A minap bécsi taximba nem csekélyebb méltóságú személyiség szállt be, mint Dieter Böhmdorfer, aki 2000 és 2004 között volt osztrák igazságügy-miniszter. Pártonkívüli, „független”, aki azért mégiscsak az FPÖ, az Osztrák Szabadságpárt támogatottja volt.  Persze mindjárt kihasználtam a lehetőséget, hogy egy gyors „villáminterjút” készítsek vele.

Elsőként azt kérdeztem tőle, mi a véleménye az osztrák-magyar termőföld-vitáról, szerinte milyen eredmény várható.

- Még nem lehet tudni, jogi szempontból a probléma törvényi értelmezés kérdése – válaszolta diplomatikus óvatossággal. Aztán bölcsködve fűzte hozzá: a magyaroknak nem most, hanem jóval korábban kellett volna okosnak lenni.

Azt feleltem neki: a magyar nép egésze nem tehet róla, hogy akkor nem azok voltak kormányon, akik gondolkodni szoktak.

A néhai igazságügy-miniszter így folytatta: eleinte azt gondolta, hogy a magyarok fognak a leginkább alkalmazkodni az EU-hoz, aztán mégis más irányba mentek...

Mondtam neki, hogy szerintem nem a magyarok mentek más irányba, hanem az EU. De – vigasztaltam Böhmdorfert – van egy pont, amiben az EU-központosítás sikeres, és ez a „szájkosár-”, vagy „holokauszt-tagadási” törvény, hiszen ezt az osztrák „Verbotsgesetzt” mintájára hagyta jóvá a magyar „nagykoalíció” is.

Beszélgetőpartnerem és utasom szinte mentegetőzve, csendesen jegyezte meg: Ausztria számára e törvény „történelmi adottság”...

Nyilván a cionisták azt akarják, hogy nekünk is az legyen, máskülönben nem állítanák a német népet minduntalan elénk példaképként: bezzeg ők elismerték történelmi felelősségüket a holokausztban, nem úgy, mint mi, megátalkodott, gőgös magyarok, akiket amúgy is a németek utolsó, s leghűségesebb csatlósaként tartanak számon. Hogy e vád – igazságtartalmától függetlenül – szégyennel vagy inkább büszkeséggel kell eltöltse szívünket, nos, ez is „értelmezés kérdése”. Mindenesetre a zsidó történelemszemlélet szerinti kollektív felelősség elve diadalmaskodott, mert már nemcsak a nyilasok az úgynevezett holokauszt társtettesei, hanem az egész magyar nép, méghozzá „hetedíziglen”.

Ugyanezt a kollektivista elvet gyakorolták, mikor az EU-ban Orbánék Fidesz-kormányának ámokfutásáért általában a magyarokat és Magyarországot ostorozták, mondván: a magyar nép ezért egyetemesen felelős, mert 2/3-os többséggel vezetőinek választotta őket. Eltekintve attól, hogy e győzelem messze nem érte el a matematikai kétharmadot, felmerül a kérdés: miért terhelné felelősség a nem rájuk szavazó egyharmadot?

A Jobbik még csak reménykedik a választási győzelemben, de már most azt állítják a cionista közhangulat-manipulátorok, hogy népünk egésze kirekesztő, intoleráns, antiszemita, gyűlöletkeltő, stb. Abban reménykednek, hogy a rágalmak hatására megszeppen a nép, és mégsem mer a Jobbikra szavazni. Csakhogy szavazáskor a politikai korrektségnél meggyőzőbb erő az idősek állandó halálfélelme a cigánybűnözők egyre szaporodó „öregezései” miatt, vagy a fiatal családok rettegése a mélyszegénységbe zuhanás állandó fenyegetettségében.

S ebben a helyzetben világos kiutat mutat a Jobbik új programja: „Kimondjuk, megoldjuk!” Igaz, alapjában négy évvel korábbi első programunk is már ezt mutatta, de akkor még annyira ismeretlen volt a párt, hogy nem sokan vették a fáradságot átlapozásához. Négyéves lázas jobbikos parlamenti küzdelem után, csalódva mindkét rendszer-nem-váltó, hazudozó és korrupt politikai kasztban, egyre többen érdeklődnek céljaink után.

Már több televíziós meghívásunk bizonyította a közelmúltban, hogy nem hiába dolgoztunk: azok a riporterek, akik el is olvasták programunkat, mindnyájan elismerték, a Jobbik elképzelései csodálatosak! Paradicsomi állapotok uralkodnának Magyarországon, ha terveink megvalósulnának. Ez komoly eredmény ahhoz képest, hogy eddig ugyanezen célokat rendszeresen és olvasatlanul „leszélsőségesezték!” Most már csak egyetlen utolsó, joker ellenérvük maradt: Az anyagi csőd szélén tántorgó országunkban honnét lesz mindehhez pénz? Ugyan már kénytelenek elismerni: szükségszerűek a Jobbik szabadságharcos szándékai. De ehhez is – akárcsak Montecuccoli szerint szerint a háborúhoz – három dolog kell: pénz, pénz, pénz! Nos, hadd ne nevezzem meg, ki mondta azt, hogy a pénznél sokkal fontosabb a munka. De a radikális reformokhoz kétségtelenül pénzforrásokra is szükség lenne, és semmi esetre sem uzsorakamatra kapott zsidó hitelekre. Most hát minden riporter a tőkét hiányolja, sajnálkozva, kételkedve. Ezért világosan meg kell neveznünk legfontosabb bevételi forrásainkat:

A jobbikos program gyors és zökkenőmentes megvalósításának feltétlen feltétele az államadósságok visszafizetésének újratárgyalása és revíziója. El kell érnünk egy részének elengedését, más részének lelassult visszafizetésű átütemezését. Ez nem csak a radikális változások lehetőségét teremti meg, hanem más részről egyedül ezzel akadályozható meg, hogy ne jussunk Görögország sorsára, elkerüljük a teljes fizetésképtelenséget, az államcsődöt.

A második pénzforrás az elszámoltatásból befolyó összegek bevétele. Fölkutatjuk az összes Simon-ügyhöz hasonló hátterű titkos és piszkos pénzt, újra vizsgáljuk a privatizációs és korrupciós ügyeket, feloldva a titkosításokat. Pénz – az anyaghoz hasonlóan – nem vész el, legfeljebb átalakul (átmosódik?), így a hűtlenül kezelt, rablott, elcsalt, lopott értékek nyomon követhetők, felkutathatók és behajthatók. Nemzetellenes bűncselekmények esetében nincs elévülés. Fölszámoljuk a kiemelt kommunista kádernyugdíjakat is. Zároltatjuk a bűnösök külföldi bankszámláit, és minden tolvajt börtönbüntetésre ítélünk és kényszermunkára fogunk, haszontermelő tevékenységre.

A harmadik pénzforrás a multik, és a bankok nagyobb arányú megadóztatása, és gazdasági vétségek esetében a pénzbüntetési tételek megemelése. A nagybani adócsalóktól kíméletlenül behajtjuk az adót és a büntetéseket. Az oligarcháknak is minden fillérrel el kell számolniuk.

A negyedik pénzforrás, az esztelen és időszerűtlen megalomániás tervek elhagyása vagy elhalasztása. A holokauszt-emlékév összes kiadásának és a cigányintegrációs programok összegeinek jótékonysági célokra történő felhasználása. Senkit sem gátolunk abban, hogy ünnepelje történelme tragédiáit, de ehhez semmi szükség sincs mások csillagászati összegű adóbefizetéseinek elherdálására.

Ötödik pénzforrás, a szellemi erőforrások intézetének felállításával a magyar szellemi értékek védelme és kamatoztatása hazánk felvirágzására. Mindezen összegek elegendőek lesznek a magyar nemzetgazdaság önellátó működésének beindítására. A gazdaság beindulása pedig már öngerjesztő mechanizmusokkal jár.

Fentebbi terveink nyilván ellenkeznek az országhódítók céljaival, ezért ők mindent megtesznek majd azért, hogy megakadályozzák a Jobbikot a kormányzati szerephez jutásban. Ezért igyekeznek sárba taposni nemzeti öntudatunkat, hiszen egy szégyenkező, bűntudatos polgár nem képest bátor, elszánt, önvédelmi harcra, csak egy büszke, és öntudatos, nemzeti érzelmű magyar.

De ellenségeink célja nem csupán nemzetünk méltatlan megalázása, jóval prózaibb, helyesebben gazdaságibb. Ha sikerülne már most a választott kormányzati vezetőkkel elismertetni, hogy Magyarországot is történelmi felelősség terheli 6 millió fajtársuk kiirtásáért, akkor jóvátételképpen nem csak Sukorót kéne ingyen átengedjük nekik, hanem az egész országot.

Még logikusan gondolkodni képes választópolgárok! Ha nem akartok alacsonyabb rendű, megvetett rabszolgaként robotolni saját hazátokban, s nem akarjátok ugyanezen sorsot unokáitoknak is, hogy ezzel gazdagítsuk a cionista világuralmi maffia kasztját, akkor szavazzatok végre a Jobbikra!

Mert amíg egyetlen jobbikos marad még a vártán a Kárpát-medencében, addig önvédelmi harcunk az ördög fiai ellen folytatódni fog!

Tarnóczy Szabolcs