Ugrás a cikkhez
Reklám

Mint kiderült, az MNO-soknak nem igazán sikerül megkülönböztetni a kollégájukat a főnöküktől, ugyanis a "bolsevik gyökerű párt" kijelentés egy Csermely Péter nevű anyaszomorító érdemeit gazdagítja, aki éppen a Magyar Nemzetben kísérletezik az újságírással - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kövér viszont nagyjából ugyanezt mondja el más szavakkal, úgyhogy túlságosan nagyot nem tévedtek a firkászai, mi viszont megejtjük a pontosítást.

 

 

Egy másik részlet ugyanebből a beszélgetésből: Zsideszesek egymás közt: Gaudi ostoba, Vona hengerfejes, a Jobbik programja meg nevetséges

A korábbi "hír": Gyurcsány egykori alelnöktársa, aki újabban az MSZP-vel való "szükségesnek látszó összefogásról" tart előadásokat, úgy véli, "a Jobbik egy morális spirálban zuhan egyre lejjebb, míg olyan mélyre nem jutnak, ahonnan nincs felállás". Az erkölcs bajnoka legutóbb a Fidesz tévéjének Péntek 8 című műsorában mocskolódott.

Vona Gábor azon kijelentésére, hogy ha a Jobbik bejut a parlamentbe, 4 hónapon belül nem marad ott más párt, mint ők, Kövér úgy reagált: nem tudja, Vona valóban ennyire ostoba-e vagy mondta neki valaki, mit kell mondania, esetleg úgy érezte, meg kell felelnie egy bázisnak. Kövér úgy fogalmazott: „jó lenne, ha Vona vigyázna a szájára és nem hangoztatná, hogy az alkotmányos rendet veszélyezteti a pártjuk”. „Elgurult a Jobbik gyógyszere” – tette hozzá. Úgy véli, Gaudi-Nagy kijelentéseivel is "csak a felvidéki magyaroknak ártott".

Arra a felvetésre, hogy a Jobbik MSZP-Fidesz nagykoalícióról beszél, úgy válaszolt: abból tudja, hogy jól csinálják a dolgukat, hogy az MSZP és a Jobbik is sárt dobál rájuk. „A Jobbik és az MSZP is bolsevik gyökerű párt”, így mindkettő hazudik – fogalmazott.

(MNO nyomán)

Kapcsolódó: 

- "Nem jobbikos politikus volt a MISZOT-ban Gyurcsány Ferenc alelnöktársa, hanem Kövér László"

- Kövér már az MSZP-vel való együttműködésről és "szükségesnek látszó összefogásról" beszél

Ajánló: Újra megjelent nemzeti törvényeink gyűjteménye: A történeti alkotmány -.Magyarország ősi alkotmánya! (x)

 



Friss hírek az elmúlt 24 órából