Gyurta Dániel szombat este Norvégiában átadta olimpiai aranyának egyedi emlékérmét a tavaly április 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori úszótárs, Alexander Dale Oen családjának.

A 200 méteres mellúszás londoni bajnoka a megható eseményen Alexander testvérének, Robin Dale Oennek adta át az egyedi készítésű érmet Oslóban, írja a MOB hírlevele.

„Alexander nagyszerű ember volt. Biztos vagyok benne, hogy aranyérmet nyert volna az olimpián, így ez az érem azt az eredményt jelképezi, amit nem érhetett el a tragikus halála miatt" – mondta a meghatott Gyurta, aki norvégul írt beszédet az eseményre, és azt olvasta fel.

A norvég Év Sportolója-gála nézőközönsége hatalmas tapssal fogadta Gyurta beszédét.




A 2011-es sanghaji világbajnokságon 100 mellen aranyérmes Dale Oen a nyári játékok egyik nagy esélyesének számított, tragikus halála megrázta a világot. A norvég és a magyar úszó jó barátságban volt, Gyurta gesztusa szívből jött. A felajánlást már Londonban megtette, ám az aranyérméhez emlékeztető medál csak decemberre készült el.

„Eredetileg az aranyérmének hiteles és pontos másolatát szánta Alexander családjának Dani, csakhogy utóbb kiderült, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásai nem engedik meg az ilyesmit, ezért a kópia helyett végül is egy teljesen egyedi tervezésű, művészi alkotást vitt magával a fiam" - mondta el az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó mellett menedzseri teendőket is ellátó édesapa, Gyurta Tamás az MTI-nek.

Alexander Dale Oen az Egyesült Államokban, a norvég válogatott olimpia előtti arizonai edzőtáborozása közben, hirtelen, minden előjel nélkül, 27. születésnapja előtt kevesebb mint három héttel hunyt el. A 100 mellen 2011-ben világbajnok, 2008-ban és 2010-ben Európa-bajnoki aranyérmes, a 2008-as pekingi olimpián második, 200 méteren pedig kétszeres Eb-ezüstérmes versenyzőnek megállt a szíve, a zuhany alatt eszméletlen állapotban találtak rá, megmenteni már nem lehetett.

Gyurta Fair Play-díjat kap

A Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti ülésén Gyurta Dánielt utánpótlás kategóriában felterjesztették Fair Play-díjra. „Az olimpián nemcsak a győzelem a fontos, hanem az emberség és az együttérzés is" - mondta a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Kamuti Jenő. Áprilisban, Párizsban, az UNESCO székházában a Nemzetközi Fair Play Díj ötvenedik átadásán kapja meg Gyurta az elismerést. A Magyar Fair Play Bizottság 2013. februárjában rendezi díjátadó gáláját.

Frissítés: Négy napig gyakorolt Gyurta, hogy vendéglátóihoz anyanyelvükön szólhasson

Mintegy négyezer norvég perceken keresztül felállva, vastapssal köszöntötte Gyurta Dánielt (23). A tavaly nyári londoni olimpián 200 méter mellen győztes úszó a skandináv ország szombat késő esti sportgáláján adta át az emlékérmet a 2012 áprilisában elhunyt norvég barátja, versenyzőtársa, Alexander Dale Oen (†26) családjának.

– Nagyon örülök, hogy megvalósíthattam tervemet, s ezzel is kifejezhettem tiszteletemet Alex iránt – mondta Gyurta, aki vasárnap délután már hazaérkezett. – Mélyen megrázott ez a találkozás, s nagyon remélem, hogy a jövőben nem ér hasonló veszteség, mert kétségtelen, hogy Alexander Dale Oen egyike volt a világ legjobb úszóinak.

Gyurta még a múlt nyáron, Londonban bejelentette, másolatot készíttet olimpia aranyáról, s azt átadja az arizonai edzőtáborozás során életét veszítő Dale Oen szüleinek. Ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szigorú szabályai ezt nem tették lehetővé, így egy budapesti képzőművész, Mihály Anna (35) egy hasonlót álmodott meg. Ennek egyik oldalára Alex képmása, a másikra a londoni Tower került, s ezt tették egy elegáns tartóba.

Gyurta Dánielt már a londoni olimpián szívükbe zárták a norvégok, s a népszerűsége tovább fokozódott, amikor a hamari sportgálán anyanyelvükön köszöntötte a megjelenteket és Alex hozzátartozóit.

– Az én ötletem volt, hogy nem magyarul vagy angolul, hanem norvégul mondom el rövid beszédemet. A megírt szöveget egy fordítóiroda segítségével még itthon áttetettük norvégra, s négy napon keresztül gyakoroltam a helyes kiejtést. Büszkén mondhatom, hogy jól sikerült megszólalni vendéglátóim anyanyelvén, s nagy sikert arattam – említette olimpiai bajnokunk, aki a nemesfémötvözetből készült kisplasztikát nem Alex szüleinek, hanem az egykori versenyzőtárs, a világ- és Európa-bajnok bátyjának, Robinnak (32) nyújtotta át.

– Természetesen a szülők is részt vettek a gálán, nagyon megköszönték, hogy így emlékeztem meg szeretett fiukról, de ők kérték, hogy ne nekik adjam át az érmet. Láttam, hogy az est alatt folyamatosan a könnyeikkel küszködtek, s bevallom, nemegyszer én is elérzékenyültem.

A két család kapcsolata a jövőben is szoros marad. Az Újpestre igazoló, a jövőben az UTE színeit képviselő Gyurta ezúttal is megerősítette, hamarosan visszatér Norvégiába, s azon a viadalon is indulni kíván, amelyet Alexander Dale Oen emlékére bonyolítanak le.

– A részletekről még nem esett szó, csak annyit hallottam, hogy áprilisban Bergenben rendezik meg az emlékversenyt. Megígértem, hogy én is részt veszek – tette hozzá ­Gyurta.

(Sportgéza - nrk.no - Blikk nyomán)

2. frissítés: Újabb videóösszeállítás:

Kapcsolódó:

- Risztov Éva és Gyurta Dániel az év sportolója

- Gyurta Dani a világranglista élén

- Parádés helyen zártunk az éremtáblázaton - húsz éve nem szereztünk ilyen előkelő pozíciót

- Mögöttünk a nagyvilág - hazánk győzelemre áll az "olimpiai harcban"

- Londonban lebőgtek az izraeli olimpikonok – a sportminiszter fölállítja a vizsgálóbizottságot

- "Nem lehet egy lapon említeni téged Gyurta Dániellel!" - Közgazdász olvasónk levele Magyari Péternek

- Zsindexes újságíró hűti a kedélyeket: "milyen cikket írna Gyurta Dániel"?

- Norvégiát elvarázsolta Gyurta Dániel felajánlása

- Gyurta Dani: "15 millió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren"