Már fel sem kapjuk a fejünket a hírre, hogy megint megöltek egy 66 éves nénit a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás egyik tanyáján. Máshol félholtra verték az idős asszonyt a rablók. Szerdán még volt tető, pénteken már nem - mutatja a megmaradt falakat a férfi, akinek szétlopták a tanyáját. Nekünk hírek, nekik a véres valóság.

Bandákban, szervezetten folyik a lopás, tolvajlás, gyilkosság. Vannak figyelőik, és jól ismerik a terepet. Szerencsére van példamutató kezdeményezés, amit a tanyákon, kis településeken élők figyelmébe ajánlunk: együtt, összefogva megelőzhetők ezek az események, fel lehet és kell lépni az életünkre, házunkra, értékeinkre törő elemek ellen. Mezőtúron erre láttunk követendő példát.

Civil összefogással létrehozott tanyavédelmi szolgálat működik Mezőtúron és környékén, amelynek tagjai tanyákra, erdőkre, szántóföldekre, még betakarítatlan termésre és az ott élő emberekre ügyelnek. Amióta a tanyavédők figyelnek, kevesebb a baj. Nagy Mihály mezőtúri tanyatulajdonos a tanyavédelmi szolgálat létrehozója.

- A csugari tanyarészen indultunk, hatan vagyunk: civilek, vadászok, külterületen élő emberek és a körzeti megbízott rendőr is velünk dolgozik - kezdi történetüket Nagy Mihály. – 2008 nyarán vetődött fel bennem az ötlet, amikor a vasútfelújítás kapcsán rengeteg idegen cigány munkás dolgozott Mezőtúron. Egyik nap arra ébredtem, hogy tépik az almát a fákról. Szóvá tettem, a munkavezető elismerte, de nem volt igazán foganatja a szavamnak, továbbra is tűnt el gyümölcs a kertből. Tehénlopás is történt néhány tanyán, vitték a tyúkot, kisállatokat. Amerre jártunk, láttuk, hogy irtják az erdőt, lopják a fát, fosztogatják a tanyákat, rakják le a szemetüket - aztán megelégeltem. Önerőből létrehoztunk egy tanyavédelmi programot, amit a rendőrség is támogatott.

Autókkal cirkál, és megfigyeli a területet a csapat. Váratlanul tűnnek fel, egyszer csak megállnak a tilosban járók mellett. Az autón fekete felirat hirdeti, hogy ez a Tanyavédelem autója. A kocsiban nagy hatótávolságú keresőlámpa és távcső van, a kommunikációs kapcsolatot pedig rádió biztosítja. Sötétedés után a lámpa fénye akár egy kilométerről is visszacsillan az idegen, oda nem való gépkocsikról, felfedi a tilosban járó embereket. Mindnyájan 90 kilón felül vannak, erélyes, határozott fellépésű férfiak. A fel-felvillanó lámpát a tanyákon élők is látják, és megnyugodva nyugtázzák. Nagyon pozitív a lakosság viszonya a tanyavédőkhöz, hiszen értük teszik, szabadidejükben vállalják a tanyák, kertek őrzését. A lopások elszaporodásával erősödött a tanyások egymásra figyelése is. Feljegyzik az idegen járművek rendszámát, és ha gyanúsat észlelnek, azonnal szólnak egymásnak és hívják a tanyavédőket. Mezőtúr környékén nem is történt tragédia, mióta ők járőröznek. (...)

A folytatást a Barikád hetilap e heti számában olvashatja. Vásárolja meg, támogassa a nemzeti sajtót!

Ajánló: A városi tanya - Szemléletváltás a válság idején (x)