A tartalomból:
Pörzse Sándor: Minden ország megérdemli a bűnözőit, a jogvédőit és a belügyminiszterét
Nagyon remélem, hogy mire ezek a sorok megjelennek, az ároktői gyilkosokat már elfogta a rendőrség. Ugyanakkor azon sem lepődnék meg, ha soha többet nem kerülnének kézre. Az ő történetük megdöbbentő, ugyanakkor szomorúan jellemző a mai magyar igazságszolgáltatásra, illetve annak végrehajtó szerveire.
Vona Gábor: Tízmillió potenciális áldozat
A közbiztonságot illetően már-már unalomig lerágott csont a „két hét alatt rendet teszünk” ígérete, de ettől függetlenül fontos újra és újra megemlíteni. Nem azért, mert bárki közülünk két hét alatt várt volna érdemi eredményeket, hanem azért, mert ezt a mondatot a legjobb indulattal értelmezve is a kormány többet és mást ígért, mint ami három és fél év után látható. Hivatkoznak a statisztikák javulására, az állományba állt rendőrökre, a felderítési hatékonyságra, de ezek mind-mind hamisan csengenek.
Harcok és győzelmek
Vége azoknak az időknek, amikor az egyes médiumok következmények nélkül elhallgathatták a Jobbik politikai, közéleti tevékenységét. A nemzeti párt jogi osztálya a Jobbik médiafigyelő csoportjával együtt dolgozva egyre nagyobb sikerrel képes érvényt szerezni a törvényben is rögzített kiegyensúlyozott tájékoztatásnak. Szabó Edit, a Jobbik Jogi Osztályának vezetője emellett azt is elmondta a Bar!kádnak adott interjújában, hogy a pártot, illetve annak politikusait alaptalanul rágalmazók sem lehetnek nyugodtak, amit már bírósági ítéletek is alátámasztanak.
Ennyit ér az emberélet Magyarországon
Lássunk tisztán! Magyarországon az elmúlt 23 év álszent liberalizmusának következtében odáig jutottunk, hogy az emberi életnek nincsen értéke. Egy ember élete néhány soros „mínuszos hírt” ér a sajtóban. Vélhetően így lett volna a brutális soroksári gyilkossággal is, ha Schobert Norbert a személyes ismeretség okán nem fakad ki a nyilvánosság előtt. Soroksáron betelepített cigányoktól félnek a lakosok, és mivel még rendőrkapitányság sincs, önszerveződésbe kezdtek.
Most már legalább tudjuk: Izrael Magyarország nyolcadik szomszédja
Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában címmel kétnapos konferenciának adott otthont Budapest. A rendezvényen a kormány politikusai rámutattak, mivel kell szembenéznünk, miért kell bocsánatot kérni, és hogy a földrajzkönyveket is újra kell nyomatni, mert hazánknak nem is annyi szomszédja van, amennyi.
Nem lista, nyilvántartás
A Jobbik nyilvántartásba venné a külföldről pénzelt és politikai tevékenységet folytató hazai szervezeteket, amelyekből több tucatnyi akad Magyarországon, a dollárpapa személyében pedig rendre Soros György neve tűnik fel.
Lopakodó birodalomépítés
Az EU alapszerződéseit is figyelmen kívül hagyja az Európai Bizottság terve, amely szerint egy hierarchikus szervezetként működő Európai Ügyészséget kell létrehozni, élén az európai főügyésszel, helyetteseivel, a tagállamokban pedig a delegált európai ügyészekkel. A nemzeti önrendelkezést súlyosan sértő elképzelés többek között azt is jelenthetné, hogy akár egy, a szervezet által felhatalmazott román ügyész Magyarországon is nyomozhatna, sőt erre utasíthatná is a magyar hatóságokat.
USA: kis leállás, kis tanulságok
Október elsején egy igen ritka dolog következett be. A világ legerősebb gazdasága költségvetés nélkül maradt, az amerikai állam pedig részben leállt. Ennek ellenére az Egyesült Államok vezető politikusai nem tudnak megegyezni még a költségvetés kiadási főösszegével kapcsolatban sem. A fél világ az amerikai politikai eliten nevet, a saját népük pedig „elkényeztetett gyerekként” tekint rájuk. Pedig nem is olyan egyértelmű, hogy ők csinálják rosszul.
A tenger törvénye
Több száz szerencsétlen afrikai menekült halt meg a Dél-Olaszországtól is igen távol, Afrikához közel eső olaszországi Lampedusa szigetén. A felelősöket keresik, a közvetett felelősök egymásra mutogatnak.
Szeptember végén
Őrületes kommunista propaganda az egyetemen, Arisztotelész téren pihenő rohamrendőrök és a gazdasági válság nyomtalansága. Imádtuk a szeptemberi görög időjárást, de Angela Merkel azért ne sétálgasson nyugodt szívvel az utcán!
Kitagolás vagy kitagadás?
Szeptember elején nagy sajtóvisszhangot kiváltó küzdelem vette kezdetét a Heves megyei Szilvásváradon, mikor a községnek a szomszédos bélapátfalvai tömegotthont elhagyó fogyatékos állampolgárok beköltözéséről kellett véleményt nyilvánítania. A lakók megrémültek, a képviselőtestület a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjével „kiegészülve” hisztériába kezdett, a másik oldalon pedig még a TASZ is mozgósította a „jogvédelmet”. Az éles vitákban politikai, gazdasági érdekek és liberális dogmák feszültek egymásnak, miközben az érveket belengte a kampányszag.
A sport és a diktatúrák (1. rész)
A XIX. századi polgári átalakulás következtében jelentősen megváltozott az emberek addigi életvitele, életritmusa. A növekvő szabadidő, a javuló anyagi körülmények olyan lehetőségeket teremtettek az átlagembereknek, amelyekkel addig csak az elit élhetett. A század második felének kedvelt időtöltése a sportolás lett, majd a sport hamarosan a szórakoztató iparág fontos termékévé is vált. Az I. világháborút követően a diktatúrák többsége felismerte a sportban rejlő lehetőségeket, melyeket tudatosan támogattak saját rendszerük igazolása, nagyságának hirdetése érdekében.
A Csukásban
Legutóbb ott fejeztük be, hogy a barcasági Pürkerecen megtekintettük a csángók ősi táncát, a boricát. Természetesen ezzel nem ért véget barcasági utazásunk – Hétfalu felfedezését követően figyelmünk a Barcasági-medence fölött magasodó hegyek felé fordult. Mert hegyekből van itt bőven, elég csak a Királykőre, a Bucsecsre és a Csukásra gondolni. Utóbbi eddig valahogy kimaradt az életünkből, ezért ideje volt felkeresni bizarr sziklatornyokból álló gerincét.
Obrusánszky Borbála: Táltos vagy sámán? (őstörténeti melléklet)
Az őstörténeti tanulmányok és kiadványok szerzői közül sokan kettéválasztják az ősi hitvilág „papjait”, a táltost és a sámánt. Az internetes fórumokon pedig olyan listák is keringenek, amelyek leírják, hogy mi közöttük a különbség, és miért magasabb rendű a táltos, mint a sámán. Próbáljuk meg a hiteles források alapján tisztázni ezt a kérdést!