A megszorítások nem segítették a gazdaság fellendülését, recesszióhoz vezettek és kedvezőtlen társadalmi hatásokkal is jártak, véli a közgazdász.




Azért van szükség megszorításokra, hogy fellendüljön a gazdaság, mondta nemrégiben a spanyol miniszterelnök, miközben egész Spanyolországban a megszorítások miatt és a bankok tervezett újbóli megsegítése ellen tüntetnek. Görögország után Spanyolország miatt néz nehéz időszak elé az unió, miközben arra is kínosan ügyel, hogy létrejöjjön a gazdasági után a politikai unió, vagyis hogy a tagállamoknak minél szűkebb és ellenőrzöttebb legyen a mozgástere.

Csath Magdolna közgazdász a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában hangsúlyozta, nem volt még példa arra, hogy egy megszorító csomag elindította volna a gazdaságot. A megszorítások hatására a gazdaság általában recesszióba fordul, csökken a GDP, a cégek nem tudnak eladni, elbocsátják a dolgozókat, nő a munkanélküliség. Mivel kevesebben fizetnek adót, csökken az állami bevétel, így csökkenteni kell a kiadásokat is. A közgazdász arra figyelmeztetett, a gazdasági mellett a kedvezőtlen társadalmi hatásokkal is számolni kell, a társadalom romló lelkiállapotával, amely előbb-utóbb abban is megjelenik, hogy felgyorsul a népességfogyás, nő az elhalálozások száma. A versenyképesség és a siker szempontjából is az a legfontosabb, hogy a társadalom egészséges, jól gondolkodó, nagy tudású egyénekből álljon.

A válságot a pénzvilág okozta, s addig, amíg a kockázat pozitív irányba hajlott, a bankok nem is tettek semmit, magyarázta Csath Magdolna. Abban a pillanatban azonban, amikor a kockázat veszteséget kezdett termelni, a bankok állami beavatkozást kértek, de azok az összegek, amellyel a pénzintézeteket megsegítették, hiányoznak az állami kasszákból, s ezeket megszorításokkal próbálják pótolni. Az unió nem tett semmit, aminek egyik oka lehet, hogy a pénzvilágnak óriási a lobbiereje, s elérték, hogy ne legyen tranzakciós adó.

Egyes elemzők szerint a gazdasági válság segít elfogadtatni az emberekkel azt, hogy még inkább központból kell mindent irányítani, hogy létre kell hozni a gazdasági után a politikai uniót is. A monetáris unió, az euró bevezetése a kulcsországok számára volt előnyös, a kevésbé fejlett, periféria-országoknak csak hátránya származott belőle, s ez látható ma a görög, a portugál és részben a spanyol válságban is. A fiskális unió megteremtésével már egy jelentős nemzeti szuverenitás elemet vesznek el a nemzetállamoktól, s innen már csak egy lépés a politikai unió megteremtése, amely ismét az üzleti világ és az erősebb országok számára az előnyös, magyarázta Csath Magdolna.

(Kossuth Rádió)