Ugrás a cikkhez
Reklám

"A világ felelős államainak szembe kell nézniük a holokauszt egész világot érintő tragédiájával" - hangoztatta a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára az úgynevezett holokauszt éppen aktuális nemzetközi emléknapja alkalmából Az Élősködők Menete Alapítvány által rendezett csütörtöki budapesti szeánszon.



Takács Szabolcs, a kormány ügyeletes zsidóseggnyalója

A magyar nemzet 600 ezer alkalommal halt meg

Takács Szabolcs kijelentette: “a magyar kormány határozott álláspontja az, hogy a holokauszt során a magyar nemzet 600 ezer alkalommal halt meg, és hogy minden magyar, aki részt vett a gyilkosságokban vagy kollaborált a gyilkosokkal, a gyilkosság megbocsáthatatlan bűne mellett hazaárulást is elkövetett”.

Akár meg is ismétlődhet!

A Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) korábbi elnökeként az államtitkár arról beszélt: a holokauszt alapvető előzménye volt az ENSZ és az IHRA létrehozásának, hiszen mindkét szervezet megszületése szorosan összefügg a világ vezetőinek azon felismerésével, hogy kizárólag stabil és intézményesített államközi együttműködéssel lehet megelőzni, hogy a második világháborúhoz hasonló konfliktus vagy "a holokauszt megismétlődjön" (!).



Izgul, vajon elégségesnek ítéltetik-e az alázkodás...

Ezért nem szabad Hitler-vicceket mesélni

Mint mondta, "a holokauszt járt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megalkotói fejében, amikor a dokumentum első sorába foglalták, hogy a méltóság minden ember veleszületett joga", hiszen felismerték, hogy minden emberiség elleni bűncselekmény gyökere az emberi lény belső értékének teljes figyelmen kívül hagyásából ered. Auschwitz után "a rasszista gyalázkodást és a lealacsonyító nyelvezetet már nem lehetett ugyanúgy nézni, mert mielőtt a holokauszt az élettől fosztotta volna meg áldozatait, először a méltóságukat kezdte ki" – fogalmazott Takács Szabolcs.

A civilizáció összeomlása

Kijelentette: "a holokauszt az emberiség történetének nem első és nem is utolsó népirtása volt", de precedens nélküli bűntett, “a civilizáció összeomlása volt”. A zsidó közösségek elleni erőszakos támadások elszaporodása és az Európa-szerte növekvő antiszemitizmus “közvetlen fenyegetést jelent a demokráciára, civilizációnk alapvető értékeire, valamint társadalmaink általános biztonságára” – hangsúlyozta az államtitkár.

Határozottan, kompromisszumok nélkül és gyorsan kell lecsapni

Hozzátette, a nemzetközi közösség előtt álló feladat egyértelmű: az "olyan súlyos kihívásokat, mint az antiszemitizmus" és az emberi jogok megsértése, határozottan, kompromisszumok nélkül és gyorsan kell kezelni, különben "leküzdhetetlen problémát okoznak". A "holokauszt megmutatta, hogy mi fog történni, ha ezeket a kihívásokat nem kezeljük egyénileg, de nemzetközileg is" – mondta az államtitkár, hangsúlyozva, az emlékezés mellett "felelősséget is kell vállalnunk jövőnkért".

(Kuruc.info - MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából