Novák Előd, a Jobbik alelnöke közel 70 helyszínes országjárásának legutóbbi lakossági fórumán Sárisápon értekezett arról, hogy pártja a multinacionális (érdekeket szolgáló) pártokkal szemben határozza meg magát. „Óriási távolság van a Jobbik és a Fidesz között. Nagyobb, mint mondjuk az MSZP és a Fidesz között” - tette hozzá az ÁTV beszámolója szerint.
Novák többek közt kifejtette, legszívesebben átszerveznék az NBH erőit, „mert hát a szépen hangzó Nemzetbiztonsági Hivatal sem azzal foglalkozik, amivel kellene”. Most több százan, vagy több ezren azzal foglalatoskodnak a hivatalnál, hogy megfélemlítsék a gárdistákat, illetve terhelő adatokat gyűjtenek róluk, fotózzák, megfigyelik és zsarolni próbálják őket.
De nem reménytelen a radikális változás, „csak az kellene, hogy a Jobbik jusson be ezekbe a testületekbe, és egyfajta bátor gondolkodás, jogértelmezés hullámozzon végig az egész közigazgatáson”. A motiváláshoz az is kellhet, hogy „Vona Gábor tüntesse ki kormányfőként, vagy Morvai Krisztina államfőként például azokat az ügyészeket és bírókat, akik hajlandóak érdemben foglalkozni az elrabolt, elprivatizált nemzeti vagyon előkerítésével”.
A Jobbik alelnöke arról is beszélt, december 14-én, egy kétharmados alkotmánymódosítással is járó új titoktörvényt fogadott el az Országgyűlés; a jelenlegi parlamenti pártok így akarják megakadályozni a teljes elszámoltatást. De a Jobbik országgyűlési jelenlétét előrevetítette a közérdekkel ellentétes titkosítások ügyében: „Nyilván azon sem kell meglepődni, ha adott esetben a kuruc.info hírportálon vagy bárhol lehet majd olvasni ilyen, bizonyos minősített adatokat, ahogy mostanában szokták hívni az államtitkot”.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:
- Felülvizsgálná a titkosításokat a Jobbik