Jeruzsálemben és Tel-Avivban is megemlékeztek Magyarország német megszállásának hetvenedik évfordulójáról szerdán.

Délelőtt több száz Izraelben élő magyarországi "túlélő" meglátogatta a jeruzsálemi Jád Vásem intézetet, ahol csoportokban megtekintettek több emlékhelyet.

A Jád Vásemben elsőként felépített Emlékezés Sátrában, az örök láng mellett imát mondtak az áldozatok emlékére, majd a hetven évvel ezelőtti történésekről beszélt Nagy Andor, Magyarország tel-avivi nagykövete, Meir Gál, az "izraeli magyarokat" (!) tömörítő szervezet vezetője, Miron Eszter, a "jeruzsálemi magyarok" (!) vezetője és Roni Lusztig, a magyarajkú zsidóság cfáti múzeumának igazgatója.

Nagy Andor beszédében hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány a nemzeti tanterv részévé tette a "holokauszt oktatását". Közölte: "a jövő érdekében szükséges a történetekkel való fájdalmas szembenézés".

A "magyar származású" Naama Sík történész az Auschwitz-albumban lefényképezett egyik magyar nő, az 1961-es Eichman-perben is tanúskodó Goldstein Eszter történetével érzékeltette a "magyar holokauszt szörnyűségeit".

Délután és este a tel-avivi egyetemen folytatódott a megemlékezés. A tel-avivi tudományos konferencia témája a német megszállás mellett a cionista ellenállási mozgalom háború alatti tevékenysége volt.

A konferenciát Nagy Andor köszöntötte, Dáviv Gur egykori "ellenálló" és Avner Salev, a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztintézet igazgatója nyitotta meg.

Az első szekcióülésen Avihu Ronen a "magyar" cionista földalatti mozgalom sajátosságairól szólt, amelyet egész Európa legnagyobb háborús embermentési akciójaként mutatott be.

A konferencia második részében Rafi Vágó a holokauszt hetvenedik évfordulója kapcsán felszínre került magyarországi vitákat ismertette, és sajnálatát fejezte ki a kormány és a Mazsihisz közötti viszály és a "holokauszt magyar emlékezetének" átpolitizáltsága miatt. A szónok aggodalmát fejezte ki "a Horthy-rendszer egyes képviselőinek tisztára mosdatása" miatt.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Az új izraeli nagykövet legfontosabb feladata a felvásárlás felgyorsítása és az állampolgárságot kérő zsidók ("egyre többen vannak") magyarul tanítása

- "Magyarország küzdelmet folytat a fajgyűlölő antiszemiták ellen" - bizonygatta Simon Peresznek hazánk új izraeli nagykövete

- Izraeli nagykövet lett a kormánypártok vízügyi szakpolitikusa - a földünk után ez lehet a következő árucikk