Ugrás a cikkhez
Reklám

Bár a Simonka Csabán elvégzett gyorsteszt negatív lett, később a véréből kimutatták, hogy fogyasztott kábítószert, sőt másoknak is értékesített ismeretlen forrásból származó drogokat - olvasható a hétfői Magyar Időkben.

Az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte zsarolás, ügyvédi visszaélés és kábítószer-kereskedelem gyanújával.




A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a Simonkánál tartott házkutatás során kábítószert és annak fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le – írja a Magyar Idők. Az ügyvédként is tevékenykedő politikus – a törvényszék ismertetése szerint – a nyáron öröklési szerződést készített, mely szerint az örökhagyó, halála esetén, átruház egy budapesti ingatlant az örökösre, ha utóbbi eltartja, ápolja és életjáradékot fizet neki.

Az örökhagyó még a nyáron elhunyt, Simonka pedig azt mondta az örökösnek, hogy ügyvédi díjjal tartozott neki, amit az örökös fizessen meg. A gyanúsítás szerint Simonka fenyegető hangnemre váltott és hamisított okiratokat nyújtott be a földhivatalhoz.

A bűncselekmények gyanúját a házkutatás során felvett jegyzőkönyvek mellett tanúk vallomásai, a beszerzett híváslisták, az igazságügyi írás- és okmányszakértői vélemény, a kábítószerrel kapcsolatos előzetes szakértői vizsgálati eredmények, valamint sms-üzenetek támasztják alá – áll a közleményben.

Simonka persze tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

Korábban írtuk: Kábítószert is találtak az őrizetbe vett MSZP-s lakásán

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Simonka Csabát, az MSZP harmadik kerületi önkormányzati képviselőjét. A szocionista politikust péntek hajnalban vették őrizetbe, kábítószer-kereskedelem, zsarolás és ügyvédi visszaélés miatt indított ellene eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

A gyanú szerint az ügyvédként is dolgozó Simonka Csaba idén nyáron fenyegetéssel lakása áron aluli eladására kényszerített egy embert, ráadásul az ígért vételárat sem fizette ki neki. A lakásán tartott házkutatásnál a nyomozó ügyészek kábítószert is találtak.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1-nek elmondta: a bíróság egyetértett az ügyészség álláspontjával, miszerint a férfi szabadlábon hagyása esetén „fennállna a bizonyítás megnehezítésének a veszélye, különösen a tanúk befolyásolásával, ezért az ügyészi indítvány alapján a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte”.

(Híradó - MT nyomán)

A Fidesznek is van ám Simonkája, csak ő György:

- Közel egymilliárd forint kárt okozott a fideszes Simonka - amit persze nem térített meg

- Újabb Simonka-ügyben nyomoznak

- Letartóztatták Simonka György üzlettársát - a fideszes képviselőt védi a mentelmi jog





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából