A tartalomból:

Pörzse Sándor: „A” részletek




Miközben azon aggódunk, hogy ne legyen újabb globális háború, vagy hogy legyűri-e hazánkat a nemzetközi karvalytőke, már el is felejtettük, hogy nagy ütközeteket nem lehet megnyerni, ha előtte nem nyertél meg száz és száz kisebb csatát. Egyszerűen azokkal kell kezdeni. Mert észre sem vesszük, és nem leszünk képesek a nagyok megvívására. Hogyan tesz „rendet” a világban az USA, ha közben teljesen elhülyíti állampolgárait, egész külpolitikája hazugságok piramisára épül? Hogyan száll szembe Orbán Viktor az IMF-fel, ha itthon gyáva volt még a legkisebb elszámoltatáshoz is? Ha pont azok, akiknek az IMF-invázió köszönhető, nem bűnhődnek. Fekete Jánostól egészen Gyurcsányig. Senki. – A főszerkesztő gondolatai.

Vona Gábor: A válság tápláléklánca

A világválság értelmezésében különféle magyarázatok vannak, amelyek közül a média természetesen csupán a legfelszínesebbeket és legvulgárisabbakat adja meg az emberek számára.Egészen furcsa ráadásul, amikor például a Jobbikot mint „szélsőséges” pártot azzal vádolják meg, hogy túlságosan leegyszerűsíti a dolgokat. Őszintén szólva nehéz annál jobban leegyszerűsíteni a dolgokat, mint ahogy azt a rendszerváltó két párt, a Fidesz és az MSZP, illetve az ő médiájuk teszi. Mert mit mondanak ők? Az egyik azt, hogy mindenért az MSZP, a másik meg, hogy mindenért a Fidesz felelős. Szintén leegyszerűsítés, de a valósághoz sokkal közelebb áll, amit a Jobbik képvisel, méghozzá az, hogy a jelenlegi helyzetért a Gyurcsány-Orbán-kormányok közösen felelnek. – A Jobbik elnöke elemzi a válság hatásait és Magyarország lehetőségeit.

Brüsszeli hadüzenet

Kik állnak a globális válságstratégia mögött? Kik gyengítik a forintot? Bedőlhet-e Magyarország, és egyáltalán van-e megoldás? Mire számíthat a magyar lakosság? Válságelemzés – kiútmutatással.

Karikás ostort Barrosónak!

Minden idők legnagyobb hazai EU-ellenes demonstrációját tartotta a Jobbik az unió hazai képviselete előtt. A zord idő ellenére több ezer ember gyűlt össze a budapesti Lövőház utcában, hogy tiltakozzon a közösség Magyarországot sújtó diktátumai ellen.

A kéz, amely a szálakat mozgatja

Vészhelyzetben, olyanban, mint amilyenben most Magyarország is van, nem illik olyan elcsépelt frázisokkal előjönni, mint hogy „ugye megmondtam”. Pedig 2003. április 12-én több mint félmillióan megmondták, pontosabban behúzták az ikszet a „nem” rubrika mellé arra a kérdésre, mely szerint „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?”

Lőni vagy nem lőni?

Most akkor mivel védhetem meg magam, illetve családom testi épségét, ha bűnözők rontanak ránk saját otthonunkban azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy erőszakkal elvegyék azt, ami egyébként az enyém, a miénk? Magyarország új alaptörvényének életbe lépése után ezzel a témával is kiemelten foglalkozott, foglalkozik a közvélemény.

A semminél több – Összeírják a hadköteles magyar férfiakat

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar honvédség. Az elmúlt 22 év kormányainak jóvoltából egy külső támadás esetén Magyarország védtelen lenne, hiszen a honvédség húsz évvel ezelőtti létszámához képest ma annak nyolcadával rendelkezünk. Ezen az állapoton próbál valamit változtatni a kormány az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésével, illetve a hadköteles lakosság összeírásával.

Szex az Emirátusokban: euróezrek, de mindent bele

Dubaj fogalommá lett hazánkban. A „dubajozás” mint fogalom, szintúgy megszületett. Az Egyesült Arab Emirátusok fővárosa nem azzal vált híressé a magyar sajtóban, hogy a világ egyik legbiztonságosabb városának szavazzák meg évek óta. A Bar!kád utánajárt a valóságnak.

Veszélyben a háziorvosok

A TEK, azaz területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosok nehéz helyzetbe kerülnek, ha nem változik meg a nemrég aláírt egészségügyi módosító törvény. Azokat a rendelőket ugyanis, amelyek így működnek, meg akarják szüntetni. Változtatni azonban nincs lehetőség, így könnyen munka nélkül maradhat több száz háziorvos és a mellettük dolgozó személyzet.

Harc a minőségért

Több írásunkban is foglalkoztunk már azzal, hogy hazánk területére a világ minden tájáról özönlenek a silány minőségű élelmiszerek, annak ellenére, hogy mezőgazdaságunk egyedülálló lehetne Európában. A Jobbik és a Zöld Válasz már megtette az első lépést a hazai termékek és a magyar őstermelők megmentése érdekében.

A vallásból nyerészkedők

A kabbala a zsidóság misztikus vonásaival foglalkozik, ám megjelent a „tömegkabbala”, amely az ezotéria népszerűségét kihasználva, a szektákhoz hasonlóan egy új üzleti ággá fejlődött. Hollywood felkapta, divatot csinált belőle, s ezzel nem csak pénzt csikarnak ki az emberekből, de magát a zsidó vallást is népszerűsítik.

Kortükör, avagy „nagyjaink” nyilatkozatai az elmúlt harminc évben

Mottó: „A hibás logikájú emberek több bűnt követtek el akaratukon kívül, mint a rossz emberek szándékosan.” (Milton Friedman) Gazdag László közgazdász, egyetemi docens az elmúlt évtizedek nyilatkozatainak tükrében elemezte a magyar gazdaság állapotát.

Sajtócsata a Nyugattal – Mölzer és Kaczyński védik a magyar kormányt

Fasisztázza Magyarországot a nyugati sajtó zöme az IMF és az EU ultimátumai óta. Osztrák és lengyel lapok és politikusok viszont védelmükbe vették hazánkat. A Bar!kád nemzetközi lapszemléje a nemzetközi támadások tekintetében.

Erdélyért, a hazáért

Mikó Imre a XIX. század Magyarországának kimagasló egyénisége, aki életét szentelte hazája és azon belül Erdély felemelkedéséért. Tette mindezt úgy, hogy sikeres munkássága ellenére megmaradt szerény természetű lelki embernek, akit hidegen hagyott a hatalom, a politikai ambíció, a dicsőség. Ő csak tenni akart, és tett. Nem véletlen, hogy a szabadságharc utáni erdélyi magyarság benne látta a remény forrását, s így méltán érdemelte ki az „Erdély Széchenyije” megnevezést.

A Magyar Királyi Csendőrség – Tanít a történelem 3. rész

Mikor alakult a Magyar Királyi Csendőrség? Milyen feladatokat látott el? Mit hozott a háború és a proletárdiktatúra? Mikor kezdődött a rendvédelem konszolidációja, és mikor élte virágkorát a csendőrség? Sorozatunk harmadik részében a Magyar Királyi Csendőrség mindennapjaiba kalauzoljuk az olvasót, mert a rend nemcsak a XXI. században fontos.

Ahol a Szőke Tisza születik

Kenyeres Oszkár legfrissebb útibeszámolója a Máramarosi-havasokról, a Fekete- és Fehér-Tisza találkozásáról és a tiszai tutajoséletről ad élménydús képet.

Túró Rudi tzatzikivel – Magyarként Korfun

Húsz évvel ezelőtt, amikor Korfu a magyar turisták kedvenc célpontja lett, sok fiatal honfitársunk ment a szigetre dolgozni. Könnyen találtak munkát az idegenforgalomban: magyar irodák telepített idegenvezetőjeként, szállodákban, éttermekben. Nagy kincs volt a magyar nyelvtudás. A nyári szezon hat hónapon át tartott Korfun, a hosszú nyarak alatt szerelmek is szövődtek, nem egyszer életre szólók. A Bar!kád a korfui magyar közösség életébe enged bepillantást.

A Barikád hetilap csütörtöktől kapható az újságárusoknál. Megvásárlásával a nemzeti sajtót támogatja.