Ugrás a cikkhez
Reklám

Költségvetési csalás miatt nyomoz Simonka György fideszes képviselő ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség - számolt be az RTL Klub.




A nyomozás ténye úgy derült ki, hogy az Együtt Békés megyei elnöke, Bod Tamás feljelentést tett Simonka ellen csődbűntett miatt, miután a képviselő saját unokahúgának adta el a házát egy agrárvállalkozása csődbe menésekor, hogy ne tudják behajtani rajta a tartozást.

Az ügyészség válaszában azonban azzal az indoklással utasította el az Együtt feljelentését, hogy az ügyet "szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán" egy már folyamatban lévő költségvetési csalás bűntette miatti nyomozásban vizsgálják, vagyis valójában költségvetési csalás miatt nyomoznak Simonka ellen.




Korábban az ügyészség egyszer sem erősítette meg, hogy nyomoznának a fideszes politikus ügyében, bár úgy tudni, otthonában házkutatás is volt a nyáron.

A fideszes Németh Szilárd úgy nyilatkozott, hogy nem tudnak a nyomozásról, Simonka még nem tájékoztatta őket erről. Maga Simonka nem nyilatkozott a tévének.

(HVG nyomán)

Korábban írtuk: Házkutatást tartottak egy fideszes országgyűlési képviselőnél - az érintett szerint a hír butaság





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából