Ugrás a cikkhez
Reklám

Baleseteket okoz Kecskeméten a gyenge közvilágítás, a sötét ruhába öltözött gyalogosokat alig lehet észrevenni esténként – mondták sofőrök a Hír TV Látótér című műsorának. A miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető vállalkozás az utóbbi években sorra nyerte a világítás-korszerűsítési pályázatokat, a kecskeméti közvilágítást is az Elios csinálta.

Noha korábban a településen járt az árnyékbizottság – a Tiborcz Istvánhoz kötődő Elios-botrányt vizsgáló bizottság –, amely a kecskeméti önkormányzati képviselőkkel együtt azt kérte, hogy az OLAF-levélbe, az arra adott kecskeméti válaszba, illetve az Elios szerződéseibe is belenézhessen, végül elutasították a kérését.

A Hír TV-nek nyilatkozó, névtelenséget kérő villamosmérnök szerint borítékolható volt, hogy a LED-lámpák fénye kevés lesz, ha azokat úgy rakják fel, hogy az oszlopok magassága és elhelyezkedése nem változik: „nem lett volna szabad ezeket így feltenni” – mondta a szakértő.

Szolnokon is hasonló a helyzet, a településre is az Elios vitte a fényt, de esténként a gyalogosok az orrukig sem látnak. A helyi MSZP-s jelölt valószínűnek tartja, hogy az izzók élettartama is kevesebb a vártnál. „Ez tizenöt év múlva fog problémát jelenteni, amikor majd el kell kezdeni többszázas vagy -ezres nagyságrendben cserélni a lámpatesteket, ha valóban csak 50-60 ezer órás élettartamú lámpákat adtak el nekünk” – vázolta Győrfi Mihály.

Noha a kormány nem hozta nyilvánosságra, a 24.hu megszerezte az OLAF-jelentést, amelyet azóta cikksorozatban dolgozott fel. Úgy fogalmaztak, hogy a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az uniós hivatal feltárt az Elios-ügyben.

Az OLAF 2015-től vizsgálta az Elios Zrt. gyanúsnak tartott tendereit, jelentésük szerint pedig a 2013 és 2015 között Tiborcz István érdekeltségében álló vállalat üzemszerűen csalhatott a vidéki települések közvilágítási pályázatain.

A 35 önkormányzati közvilágítási projekt mindegyikénél találtak szabálytalanságot, de 17 esetben arra jutottak, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki. Például a miniszterelnök vejének korábbi cége már másfél évvel azelőtt egyeztetett a fideszes szekszárdi polgármesterrel a város közvilágításának korszerűsítéséről, hogy az arról szóló pályázatot kiírták volna. A 2012-es csomagba tartozó pályázatokat pedig eleve úgy írták ki, hogy a feltételeknek csak az Elios feleljen meg, vagy az a konzorcium, amelynek tagja a cég. Végül az OLAF azt javasolta az Európai Bizottságnak: a teljes, mintegy 13 milliárd forintnyi uniós támogatási összeget vonják vissza.

(MNO)

Kapcsolódó:

- Valódi nyomozás folyik az Orbán-vő közvilágítási projektjeivel kapcsolatban, hiszen a fideszes főügyész is megmondta

- Főnöke veje miatt nem tud Lázár az utcán vizelni

- Németh Szilárd szerencsére még mindig a régi: azért nem tárgyalunk az Eliosról, mert Soros

- Alternatív vizsgálóbizottságot hoztak létre az Elios-ügyben

- Felcsútra is a profikat hívták, ha ledlámpákról volt szó

- Saját magának írhatta a közbeszerzéseket az Elios
- Ezt sem verték nagydobra: közel egymilliárdot fizetett a kormány Tiborcz lámpabizniszeiért
- Tiborcz-ügyben is válságkommunikációs sorvezetőt kaptak a fideszesek
- Így csalt Orbán vejének cége az OLAF jelentése szerint - Pintér rendőrsége mindent rendben talált (II.)
- Így csalt Orbán vejének cége az OLAF jelentése szerint (I.)
- Jobbik: a Tiborcz-ügy után egy tisztességes miniszterelnök lemond
- Az ügyészség nyomozást rendelt el az Elios-ügyben - 13 milliárdos büntetés lehet Orbán vejének üzletéből




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából