Ugrás a cikkhez
Reklám

Lemondása után kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését Kiss László. Majdnem egymilliós fizetéstől esik el ezzel.

Kiss László, az úszóválogatott lemondott szövetségi kapitánya kezdeményezte a MOB-nál a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését – közölte az Origó érdeklődésére Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke.



Kiss László, a magyar úszóválogatott volt szövetségi kapitánya és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke az M4 Sport - Év sportolója-gálán a Nemzeti Színházban 2016. január 14-én

Siklós Erik hozzátette, ha Kiss László nem tette volna ezt meg, akkor a MOB igen, hiszen a lemondásból az következik, hogy megszűnik Kiss László munkája. A sajtófőnök szerint az adminisztrációs teendők, illetve az átadás-átvétel április 15-ig lezajlik.

Kiss azért mondott le, mert a héten kiderült, hogy 1961-ben két társával megerőszakolt egy nőt, és emiatt börtönben is ült.

A kapitány a MOB Kiemelt Edzői Programja keretében kapta eddig a fizetését. A program legmagasabb kategóriájában volt, ami azt jelenti, hogy nettó 800 ezer és egymillió forint között keresett.

(Origó)

Korábban írtuk: Lemondott Kiss László





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából