Az Egyesült Királyságban 2020. március 22-én (vasárnap) ünnepelték az anyák napját. Aznap a Heatonban lévő Queen’s Parkban egy fehér kislány, a 7 éves Emily Jones rollerezett, aki apjával volt kint a szabadban.

Amikor a kislány elhaladt egy fapad mellett, az ott ülő nő hirtelen Emilyre támadt, és nyakon szúrta. Bár a mentőszolgálat mindent megtett a kislány életének megmentésére, még aznap délután a kórházban belehalt a sérülésébe.



Emily Jonesnak csak úgy meg kellett halnia - a támadó kilétét illetően nincs hivatalos megerősítés, csak hallgatás

A tettest – akit korábbról sem Emily, sem szülei nem ismertek – a helyszínen gyilkosság gyanújával letartóztatták. Jelenleg a 30 éves nőt az elmeállapotról szóló törvény alapján vizsgálati fogságban tartják.

A rendőrség még nyomoz, ezért a következő halottkémi meghallgatásra csak július 3-án kerül majd sor.

Mit lehet ehhez még hozzátenni?

Ezzel a bűncselekménnyel kapcsolatban a hivatalos reakciók ugyanazok voltak, melyeket Nyugat-Európában hasonló bűncselekményeknél már tapasztaltunk: eltussolás és elbagatellizálás.

Egyrészről a tettes nemzetiségét, vagyis hogy egy szomáliai migráns nőről van szó, az Egyesült Királyságban tevékenykedő fősodratú sajtó egyszer sem említette. Ezt nyilvánvalóan azért tették, hogy a multikulturális propaganda ne szenvedjen kárt. Ha nem lett volna alternatív médiafelület, a tettes származása soha nem jutott volna a közvélemény tudomására.

Másrészről az elkövetőt az elmeállapotról szóló törvény alapján zárták vizsgálati fogságba. Ezzel nyilvánvalóan azt akarják sugallni, hogy nem azért cselekedett így, mert néger és muszlim, hanem mert elmebeteg.

Fontos megjegyezni, hogy Szomáliában az IQ-szint a retardáltság szintje, azaz 70 pont körül van, tehát az átlagos szomáliaira tényleg azt lehet mondani, hogy gyengeelméjű. Így aztán még az is lehet, hogy a tettes ez alapján el fogja kerülni a kemény büntetést…

Hidra - Kuruc.info

Forrás:

UK: 7-year-old girl stabbed to death by woman
By Arthur Lyons 4 April 2020
https://voiceofeurope.com/2020/04/uk-7-year-old-girl-stabbed-to-death-by-somali-national/

2nd April
Tragic Emily was killed as she played on her scooter, inquest hears
By Joanne Rowe, Chief Reporter
https://www.theboltonnews.co.uk/news/18350817.tragic-emily-killed-played-scooter-inquest-hears/

Kapcsolódó: "A fehér embereknek nem szabadna szaporodniuk!" - kiabálta Abdullah, amikor a babakocsiban lévő fehér kislány arcába köpött