Ugrás a cikkhez
Reklám

Pacsay Attila nyerte a fődíjat Gárdos Péter Hajnali láz című filmjének zenéjéért a vasárnap befejeződött filmzenei fesztiválon az olaszországi Parmában.

A 31 filmet felvonultató seregszemlén Gárdos Péter, ahogyan ő nevezi, "posztholokauszt szerelmi története" a fődíj mellett Seregi László munkája elismeréseként az operatőri díjat is elnyerte. A díjakat Pacsay Attila személyesen vette át Parmában.

Gárdos Péter A Hajnali lázban szülei találkozásának és minden akadályt legyőző szerelmének igaz történetét (sic!) dolgozta fel, kettejük ötven év után előkerült levelezése alapján. A második világháború utáni Svédországban játszódó romantikus film a borzalmakon is túljutni képes, szenvedélyes élni akarás megható példázata - állítja a sablonméltatás.

A főszereplő a valóságban a Rákosi Mátyás által kézivezérelt Szabad Nép újságírója volt, gyűlölködő hangvételű cikkeivel a Rákosi-féle rémuralmat, majd annak bukása után ugyanilyen lelkesedéssel a megtorló Kádár-rezsimet szolgálta ki.



Gárdos Péter rákosista apjáról és anyjáról szól a film - mindketten holotúlélők

A film alapjául szolgáló azonos című, először 2010-ben megjelent regényt természetesen a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedezték, és már harminc nyelvre lefordították.

A hologiccs tavasszal elnyerte a legjobb dráma díját a Cinequest filmfesztiválon a kaliforniai San Joséban, majd a Los Angeles-i zsidó filmfesztivál közönségdíját kapta meg dráma kategóriában. Nemrég pedig a legjobb rendező díját érdemelte ki a Várnában megrendezett Love is Folly című nemzetközi szerelmesfilm-mustrán.

Pacsay Attila nemzetközileg jegyzett zeneszerző kezdetben animációs filmekhez írt zenét, többek között az Oscar-jelölt Maestro című magyar alkotáshoz. Első amerikai mozifilmfelkérését a Six Dance Lessons in Six Weeks (Hat hét, hat tánc) című film zenéjének és betétdalainak elkészítésére 2013-ban kapta meg. A Broadway-siker feldolgozásának főszerepében a legendás amerikai filmcsillag, Gena Rowlands szerepelt, operatőre Zsigmond Vilmos volt. Pacsay Kertész Mihály korai némafilmjéhez, A tolonchoz egy évszázaddal a film elkészültét követően komponált új zenei kíséretet 2014-ben.

A Hajnali láz című hologiccsre Andrew G. Vajna "Magyar" "Nemzeti" Filmalapja 309 millió forintunkat költötte el.

(Kuruc.info - MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- A Jobbik szerint vérlázító a legújabb hologiccs állami támogatása

- Megrendülve, sokat sírva fogadta a jeruzsálemi holoértő közönség a Gárdos-mesét
- Gárdos Péter felébredt, és kiabálni kezdett
- Jellemző: Gárdos ócska és röhejes holoponyvájával "mutatják be" hazánkat a Frankfurti Könyvvásáron
- Rákosi Mátyás a legfőbb mestere honfoglaló népünknek - Epizódok egy posztholokauszt szerelem történetéből
- Egyházgyalázó holoszemét szalonnával és füstölt kolbásszal
- Újabb "magyar" világsiker a láthatáron: a "poszt-holokauszt szerelmi regény"
- Zsidó mese: "Tébolyban szenved a magyar társadalom"
- Újabb "magyar" világsiker a láthatáron: a "poszt-holokauszt szerelmi regény"




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából