A Nők Lapja Cafe internetes oldala egy feltehetően érdekesnek és megrázónak gondolt cikket jelentetett meg egy külföldi portál ihletése nyomán az Auschwitzban-Birkenau-i „haláltáborban” született több ezer csecsemőt világra segítő bábaasszonyról. (A cikk eredetije pedig itt.) A sztori tényleg érdekes, arra azonban sem az eredeti cikk szerzői, sem a Nők Lapja Café újságírói nem gondoltak, hogy a „holokauszt jelentősége kisebbítésének” bűnébe estek. Ugyanis a roppant megható (de legalább 3 ezer sebből vérző) történet kapcsán minden gondolkodó ember agyában joggal vetődik fel az alábbi eretnek kérdés: hogyan születhetnek egyáltalán kisbabák egy haláltáborban?
A történet főszereplője „egy hivatása iránt elkötelezett asszony”, egy Stanislawa Leszczyńska nevű bába, aki „szembeszállt a náci tisztekkel és dr. Mengelével, hogy megmentse az Auschwitzba hurcolt nők gyermekeit”. Állítólag 3 ezer gyermeket segített a világra Auschwitzban, akiket azután „minden erejével próbált megmenteni a gázkamrától”.
Stanislawa Leszczyńska
Miután férjét meggyilkolták a gonosz nácik, őt és lányát Auschwitzba, a fiát pedig egy másik koncentrációs táborba deportálták. Stanislawa megérkezése után arra a megállapításra jutott, hogy kizárólag a szakmája mentheti meg őt és lányát a haláltól. Ugyanis még mielőtt hősünket a lágerbe hurcolták volna, ott állítólag semmiféle ellátást nem kaptak sem a kismamák, sem a kisbabák. Azonban Stanislawa mindent megváltoztatott, és rábeszélte a zsidók teljes megsemmisítésén munkálkodó nácikat arra, hogy gondoskodjanak a terhes nőkről, a szülések lefolyásáról és a csecsemőkről. Így azután Stanislawa elintézte, hogy „a kályhák közelében, a legmelegebb részeken lévő ágyakat terhes nőknek tartsák fenn, ezzel alakítva ki egy átmeneti tábori szülészetet”.
De a bátor bábaasszony nem csak az SS-őrséggel értett szót, hanem a lágerbe hurcolt terhes nőkkel is. Stanislawa ugyanis „rábeszélte az anyákat arra, hogy szülés előtt pár nappal már adják oda a fejadagjukat azért, hogy elcserélhesse tiszta lepedőkre és pelenkára”. Hogy honnan szerzett pelenkát a „haláltáborban”, melyben a cikk állítása szerint „nem voltak felkészülve az orvosi segítségnyújtásra”? Egyelőre rejtély. De a hivatalos holokauszttörténészek majd egészen biztosan kiderítik.
Stanislawát csak és kizárólag a kismamák biztonsága és egészsége érdekelte. „Éjjelente kismamától kismamáig járt, szinte sosem pihent, figyelt rájuk, gondozta őket. Nyugodt és kiegyensúlyozott személyisége segített az anyáknak átvészelni a nehéz helyzetet, anyaként tekintettek rá, így is nevezték egy idő után: ő volt az Anya” – olvassuk a Nők Lapja Cafe cikkében.
Különös módon a lágerben pelenka ugyan volt, azonban sem fertőtlenítő, sem kötszer, sem fájdalomcsillapító nem állt a szülésznő rendelkezésére. Ráadásul „még azt az utasítást is kapta, hogy a csecsemőket a gyógyíthatatlan betegekkel egy kalap alá kell venni, és mindet gázkamrába küldeni azonnal a szülés után”. Csakhogy Stanislawa túljárt a népirtó nácik eszén: „ahogy más tábori orvosok hazudtak a tífuszos betegekről, hogy időt nyerjenek a gyógyulásukhoz, úgy Stanislawa is letagadta a babák létezését, azt mondta a tiszteknek, hogy szülés közben az anyák és gyermekeik is mind meghaltak”. (Ráadásul a cikk eredetijében azt olvassuk, hogy a "náci" orvosok „szoros figyelemmel kísérték Stanislawa ténykedését”. Ebből is látszik, hogy a „német alaposságról” szóló mendemondák csak legendák. Habár legendák sem lehetnek, hiszen akkor „az ipari méretű népirtást” sem szervezték meg jól? Ez utóbbi egy bűnös állítás, a holokauszt jelentőségének kisebbítése. Hiába, nehéz tudomány a „világ legjobban dokumentált történelmi eseményének” története.)
És az ostoba nácik jó ideig nem vették észre, hogy a bábaasszony az orruknál fogva vezeti őket. Az sem tűnt fel nekik, hogy több ezer kisgyerek siránkozik valahol a barakkokban. Egy idő után azonban mégiscsak gyanút fogtak, és végül rádöbbentek a valóságra: „rájöttek, hogy a bába nem vesztett el egyetlen csecsemőt sem.” És vajon megbüntették-e az őket félrevezető bábaasszonyt? Korántsem. A csúnya nácik megparancsolták neki, hogy „ha halva születik egy csecsemő, annak holttestét egy kijelölt hordóba kell raknia”. A rettenthetetlen bátorságú Stanislawa azonban megtagadta ennek a parancsnak a végrehajtását is. És mit tettek erre a vérszomjas nácik? A „feladattal egy régebben gyerekgyilkosság miatt bebörtönzött bábát bíztak meg”.
Stanislawa pedig az ipari méretű népirtást végrehajtó nácik szigorú utasításai ellenére továbbra is egészséges csecsemőket segített a világra. De bármennyire is síkhülyék voltak az SS-őrség tagjai, azért már nem lehetett eltitkolni előlük a több ezer kisbaba létezését. Így azután „a gyerekek a nácik kezére kerültek”. És vajon mit tettek velük? „Azoknak a csecsemőknek megkímélték az életét, akik árja jegyekkel születtek, őket német árvaházakba küldték szét, örökbe adásra”. A kétségbeesett édesanyák pedig Stanislawa segítségével „apró kis jeleket” tetováltak a kisbabáikra, abban reménykedve, hogy „az életben még viszontlátják és így felismerik majd” őket. Az újszülöttek „árja jegyei” után kutakodó nácik pedig természetesen nem vették észre a gyermekekre tetovált „apró kis jeleket”. Hogy azután miért nem jelentkezett a háború befejezése óta egyetlen egy „apró kis jelekkel” rendelkező ember sem a világon, annak okát még serényen kutatják a holokauszt-emlékközpontok tudósai.
A szerény Stanislawa a háború után nemigen beszélt auschwitzi hőstetteiről. Csupán egyetlen történetet mesélgetett gyakran a gyerekeinek, amely egy fiatal nőről szólt, akit a szülés után pár órával a gázkamrába akartak terelni a gaz nácik. Hogy miért várták meg egyáltalán, míg megszüli gyermekét, nem tudható. Az viszont nyilván kétségbevonhatatlan tény, amit Stanislawa állít. Emlékei szerint ugyanis „a nő a felszólítás után becsomagolta a kislányát egy koszos papírdarabba, a mellére tette, és tudván, hogy úgyis meghal, elindult kifelé a táborból...” Hogy ezután mi történt, az olvasók gazdag holokausztos képzeletére van bízva.
Egy auschwitzi történetből természetesen nem maradhat ki a náci főgonosz, dr. Mengele sem. Stanislawa vele is ujjat húzott. A „halál angyala” megtiltotta neki, hogy életben hagyja a csecsemőket. Csakhogy nem sikerült ám túljárnia a ravasz és mindenre elszánt bábaasszony eszén! Stanislawa ugyanis „természetesen ellenszegült és titokban szoptatós nővéreket állított csatasorba, akik az alultáplált, lefogyott és emiatt anyatejjel nem rendelkező anyák helyett táplálták az újszülötteket”. Az „árja jegyekkel” született babák mellett így tehát azok a csecsemők is életben maradtak, akik „a tábor felszabadítása előtt nem sokkal születtek”. Így azután érthető, ha az auschwitzi „haláltáborban” „több mint 3 ezer” kisgyermeket világra segítő „Stanislawa volt az, aki a zsidó anyák és csecsemőik megmentésével a remény megtestesítője lett a táborban, miatta bíztak a foglyok a túlélésben, az esetleges szabadulásban.”
A háború befejeződése után Stanislawa végre békében élhetett két gyermekével, akikből orvos lett. 1950-es nyugdíjba vonulásáig nem sokat beszélt nekik auschwitzi hőstetteiről. Hogy azután miért kezdett beszélni, egyelőre rejtély. Miként az sem tudható, hogy miért pont 2010-ben kezdődött el a rendkívüli tetteinek a „dokumentálása”? A hölgy 1974-ben elhunyt, és egy időre bűnös módon elfeledkeztek róla. De most végre újra felfedezték. Sajnos még a katolikus egyház is felfigyelt csodálatos életére, és öt esztendővel ezelőtt szentté avatását kezdeményezte.
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó:
- Újabb rémmesét sugároz a holokausztgyár
- Újabb szenzációs holofelfedezés: illegális abortuszokat végeztek Auschwitzban
