A jelenlegi válság tartós változásokat hoz a fogyasztói magatartásban – derül ki a Cetelem Körkép 2010 tanulmányból, amelyet kedden mutattak be Budapesten. A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint a magyar háztartások úgy alkalmazkodtak a válsághoz, hogy kevesebbet költöttek ruházkodásra és utazásra.

A változás főbb jellemzői a környezetbarát, a bio, a méltányos és a használt termékek növekvő arányú fogyasztása, valamint a low-cost (alacsony árú termékek) előretörése – mondta az MTI-nek Balog Gábor, a Magyar Cetelem Bank marketingosztályának vezetője. Ezzel a korábban fel nem használt termékek is hasznosulnak – tette hozzá.

A Cetelem tanulmánya két részből áll, a kérdőíves Európai barométer kutatásból és az Európai piacok elemzésből. Az Európai barométer kutatás a fogyasztók óvatos bizakodását mutatja a tavalyi nagy visszaesés után, a piacokról szóló elemzés pedig százalékos arányban számol be a visszaesésről ágazatok szerint.

Kevesebbet költöttünk ruházkodásra

A magyar háztartások úgy alkalmazkodtak a válsághoz, hogy kevesebbet költöttek ruházkodásra, utazásra, és mérsékelték a napi vásárlásaikat – mondta Dörnyei Otília, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyfélkapcsolati igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Elmondta: felmérésük szerint tavaly a magyar háztartások 3 százalékkal kevesebbet vásároltak napi fogyasztási cikkekből, és az év második felében egyre inkább az olcsó és az akciós termékek kerültek előtérbe.

Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója kiemelte: az idén az első hónapokban emelkedett a háztartások fogyasztási hajlandósága, de továbbra is kérdéses, hogy a jövőben ez megjelenik-e konkrét vásárlásokban, vagy marad a fogyasztás mérséklődése.

(MTI)