Ugrás a cikkhez
Reklám

A magyar múlt tele van csodákkal. S a legtöbb ember ma értetlenül, kételkedve, sőt magabiztos, elnéző meg- és lemosolygással áll e csodák előtt. Elszomoríthat, dühíthet bennünket ez a tény, ez a helyzet, de csodálkozni nem érdemes, változtatni pedig alig-alig lehet rajta. 

Száz esztendők óta tart az a folyamat, amely hatalmi, politikai okok miatt, vagy egyszerűen a mai Európában idegen test, a magyar nemzet lenézése, megvetése, kiközösítése céljából egyre növekvő elszántsággal szoktatja le népünket arról, hogy lássa, higgye és remélje saját csodáit. 




Ezer esztendők óta tart az a másik folyamat, amely a választott nép elszánt, kíméletlen harca, törekvése a gójok, s ezek között is fokozott hangsúllyal az utolsó szakrális, az eredeti kereszténységben született nép, a magyarság ellen.

Múlt nélkül nem nemzet a közösség, még ha egy állam keretei közt él, akkor sem.

Múltjából táplálkozó hit nélkül, kultúrája nélkül nem ember az ember, még ha összekötik is a biológiai létezés szükségszerű és kényszerű kötelékei. A leszoktatás félezredéves folyamata olyan mélyen törölte a nemzet sokaságában a teremtő lélek és a szellem közösségformáló energiáit, az önmagába mint nemzetbe vetett hitet, az önmagáért mint közösségért folytatott alkotó szándékot, akaratot, hogy az emberben mára nem maradt más, mint a saját, korlátolt létezésének primitív tudata. S hogy ez a tudat mekkora részét, mezőjét fogja be a körülöttünk lévő világnak, azt is csak az határozza meg, hogy e világ egyénre szabott anyagi keretei mekkora mozgásteret, kitűzhető és elérhető célokat vetítenek az egyén számára az emberöltőnyi filmszalagra.




Aki szegény, az a legszegényebb, s nem lehet övé sem a magyarok, sem a mennyek országa. Aki gazdag, azt pedig - beleveszve önmaga, és az anyagiság imádatába -, nem érdekli sem haza, sem Isten.

A világhatalom részeire törte az egészet, mert mint egésszel nem bírt, nem tudta maga alá gyűrni, elvágta, elpusztította, felégette a rendet, a közösséget hagyományosan éltető hidakat, szálakat. Első lépésben a lélek és a tudat embertől emberig vezető kapcsolatait, majd mára a fizikai létezést is atomizálta, az egyén előtt mézesmadzagként lebegtetett, végtelen lehetőségeket vizionáló, korlátok nélküli, mindenki számára egyforma lehetőségek illúzióját hallucináló piacgazdasággal.




A naptárak megrendelhetők: www.karpatria.hu

Ajánló sorok a naptárakról

„Nagy örömömre szolgált a tavalyi rendelésem alapján a 2012-es határidőnapló és a falinaptár is, ezért ezeket most a 2013-as évre is meg kívánom rendelni 1-1 példányban. Annál szebb ajánlást, amivel indítod a könyved, nem igen tehetnék, ez a szívből vett gondolat az én szívemből sem jöhetne szebben. Csodálatos, könnyen érthető, meseszerű és fontos ismeret, nemcsak az unokáknak, de az igaz történelmünkkel ismerkedő, és folyamatosan megismerő felnőttek, szülők és nagyszülők részére egyaránt. Bölcsőtől a sírig, ott kell lennie minden ember, és nemcsak magyar, könyvespolcán és a nyiladozó tudatában most és minden elkövetkező nemzedéken át, amikor majd a legújabb kutatási eredményekkel lehet kiegészíteni, de ez már szerintem egy újabb könyv lehet, mert ez így is nagyon kerek-egész és nélkülözhetetlen. Nagy tisztelettel és őszinte szeretettel: Cs. Tamás, Győr”




„Az elmúlt évben nagy örömmel forgattam ezt a különleges határidőnaplót, és mivel nem szokásom a bevált, megszeretett dolgokon ok nélkül változtatni, ezért a jövő évben is számítanék rá!
A szocializmusban nevelkedett gyermekként elég szelektált és elferdített ismeretek jutottak számomra osztályrészül nemzetünk történelméből. Többek között ezért is használom nagy szeretettel ezt a határidőnaplót, hiszen - az egyéb olvasmányok mellett - a benne szereplő ismeretekkel, adatokkal minden nap és minden órában lehetőségem van ez irányú hiányosságaimat pótolni, és a hazám iránti pozitív érzéseimet tovább erősíteni. D. Zsolt, Budapest”

„Kérem, hogy akár elektronikus levélben, akár telefonon jelezzék, mikor érkeznek várva várt kincseikkel, mindenképpen itthon leszek a megjelölt időben. H. Anikó, Budapest”

“Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet Kovács Nemes Lászlónak, azért a rendíthetetlen és önzetlen munkájáért, hogy saját szerkesztésű műveivel alkotó módon hozzájárul ahhoz, hogy minden igaz magyar ember egyre pontosabban és pontosabban megtudja, megismerje honnan jöttünk, hol vannak a gyökereink, mi is az igaz történelmünk, melyek az évszázados hagyományaink, milyen különleges az anyanyelvünk és a régi írásmódunk, a rovásírás. Ez az egyetlen esélyünk, ez lehet egy szilárd alap ahhoz, hogy elinduljunk felfele abból a lehúzó mocsárból, ahova alantas külső érdekek nemzetünket emberöltőkön át süllyesztették.

A szeretet ünnepének közeledtével, jó szívvel ajánlanám hát ajándékként ezeket az alkotásokat minden igazi magyar karácsonyfa alá. Olvasgassák kicsik és nagyok, merítsenek belőle hitet, reményt, erőt, becsületet és szeretet, abban a mindennapi küzdelemben, ami hosszú idő óta folyik ellenünk. Mert: 'Aki nem tudja, honnan jön, oda vezetik, ahova akarják.'" dr. N. L.




„Fantasztikus alkotás az idei évi határidőnapló is! Nem kifejezetten arra buzdít, hogy "merjünk kicsik lenni", ellenkezőleg! Mindenkinek olvasni kellene! Eleink együtt éltek a természettel, a csillagos égboltról is olyan ismereteik voltak, amelyeket ma komoly erőfeszítések árán újra kell tanulnunk mindahhoz, hogy történelmünket mélyen átérezzük. Külön hálás vagyok, Laci ezekért a gondolatokért! Az idén a Magyar Hagyomány Műhelyében hallgattam előadásokat ebben a témában, s ez most egy csudi klassz, tömör összefoglaló nékem. :-) A Teremtő adjon Néked a továbbiakban is erőt ehhez a hiánypótló, "fővilágosító" tevékenységedhez! Az Isten áldjon!” Ildikó

“Nagyon köszönöm, hogy határidőnaplóját ismét megjelentette. Már harmadik éve, hogy nemcsak feljegyzéseim rögzítésére, hanem történelmi ismereteim bővítésére is használok egy napi alkalmazásomban lévő eszközt, mely ugyancsak bővelkedik történelmi események említésében. Miközben tehát egy-egy bejegyzést készítek, önkéntelenül is rápillantok az adott nappal összefüggő eseményekre, sok esetben olyanra, melyről korábban nem is tudtam. Ezen gondosan elkészített összeállításban szerepelnek olyan nagy emberekkel kapcsolatos események is, melyeket a mai történészek szeretnének elhallgatni, letagadni vagy meghamisítani, de attól még azok megtörténtek.
Ez a kiadvány tehát minden írástudó épülésére szolgál, aki múltunkkal meg akar ismerkedni. Hasznos ajándék ez tanulóknak, tanároknak és mindenkinek, aki ad magára, szellemének építésére.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy egyes népek, akiknek nincsen múltjuk, igyekeznek azt utólag létrehozni, mert egy nemzet építése a múlt - mint alap - nélkül nem lehetséges. Egy azonban bizonyos: a magyar népnek van múltja és azt mindenkinek meg kell ismernie, melyhez ez a kiadvány hozzásegítheti. Áldott karácsonyt és szebb jövőt hozó új évet kívánok szívélyes üdvözlettel: J. Kornél, Budapest".



Friss hírek az elmúlt 24 órából