyagból megalkotott 19 akna egyidejű detonációja tízezer német katonát pusztított el.
A robbanás a történelem legnagyobb nem nukleáris töltettel végrehajtott detonációja volt, ami még Dublinban és Londonban hallható volt. Az eredetileg elhelyezett 21 akna közül kettő nem robbant fel a csata, sőt a második világháború idején sem. Az egyik 1955-ig húzta, a hatalmas detonációt csak egy tehén bánta, a másik azóta is a mélyben rejtőzik, és a környék mentesítésén dolgozó szakembereknek csak sejtéseik vannak arról, hol is kellene keresniük a lassan egy évszázada elásott aknát.
A felvételek alapját adó autochrom nevű techológiát a Lumiére-fivérek dolgozták ki. Az 1904-ben bejelentett, de csak 1907-től általánossá váló megoldás az első tömegesen alkalmazható színes fotóeljárás, ami a saját korában csak vetítve, ablakképként, illetve kiállításon, tükrös installációban volt megszemlélhető. A felvételek másolása, sokszorosítása csak az 1970-es években elterjedt színes fordítós papírok megjelenésével vált lehetővé.
Az üveg diapozitívra felvitt, burgonyakeményítőből és szénporból összeállított színszűrőréteg alkalmazásával működő alapokra nem volt egyszerű feladat bemozdulástól mentes fényképet készíteni. Egy tájkép megörökítéséhez még a déli órákban, a legerősebb napfénynél is egy másodperc expozícióra volt szükség. A franciák után a magyarok voltak azok, akik komolyabb sikereket értek el autochrom lemezekkel, dr. Kenyeres Balázs a huszadik század elején sebészprofesszorként tudományos célokra is felhasználta az eljárást.
További képek:
(Index nyomán)