Fergeteges érdeklődés kísérte azt a hírünket, hogy Gerard Menuhin, a híres hegedűművész, Yehudi Menuhin Svájcban élő fia könyvet írt „az emberi történelem legnagyobb hazugságáról”, a holokausztról „Mondd el az igazat és szégyenítsd meg az ördögöt" címmel. Nem kevesebb mint 187 kommentárt kapott eddig cikkünk, mely ezzel a címmel jelent meg: „Most vannak igazán nagy kínban a svájci bíróságok: Yehudi Menuhin fiát kellene előállítani holocáfolás miatt”.

Később arról is beszámoltunk, hogy a tavaly novemberben megjelent könyvet fő terjesztője, az Amazon angol, német és francia központi elosztója elérhetetlenné tette azzal, hogy az kifogyott. Máshol csillagászati árért adták volna el. De most megcsíptük a kötetet, és azt itt egy kisebb sorozatban ismertetjük.

Miközben csak reméljük, hogy a „tolerancia bajnokai”, epithethon ornansszal felkent ellenségeink ugyanolyan nagy elánnal rohannak e könyvismertetés védelmére, mint ahogyan a nyugati világ tette a szólás szabadságának zászlaja alatt masírozva a Charlie Hebdo vicclap gyilkos retorziót kiváltó gyűlöletkarikatúrái esetében.

Nézzük tehát a 457 oldalas kötetet, kezdve annak dedikálásával, mely így hangzik:

„Németországnak.
Azon németeknek, akik még mindig németek akarnak maradni.
Az emberiségnek.”

Most pedig jöjjenek szemelvények úgy, hogy sorba megyünk a könyvön.

Kezdjük a 9. oldallal (az idézetekből csak a pontos forrásmegjelöléseket hagytuk ki a rövidség kedvéért):

A II. világháborúról szóló három legismertebb munka Eisenhower tábornok Keresztes háború Európában; Winston Churchill A II. világháború és De Gaulle tábornok Háborús emlékiratai. E három munka egyetlen szóval nem említi a gázkamrákat.

Eisenhowever munkája 559 oldal hosszúságú. Churchill II. világháború című hat kötete 4448 oldal terjedelmű, és de Gaulle háromkötetes Háborús emlékiratai 2054 oldalon jelentek meg. E hatalmas terjedelmű, 1948 és 1959 között megjelenő munkákban – amelyek összesen 7061 oldalt tesznek ki (a bevezetések nélkül) - sem a náci „gázkamrák”, sem a zsidók „népirtása”, sem a háború „hatmillió” zsidó áldozatáról nincs egyetlen szó sem.

De mielőtt továbbmennénk, röviden a „náci” szóról. A „náci” olyan politikai jelző, amelyet Konrad Heiden zsidó újságíró, a Szociáldemokrata Párt tagja talált ki az 1920-as években azért, hogy a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot és a nemzetiszocializmust feketítse be… A kifejezést a nemzetiszocialisták degradáló jelzőnek tekintették, és azt szinte kizárólag csak marxista agitátorok használták. Jellemzően a „náci Németország” és a „náci rezsim” kifejezéseket a Németországból kivándorolt zsidó emigránsok népszerűsítették…

A hatmilliós számot az európai zsidók állítólagos szenvedésével kapcsolatban használták, és az a komolyabb észak-amerikai újságokban jelent meg legalább 1915-től kezdve… A „holokauszt” kifejezést ebben a szövegkörnyezetben már 1936-ban használták (mint a New York Times tette azt 1936. május 31-én).

A 10. oldalon található szöveg után ugorjunk a 19. oldalra, ahol ezt olvassuk: 1944. április 5-én Pohl SS-tábornok Himmler részére összegzi Auschwitz három táborában lévő foglyok számát. A szám 67 000. Hogy ezt a viszonylag kis számot miként tudták öt év alatt 4 millióra felfújni, ahogyan azt eredetileg állították (amit most 1 millióra csökkentettek), az érthetetlenséget súrolja.

1943. augusztus 30-án Cordell Hull amerikai külügyminiszter ezt írta William Standleynek, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének: „… nincs elegendő bizonyíték arra, hogy indokoltan lehessen állítani a gázkamrás kivégzéseket.”

Ugyanezen az oldalon lejjebb:

Höss – aki 1940 és 1943 között Auschwitz parancsnoka volt – vallomása után azt állította, hogy olyan számú elgázosított emberről vallott volna, amennyiről csak akarták: hát persze, aláírtam egy nyilatkozatot, amely szerint két és fél millió zsidót öltem meg. De azt is mondhattam volna, hogy ötmillió zsidót. Nyilvánvalóan vannak olyan módszerek, melyek révén bármilyen vallomás kicsikarható függetlenül attól, hogy az igaz vagy sem.

A 33. oldalon a szerző azt írja, a zsidók sokasága hazudta, hogy koncentrációs táborban volt, mert akkor a német kormánytól kártérítést kapott.

Menuhin könyve kifejezetten szórakoztató. A figyelem lankadatlan fenntartásáról remekbe szabott betétekkel is gondoskodik. Eredeti újságcikkek másolatával, jópofa könyvek borítójának fotóival (mint a „Holokauszt-túlélő szakácskönyve – receptek, amelyeket élvezni fog” című könyvé).

Az előbbire példa a Courier-Mail című ausztrál napilap 1945. október 18-i számából vett cikk, amely főcíme: „Élő zsidókat hajítottak betonkeverőbe”. A cikk vastag betűs összefoglalója („lead”-je): „Németországban egyes zsidókat élve dobtak a nácik forgó betonkeverőkbe” (37-ik oldal), ami után (38-ik oldal) egy karikatúra látható, amint három ember nézi a tévét. A karikatúra szövege: „…És azután a nácik a gyenge, öregecske zsidókat arra kényszerítették, hogy lehúzzák magukat a vécén… egymillió fulladt meg ily módon…).

(Folytatjuk)

Abruzzo - Kuruc.info