Piros Zsombor veresége után Marozsán Fábián négy meccslabdáról kikapott Ethan Quinntől, így az első nap után 0-2-re áll a tatabányai Magyarország-Egyesült Államok tenisz Davis Kupa-selejtező.

A kora délutáni nyitányon a világranglistán 22., négyszeres ATP-tornagyőztes Tommy Paul hozta a papírformát, és két szettben verte a 176. helyen álló Piros Zsombort. A folytatásban Marozsán (46.) lépett pályára Quinn (68.) ellen a Multifunkcionális Sportcsarnokban, utóbbi már az idei második mérkőzésére készült magyar ellenféllel szemben: januárban két játszmában kikapott Adelaide-ben Fucsovics Mártontól, aki ezúttal nem vállalta a szereplést a DK-ban. A közelmúltban Marozsán és Quinn egyaránt a harmadik fordulóig jutott az Australian Openen.

Első találkozójukon a Vasas sportolója diktálta a tempót, alig rontott, és szinte mindenhonnan tudott nyerőt ütni. Ennek köszönhetően 4:1-re ellépett, majd volt labdája az 5:1-hez is, de innen még visszakapaszkodott a DK-újonc rivális. Tíz perccel később, adogatóként viszont már "nem volt kegyelem", és 36 perc elteltével hazai szettelőnynek tapsolhatott a közönség. A folytatásban 0:1-nél jött az első hullámvölgy, a lendületbe jövő Quinn brékelt, a magyar éljátékos pedig - akit a "védjegyének" számító ejtései is cserben hagytak - teljesen kiesett a ritmusból. Néhány remek megoldást követően aztán valamelyest összeszedte magát, de a hátrányt nem tudta ledolgozni, és az ellenfél 1 óra 15 percnél kiegyenlített.

Az utolsó felvonásban 1:0-nál, bréklabdánál a kaliforniai játékos ellőtte az alapvonal szélét, így Marozsán nem került lépéselőnybe. A csata ezzel együtt nyílt maradt, aztán 4:3-nál Quinn elkezdett "outokat" ütni, csakhogy megint kihasználatlanul maradt négy bréklabda, így haladtak tovább fej fej mellett. A meccset lezáró rövidítésben 3-3 után úgy tűnt, hogy Marozsán bírja jobban idegekkel a hajrát, de négy meccslabdát elszalasztott, közben Quinn is hármat, 11-12-nél pedig egy elrontott fonákot követően az ellenfél örülhetett. A heroikus küzdelem 2 óra 28 percig tartott.

Bob Bryan, az amerikaiak kapitánya azzal kezdte nyilatkozatát, hogy nagyszerű napot zártak.

"Nagyon kemény meccseken vagyunk túl. Tommy nagy segítség volt a csapatnak, hogy az utolsó pillanatban csatlakozott, Quinn pedig fantasztikusan helytállt élete első DK-meccsén, amely nem is alakulhatott volna ennél izgalmasabban. A közönség elképesztő volt, külön örülök, hogy ilyen atmoszférában is hoztunk két meccset" - fejtette ki az ikertestvérével, Mike-kal párosban olimpiai és világbajnok, 16-szoros Grand Slam-győztes szakvezető.

Magyar kollégája, Bardóczky Kornél azzal kezdte visszatekintését, hogy az első meccsről tudni lehetett, hogy nagyon nehéz lesz.

"Itt volt kevesebb esélyünk, de Zsombi felvette a versenyt Paullal. Láthattuk, hogy az amerikai milyen szintet képvisel, eszméletlenül stabil volt, Zsombi hősiesen feszegette a fizikai határait, egy rossz szót sem szólhatunk vele kapcsolatban" - jelentette ki a kapitány. "Fábinál nagyobb reményeink voltak, és köszönjük, hogy vállalta a szereplést salakon. Mindent megpróbált, de a második szettől az amerikai agresszivitása és szervája érvényesült. Sajnálom őt, ez igazán kijárt volna neki az elmúlt évek DK-vereségei után. Most már nagyon nehéz lesz, de nem adjuk fel" - tette hozzá.

Marozsán Fábián szerint sok fontos labdamenet volt a meccsén, amely sokféleképpen fordulhatott volna.

"Nagyon egál volt az egész, és igazi orosz rulett volt a vége. Most követem a protokollt, amit eddig is, próbálok regenerálódni, mert jön a következő nap" - fejtette ki.

Vasárnap a párosok kezdik a programot, azaz a jelenlegi helyzet alapján Marozsán és Piros száll szembe Austin Krajicekkel (52. a páros rangsorban) és a szintén párosspecialista Christian Harrisonnal (11.), aki a múlt héten megnyerte párosban az Australian Opent. Ezt követi két egyéni mérkőzés a szombatihoz képest fordított felállásban.

A párharc továbbjutójára a Csehország-Svédország csata győztese vár szeptemberben, a kvalifikáció második fordulójában.

Eredmény:

Magyarország-Egyesült Államok 0-2 - állás az első nap után

Marozsán Fábián-Ethan Quinn 6:3, 3:6, 6:7 (11-13)

korábban:

Piros Zsombor-Tommy Paul 6:7 (3-7), 3:6

vasárnap 11.00:

Marozsán Fábián, Piros Zsombor-Austin Krajicek, Christian Harrison

Marozsán Fábián-Tommy Paul

Piros Zsombor-Ethan Quinn

(MTI)