Az elmúlt hetekben két dologról szólt a média. Annak is legfőképp a kormányzat által befolyás alatt tartott része, vagyis szinte a teljes egésze.

Az egyik a rezsicsökkentés volt, a másik Orbán Viktor történelmi sikere a brüsszeli csúcson. A rezsicsökkentés 10 százalékát már annyiszor emlegette a kormány és még fogja is a hátralévő másfél évben, mintha ezzel középhatalommá váltunk volna a kontinensen. Persze egyrészről igaz, hogy sanyarú időszakokban örülni kell az apró sikereknek is, másrészt meg a kabinet sem tudott eddig semmi érdemit felmutatni, érthető, ha erre most nagyon büszke. Az MSZP előbb az évszázad átverésének nevezte azt, majd megérezve, hogy a jó kezdeményezések kritikája már inkább szánalmas és visszatetsző, mint hatékony, visszavettek egyet. Mesterházy Attila már azt mondta, hogy jó-jó, de ők másképpen csinálnák. A Jobbik kezdetektől fogva üdvözölte a kezdeményezést, de egyúttal kifejeztük azt is, hogy szerintünk akár 30 százalékkal is lehetne mérsékelni a költségeket, ha volna kellő bátorság a kormányban egy valódi küzdelem felvállalására. De hagyjuk most ezt a kérdést, és térjünk rá az EU-ra!

Nem a szánalmas számháborúra gondolok, amiben Orbán azt állította, hogy a mostani tárgyalás történelmi siker, a baloldal meg azt, hogy az ő tárgyalásaik voltak a felülmúlhatatlanok. Erre szokták mondani, hogy valamelyik hazudik. Én meg azt mondom: mindkettő. Ugyanis ez az egész egy álvita. Értelmetlen, hazug és képmutató. Az Uniótól kapott pénz ugyanis számtalan sebből vérzik. Már sokszor leírtuk, elmondtuk, hogy az úgynevezett uniós támogatás nagy része meg sem érkezik az országba, mert nem vagyunk képesek lehívni. Ami ideérkezik, azokat kizárólag azokra a célokra fordíthatjuk, amit az Unió meghatároz nekünk. Hiába jött ide a brüsszeli pénz, a gazdaságunk ettől még egy fikarcnyit sem fejlődött. Ennek volt elrettentő példája a miskolci cigánysátor, amelyre 1,7 milliárd forintot akartak elverni. A Jobbik aláírásgyűjtése akadályozta meg az értelmetlen költekezést, amelyet a végső összesítés alapján több mint 35 ezer helybeli írt alá. De tegyük fel, hogy bejön a pénz, akkor is a megrendelések nagy része a multikat gazdagítja, vagyis Nyugat-Európa egyik zsebéből a másik zsebébe teszi át a pénzt. Ami meg marad? Azt viszi a Közgép és elnyeli a korrupció. Ez lenne az a híres pénz, amiről veszekedik a Fidesz és az MSZP. Szánalom.

(...)

A Jobbik elnökének teljes írása a Barikád legfrissebb számában olvasható. A lap megvásárlásával a nemzeti sajtót támogatja.