A 19. század második felétől főleg a német történészek előszeretettel hangoztatták azt, hogy a sztyeppei népek, így hun őseink sem hoztak létre önálló műveltséget, és minden civilizációs vívmányt átvettek másoktól. Az elmúlt másfél évszázad alatt azonban kiderült, hogy pont fordítva történt mindez, vagyis az ősi hun és szkíta kultúrát tették magukévá a letelepedett népek a Sárga-folyótól a Rajnáig.
Ezek után érdemes megvizsgálnunk azt, hogyan, milyen folyamatok révén alakult meg a hun állam. Ma már nagyon sok történész véli úgy, hogy a törzsi szervezet volt az ősi belső-ázsiai szkíta-hun népek alapvető politikai egysége, sőt azt is egyre több kutató ismeri el, hogy a hun állam belső fejlődés eredményeként jött létre, és nem kölcsönöztek semmilyen államalapítási módszereket a szomszédos népektől. Sőt, a lovas népek, így hun őseink is jóval hatékonyabb szervezetet hoztak létre, mint a földműves, letelepedett államok, hiszen nekik hatalmas térséget kellett irányításuk alatt tartani.
Sőt, a legutóbbi évek kutatásai alapján világossá vált az, hogy éppen a „fejlett civilizációk” hasznosították a hun népek államszervezési modelljét. Nézzünk néhány példát! A „nagy” kínai császár, Csin Si Huang-ti sikere abban keresendő, hogy az uralkodó birtokai a Sárga-folyó nyugati partján voltak, és állandó kapcsolatban állt a szomszédos hun fejedelemséggel. Tőlük nemcsak lovat és fegyvert vásárolt, de megtanulta, hogy mi a hatékony államszervezet lényege. A kínai történészek legalábbis azt állítják, hogy az alapján tudta egyesíteni a többi fejedelemséget. De vegyünk egy bennünket is érintő témát!
A teljes írást a Barikád hetilap legfrissebb számában olvashatja. Vegye a lapot, támogassa a nemzeti sajtót!