Donald Kenrich és Grattan Puxon 1972-ben megjelent, Az európai romák sorsa című könyvében arra a következtetésre jut, hogy 219 700 „szinti és roma” vesztette életét a „nácik terrorja” következtében. A szerzőpáros számításai szerint a második világháború idején 1 millió körül lehetett a harcokban érintett országokban élő cigányok száma. (Az Encyclopedia Americana 1940-es kiadása szerint azonban akkoriban csupán 750 000 cigány lakosuk volt az európai államoknak. Ugyanez a kiadvány 1968-ban azt írta, hogy a legszerényebb becslések szerint 750 000 cigány élt a kontinensen a második világháború előtt, más adatok szerint azonban 1 millióan, sőt, esetleg 1,5 millióan is lehettek.)

Hát persze... Mellesleg a fideszes Origó teljes mellszélességgel terjeszti e hazugságot, ami tökéletesen be is illik holocsicska gazdáik irányvonalába (náluk találtuk ezt a propagandaképet is)

A Tilmen Zülch szerkesztésében megjelent In Auschwitz vergast, bis heute verfolgt /Elgázosítva Auschwitzban, üldözve a mai napig, Reinbek, 1979/ című könyv 121. oldalán olvasható a „történelmi bejelentés”: „Az európai cigánysággal foglalkozó történészek becslései szerint a Harmadik Birodalom hatóságai 500 ezer cigány nőt, férfit és gyereket öltek meg a végső megoldás keretében, noha ennek a népirtásnak a méretei még korántsem tisztázottak.”

Helmuth Kohl német kancellár 1985. november 7-én a német parlament képviselői előtt kijelentette: „A szintik és romák súlyos üldözésnek voltak kitéve a nemzetiszocialista rezsim uralma idején. Nagyon sok embert megöltek közülük. Az ellenük elkövetett bűncselekmények népirtásnak tekinthetők. Hozzávetőleg 500 ezer szinti és roma szenvedett el erőszakos halált Hitler uralma alatt.”

Martin Gilbert, neves és hivatalos körökben is elfogadott, sőt, igencsak nagyra tartott brit történész /aki többek közt Churchill életrajzát is megírta/ a The Holocaust című művében /New York, 1985/ az alábbi felháborító és gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentés olvasható:

az 500 ezres cigány áldozati szám mértéktelenül eltúlzott, és semmi más, mint propagandafogás.

A The New York Times című lap 1990. augusztus 20-i számában megjelent egy bizonyos Jan F. August nevű „roma aktivista” levele, melyben az alábbi bejelentést teszi: „A legfrissebb kutatási eredmények arra vallanak, hogy több mint egymillió roma áldozata volt a náci diktatúrának. És meglehet, a további kutatás nyomán ez a szám még növekedni fog.” A Nemzetközi Cigány Misszió elnevezésű németországi székhelyű szervezet Stimme der Zigeuner című kiadványában kijelentik: „Ritkán emlegetik, hogy a nácik 6 millió zsidó áldozata mellett ott van hozzávetőleg egymillió legyilkolt roma is.”

A Frankfurther Rundschau című lap 1997. február 13-i számában megjelent egy írás, melynek szerzője, Bettina Schulte, egy neves német történészre, Michael Zimmermanra hivatkozva a következőket írja:

A dokumentumok rendkívül alapos átvizsgálása után az a vélekedés alakult ki a kutatók körében, hogy a háború alatt meggyilkolt szintik és romák száma lényegesen alacsonyabb a médiában most is hangoztatott 500 ezernél. A valós szám közelebb áll az 50 ezerhez, mint az 500 ezerhez.

Skandalum!

1997. március 16-án Dr. Roman Herzog, a Szövetségi Köztársaság elnöke beszédet mondott a frissen megnyitott heidelbergi Szinti és Roma Dokumentációs és Kulturális Központ avatóünnepségén. Az államfő szintén a félmilliós cigány áldozati szám tette le a voksát: „A most megnyíló kiállításon mindenki láthatja, miképp vezetett a romák elleni megkülönböztetés az üldözésükhöz és a legyilkolásukhoz. Közel 500 ezer áldozat, akik közül 20 000 volt a német szintik és romák száma - micsoda elképesztő barbarizmus!”

Denis Peschanski professzor 2002-ben írott könyvében (La France des camps: L'internement, 1938-1946, La Suite des temps) az alábbi gyűlöletkeltő, rasszista szellemű mondatokat vetette papírra:

Egészen a mai napig a történettudomány által közölt (áldozati) számok alátámasztására nem létezett semmiféle tudományos alap, és levéltári kutatások sem igazolták a levont következtetéseket.
(376.old.)

A könyv egy másik helyén a szerző megemlíti, hogy az Auschwitzba deportált 23 ezer cigány közül 18 ezer halt meg, majd van képe hozzátenni:

Legnagyobb részük a tífusz vagy a tuberkolózis következtében vesztette életét.
(378. old.)

Sőt, a revizionista történészek régóta hangoztatott álláspontjával összhangban leírja azt a gyűlöletkeltésre szintúgy alkalmas, náci érzelmeket sejtető mondatot, mely Európa legtöbb országában – teljesen megérdemelten - börtönbe is juttathatná:

Nem volt kísérlet a cigányok szisztematikus megsemmisítésére vonatkozóan.
(379.old.)

Peschanski könyvében egyébként 50 és 80 ezer közöttire becsüli azoknak a cigányoknak a számát, akik a „nácik üldözése következtében” haltak meg. (Hogy közülük hányan haltak meg kivégzések, az embertelen bánásmód, illetve az alultápláltság, betegségek, járványok, vagy éppen háborús cselekmények, pl. a bombázások következtében, arról – természetesen nagyon helyesen - ő sem ejt egyetlen szót sem.)

No és mi a helyzet Magyarországon a „világ legjobban dokumentált történelmi eseményének” cigányokat érintő vonatkozásaival kapcsolatban? Biztosan mindent tudunk, hiszen számos kiváló történész foglalkozik a témával. Íme:

"A magyarországi roma holokauszt mintegy 5000 életet követelt. Az üldözöttek száma tízezrekben mérhető." 

Különböző becslések ismertek a porajmos során elpusztult magyarországi cigányok számát tekintve: egyes feltételezések szerint 60-70 ezren, mértéktartóbb becslések alapján csak 20-30 ezren estek a genocídium áldozatául, de Karsai László történész szerint a bizonyosan koncentrációs táborba hurcolt és ott meg is halt romák száma 5 ezer körül mozog.

"A holokauszt magyarországi cigány áldozatainak számával kapcsolatban eltérőek a vélemények: egyes kutatók öt-, mások ötvenezerre teszik számukat. A nagy számban megsemmisült iratok megnehezítik a pontos becsléseket."

"Az előadás második felében Karsai László a cigány holokauszt kérdéséről beszélt. Megismertük a számadatokat, hogy a magyarországi áldozatok közül körülbelül 1000 cigány származású ember pusztult el, ebben az időszakban."

"Hogy hány cigány honfitársunk maradt oda, máig sem tudjuk. Hatvanezer? Ötezer? – Csak találgathatunk. Mert a sötét korszak jól nevelt bürokratái a nevüket is elfelejtették feljegyezni a halálba küldött cigányoknak." (Csalog Zsolt: Holokauszt, Phralipe 1994/7. 2.)

"A hazai áldozatok számáról – amelyet ötezer és ötvenezer között valószínűsítenek – máig viták folynak."

Mit műveltek a vérszomjas nácik tehát a cigányokkal az auschwitzi haláltáborban a kétségbevonhatatlan hitelességű történészek szerint? Íme, dióhéjban mindaz a szörnyűség, ami Auschwitzban történt velük. Aki kételkedik az alábbi történet hitelességében, csakis náci lehet, és börtönt érdemel.

Heinrich Himmler SS-vezér 1942 decemberében elrendelte cigányok deportálását Auschwitz-Birkenauba. Az első csoport 1943. február végén érkezett meg. A következő másfél évben 15 országból összesen 23 ezer európai cigányt hurcoltak ide, akik közül csupán négyezren hagyták el élve a lágert.

Azonban egyes hivatalos történészek azt állítják, a cigányokat érkezésükkor nem szelektálták (azaz nem ölték meg a gyerekeket és a munkaképteleneket), a családok együtt maradhattak, dolgozniuk általában csak a saját táborrészük kiépítésénél kellett. Hajukat nem borotválták le, megtarthatták civil ruháikat, sőt még a magukkal hozott tulajdonukat is visszakapták. A terhes nők szülhettek: állítólag 371 cigány gyerek született Auschwitz-Birkenauban, bár lehetséges, hogy csak a holokauszttagadók terjesztenek ilyesfajta képtelenségeket. A cigányok állítólag azért részesültek eltérő bánásmódban a többi lágerlakóhoz képest, mert Heinrich Himmler egy faji kutatásokra használható „cigány rezervátumot” akart itt berendezni. Csakhogy terve kudarcba fulladt.

Bár nem illik róla beszélni, de járványok is kitörtek a táborban. Az ördögi aljasságú Dr. Mengele, a „halál angyala”, több ezer tífuszos cigányt küldött gázkamrába. Mi több, arcüszkösödésben szenvedő cigánygyerekeken is folytatott orvosi kísérleteket.

1944 májusában azután a lágerparancsnokság egy végzetesen aljas döntést hozott: elhatározták a cigánytábor felszámolását. Ugyanis kellett a hely a magyarországi zsidó transzportok elhelyezéséhez. A cigányok meggyilkolását 1944. május 16-ára tűzték ki. Csakhogy az SS-őrök között is akadtak becsületes emberek: egyikük ugyanis elárulta a cigányoknak, mi vár rájuk. Amikor a németek felvonultak ellenük, a hősies cigányok késeket, botokat ragadva ellenálltak. Mit tettek a kegyetlen SS-őrség tagjai? Visszavonultak, mivel nem kockáztathattak meg egy felkelést éppen akkor, amikor megérkeztek a magyarországi zsidók első csoportjai.

Ámde ami késik, nem múlik. Miután egy szelekciót követően 1408 munkaképes cigányt más lágerekbe vittek, 1944. augusztus 2-án éjjel az SS körülvette a cigányok barakkjait, de ezúttal nem futamodtak meg előlük. Az ellenállást kutyáikkal és fegyvereikkel megtörték. Egészen pontosan 2897 cigányt teherautókon hurcoltak a krematóriumokhoz, ahol elgázosították őket. „Német állampolgárok vagyunk! Nem csináltunk semmi rosszat! Élni akarunk!” – kiabálták a vetkőzőben a halálra ítélt cigányok. A Sonderkommando egyik tagja úgy emlékezett, hogy az SS-katonák összezavarodtak, mivel közülük többen is jó viszonyt ápoltak a cigányokkal, akiket még a táborparancsnok, az ugyancsak leírhatatlanul kegyetlen Rudolf Höss is kedvenc foglyainak nevezett.

Mengele persze ellenezte a cigányok megölését, hiszen orvosi kísérleteire így már nem tudta felhasználni őket. Azonban végül saját kocsiján vitte a bujkáló gyerekeket a krematóriumhoz. Még augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel Mengele korboncnoka, Dr. Nyiszli Miklós hét pár cigányiker hulláját boncolta fel. A „halál angyala” szívbe adott injekciókkal ölte meg őket.

A haláltáborba deportált magyarországi zsidók a barakkokban lapulva, remegve hallgatták, amint elvitték a romákat: „Szívszorongva figyeltük a nehéz teherautók zúgását… sűrűn fordultak a láger és a gázkamra között… Szívbe markolóak voltak a sikolyok, a segélykiáltások” – emlékezett vissza az egyik fogoly. A kiürült cigány tábort Magyarországról a haláltáborba deportált zsidók foglalták el, akik rettegve és nehéz szívvel terítették magukra az elgázosított romák takaróit...

G.