Hozzávetőleg 32 ezer szurkoló jár az OTP Bank Liga mérkőzéseire, ami fordulónként 18 ezer nézőt jelent a Hivatásos Labdarúgók Szervezete szerint.

"A szurkolói bojkott és a legtöbb helyen kötelező szurkolói kártya együttesen már éreztetik hatásukat az NB I.-es mérkőzések látogatottságában. Az elmúlt három fordulóban meccsenként csak 2240 néző volt a stadionokban, ami a tavalyi bajnokság éves átlagánál (2969 néző) közel egynegyeddel (-24,6 százalék) kisebb szám" - olvasható a HLSZ honlapján.

A szervezet kimutatása szerint a teljes bajnokság átlagos nézőszáma jelenleg 2601 fő, ami 12,4 százalékkal kevesebb a tavalyi éves adathoz képest. A cikkben az is olvasható, hogy "nem tesz jót a látogatottságnak az sem, hogy a harmadik klub által kiadott szurkolói kártyákkal való bejutást több mérkőzésen nem biztosította a rendező egyesület".

Az MLSZ korábbi közlése szerint körülbelül 120 ezer szurkolói kártyát váltottak ki a drukkerek, ami azt jelenti, hogy a kártyatulajdonosoknak csak mintegy negyede jár NB I-es találkozókra.

(Index)