Talmácsi Gábor vasárnap a Superbike-sorozat hatodik állomásán, Portugáliában állt rajthoz, ám egy technikai hiba miatt ki kellett állnia a versenyből nyolc körrel a vége előtt. A versenyző hivatalos honlapja szerint a baj nagyobb, mint azt előre sejteni lehetett: a szétdurranó motorblokkból egy alkatrész olyan erővel szakadt ki, amely eltörte a magyar motoros bal sípcsontját.

Talmácsit jelenleg is kórházban ápolják.

"Nem is tudom, mit mondhatnék. Ennyi pech és balszerencse az egész mezőnyt nem érte eddig, mint amennyi engem és a csapatomat sújtott az idei szezon során. A verseny 12. körében szétdurrant a motorblokk a Hondámban. A robbanás következtében kirepült belőle egy alkatrész, ami sajnálatos módon pont úgy találta el a lábamat, hogy eltörte a bal sípcsontomat. Most újabb vizsgálatokra bevisznek egy másik kórházba" - idézi honfitársunkat a talma.hu.

(Sport24)