Bár vitákat váltott ki, Új-Zéland nevezte a tokiói olimpiára "transznemű" súlyemelőjét, "Laurel" Hubbardot.




Az ország ötkarikás testülete hétfőn tette közzé a hivatalos névsort a sportági indulókról, s az ötfős súlyemelőcsapatban - a három női versenyző egyikeként - helyet kapott Hubbard is. Ő lesz az első "transznemű" sportoló, aki versenyezhet az olimpián.




Az ország olimpiai bizottságát vezető Kerain Smith szerint a 43 éves Hubbard "teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség kritériumainak és a NOB transznemű sportolókra vonatkozó irányelveinek".




Hubbard a világranglistán elért helyezésével vált jogosulttá arra, hogy kategóriájában, a női plusz 87 kilogrammban rajthoz álljon a tavalyról ez év nyarára halasztott tokiói játékokon.

A sportoló egy évtizeddel ezelőtt a Gavin keresztnevet viselte, és hazájában az egyik vezető férfi súlyemelőnek számított, bár nemzetközi sikerei alig voltak. Harmincöt évesen visszavonult, és a helyi szövetségnél kezdett dolgozni, majd úgy döntött, hogy "nemet változtat", és új nevet is kapott: Laurelként tért vissza a sportágba, de már a női súlyemelők mezőnyében.

A 2017-es világbajnokságon ezüstérmes lett, majd megnyerte a Csendes-óceáni Játékokat, a legutóbbi vb-n, 2019-ben pedig hatodikként végzett.

(MTI nyomán)