Ugrás a cikkhez
Reklám

A budapesti rendőrök elfogták azt az afgán férfit, aki szilveszter éjjel bántalmazott egy párt a Keleti pályaudvarnál.



Majd M. M.-ért is izgulhatnak a zsohárok, mint a szelíd szíriai Ahmed H.-ért
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított M. M. 24 éves afgán állampolgár ellen, mert a férfi 2018. december 31-én 22 óra 30 perckor rátámadt egy párra a Keleti pályaudvarnál, akiket ököllel meg is ütött. A két sértett egy buszra menekült fel, ahová az afgán férfi követte őket. A buszvezető egy Thököly úti buszmegállóban leszállásra szólította fel az agresszívan viselkedő, ittas férfit, aki ezt követően addig ütötte és rúgta a busz szélvédőjét, amíg az pókhálósan betört. Az afgán férfit a helyszínre érkező járőrök fogták el, aki azonban a rendőri intézkedésnek is ellenállt.



Most jól jött volna a saríarendőrség, nem hagyták volna lerészegedni az amúgy békés hittestvérüket, és biztos nem vegzálták volna az őslakosokat sem, ahogy Nyugat-Európában szokták
A rendőrök ezt követően előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.​

(Police)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából