Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz.

Múltunkat nem láthatjuk tisztán. Az idők homályába vész. Ráadásul az utóbbi évtizedek – ma is uralkodó – hamis történetírása egyértelműen torzítja a képet, rombolja a nemzettudatot.

A kilencvenes évek óta – bár elvileg szabaddá vált a kutatás - a nemzeti történetírás eredményeit a hivatalos, liberális politikai irányítás és médiahatalom nem engedi széles körben hozzáférhetővé a nagyközönség számára.

A lélekben magyar emberek többsége azonban éhes múltunk valódi történéseire. Ám sem lehetősége, sem módja nincs a valódi szakirodalom tanulmányozására, ráadásul ezen szakirodalom megértése komoly történelmi tudást, felkészültséget feltételez. A valódi nemzeti történetírás, kutatás berkeiben pedig sajnos a mai napig nem született egy, a jelen ismeretei szerint érvényes, hiteles, köznyelvre lefordított, a számtalan elmélet és lehetőség között minimális konszenzuson nyugvó „magyar történelem”.

Ezt a hiányt bajjal tetézi a magát „kutatónak”, „szakembernek”, „tudónak”, „táltosnak” kikiáltó önjelöltek sokasága, akik az emberek részismereteire alapozva kihasználják a kíváncsiságot, fogékonyságot bármire, ami eltér a hivatalostól, és a dicsőséges múltról mesél.

A nemzettudat, egy nép múltból fakadó önismerete alapvetően lelki, érzelmi kérdés. Ám nagyon nem mindegy, hogy ez a néplélek mennyire fakad reális gyökerekből, s milyen mértékben a jelenkori politikai akarat kreálja a sokszor nem létező múltat. Van erre számtalan példa közeli-távoli környezetünkben. Ám épp azért, mert minden nemzet esetében alapvetően lelki, érzelmi kérdésről van szó, hit, meggyőződés kérdése a nemzeti öntudat, az igazságról meggyőzni ellenfeleinket csak tényszerű, tárgyszerű bizonyítékok birtokában lehet. Vagy legalábbis ezen alapon van esély rá, hogy megpróbáljunk érvényt szerezni a valós történéseknek.

A magyarságnak nem kell történelmet gyártania. Mert:

Aligha van olyan nemzet, melynek eredetére és őstörténetére vonatkozólag annyi és olyan természetű kútforrás maradt volna fenn, mint a magyarokra vonatkozólag, s mégis talán egy nemzetnek sem borítja múltját olyan sűrű homály mind a mai napig, mint éppen a magyarokét.
(Thury József)

Ha ebben a homályos erdőben el akarunk igazodni, nem marad más lehetőségünk, mint ha egyenként, fáról fára haladva megpróbáljuk újra összerakni az erdőt.

A Magyar Történeti Határidőnapló tíz esztendő könyvtárnyi szakanyagának átolvasása, jegyzetelése nyomán kigyűjtött, közel ezer hiteles forrással, tényekkel igazolható adatot tartalmaz a Kátpát-medence, a magyar és a velünk rokon népek történelméről, s mindezt időrendbe szedve. Kétségkívül ez a kronológia nem egyszeri emésztésre való, arra azonban feltétlenül alkalmas, hogy térben és időben reális iránytű legyen az őstörténet labirintusában.

Ennél az útvesztőnél talán csak egy, zsákutcáktól hemzsegőbb kérdése van a magyar történelemnek: s ez maga a Szent Korona és a Szent Korona Tana körüli égbekiáltó képtelenségek halmaza.

A Szent Korona és Tana megértésének kulcsa, ha kitöröljük emlékezetünkből a gyerekkortól az iskolán át belénk rögzült sztereotípiákat, a” modernitást”, és csak az emberi világnak Isten és a Természet törvényei által meghatározottságából közelítünk a Szent Koronához. Csakis így érthetjük meg annak harmonikus – mai szemmel talán felfoghatatlanul utópisztikus – működési rendjét.

A határidőnaplóban a Szent Korona történetével és a Tan kérdéseivel foglalkozunk az ismert tényekre alapozva, de magyarul.

A Szent Korona falinaptára ugyanezen kérdéseket tartalmazza, nyilvánvalóan szűkebb terjedelemben, de a Korona csodálatos képeivel illusztrálva.

További részletek a naptárakról: www.karpatria.hu