Ugrás a cikkhez
Reklám

A Magyar Labdarúgó-szövetség félmillió forintos bírságot szabott ki a Diósgyőrre, mert a múlt szombati Ferencváros elleni meccsen a szurkolók „nem engedélyezett politikai tartalmú molinókat tettek ki”. Az egyik renitens huligán vette magának a bátorságot, és levelet írt a Csányi Sándor vezette testületnek, ugyan árulják már el, mi volt a baj a molinókkal.




Az MLSZ hivatalos válaszlevelet küldött, ebből kiderül, hogy három dolgot kifogásoltak: a totenkopfot (idáig OK), a kelta keresztet (itt már gondok vannak) és a Sturm und Drang-feliratot!

Az MLSZ ellenőrei kíméletlenül lecsaptak a német kifejezésre, nyilván valamiféle náci jelmondatot sejtve mögötte. Pedig ha a Google-be beütötték volna (a középiskolai irodalomórákról nem is beszélve), akkor tudhatnák, hogy nem az SS egyik páncélos hadosztályának vezényszaváról van szó, hanem az 1770-es években megjelenő német irodalmi felvilágosodás jelmondatáról.

A „Sturm und Drang” (kb. vihar és vágy) egy olyan irodalmi mozgalom elnevezése volt, amely többek között Herdert, Schillert és Goethe-t tudhatta sorai között. Ehhez hasonló baklövést utoljára a TEK követett el, amikor abban a hiszemben, hogy a Szent Korona Rádió főszerkesztőjének írnak, Ostenburg-Moravek Gyula rongyos gárdistának címezték meg levelüket.




Az irodalmi ihletésű felirat értelmezéséről egyébként egy diósgyőri ultra korábban így vallott: „Akik a Sturm und Drang feliratot készítették, azok pontosan tisztában voltak annak irodalmi eredetével és a mögötte meghúzódó szellemiséggel. Akik azt a csoportot megalapították, azok 20-as éveikben járó szentimentálisan gondolkodó fiatalok voltak, akik némi romantikával gondoltak a törvény megszegésére, az engedetlenségre, a verekedésekre. Próbálták magukat megkülönböztetni a társadalmi normákat követő átlagembertől.”




A hasonló kínos incidensek elkerülése végett az MLSZ ellenőreinek ezúton is ajánljuk figyelmébe Goethe egy remek munkáját, a címe: Dichtung und Wahrheit, vagyis Költészet és valóság.

(Ultras Liberi nyomán; képek: amigeleken.hu, Trollfoci)

Frissítés: Jobbik: az MLSZ a kultúrát bünteti, az alkalmatlanságot nem

A Fidesz által kézivezérelt MLSZ fejezze be végre a szurkolók elleni véleményterrorját, melynek részeként ma már nem csak a nemzeti, de az egyetemes kulturális értékek ellen is harcot indít a stadionokban - írja közleményében Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője.




Legutóbb épp Diósgyőrben - folytatja a képviselő -, ahol a Ferencváros elleni mérkőzésen szúrt szemet egy „Sturm und Drang” feliratú molinó. A magyar történelmi jelképek után – úgy tűnik – a XVIII. századi német irodalom nagyjai kerültek célkeresztbe, bár ebből talán csak a német zavarhatta az MLSZ sötét „kultúrforradalmárait”.

A Jobbik felhívja a szövetség figyelmét arra, nem biztos, hogy minden rossz, ami német gyökerű. "Egy biztos: a románok elleni 3:0-ás, majd a hollandoktól elszenvedett 8:1-es vereséget követően az MLSZ magát nem büntette meg, nem vonta le a megfelelő következtetéseket. Maradtak azok, akik voltak: szurkolóellenesek, alkalmatlanok és kulturálatlanok" - zárul a nemzeti ellenzék közleménye.

Kapcsolódó:

- Több mint egymilliárdos területalapú agrártámogatást zsebelhet be Orbán szotyis cimborája

- Az MLSZ pénzbírságát befizeti, a szektorbezárással szemben fellebbezést nyújt be a Ferencváros

- Nem csak a mocskos zsidózást, az Árpád-sávost és Nagy-Magyarországot is büntetné Csányi



Friss hírek az elmúlt 24 órából