Ugrás a cikkhez
Reklám

Mintegy 3000-3500 férőhelyessé bővítik a Paksi FC stadionját. Az Országgyűlésben megszavazott 800 millió forint mellé 600 millió forint saját forrás biztosításáról döntöttek a paksi városvezetők.

A lelátók építését, pályák létesítését magában foglaló fejlesztés teljes költsége 1,4 milliárd forint. Paks képviselő-testülete határozatban foglalt állást arról, hogy a beruházáshoz idén 60, jövőre 200, 2017-ben pedig 340 millió forintot biztosít.

Süli János polgármester szerint a testület azt a szándékát erősítette meg, hogy a kormányzati támogatás összegét kiegészíti - ez feltétele az Országgyűlés által megállapított fejlesztési összeg teljes lehívásának is.

Az építkezés 2016-ben kezdődhet el. Terveik szerint a munka nem akadályozza majd a felkészülést és a mérkőzéseket, szeretnék úgy ütemezni, hogy minden hazai meccset saját pályán rendezhessenek meg.

Süli János azt is mondta: nemcsak a felnőtt csapat, hanem az utánpótlás miatt is fontos, hogy színvonalas, jó stadionja legyen a Paksi FC-nek. A küszöbönálló erőműfejlesztés szintén indokolja a fejlesztést, mert az építkezésen dolgozóknak kikapcsolódási lehetőséget nyújt majd a stadion. Abban bíznak, hogy mindig tele lesznek a lelátók – tette hozzá.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából